Merész, komoly zenész - interjú Gelléri Andrással

Publikálás dátuma
2019.03.03. 16:46

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A 25 éves zongoraművész-komponista két év alatt már másodszor kerül a világ legjobbjai közé: 2016-ban a bécsi Anton Matasovszky Nemzetközi Zeneszerzőverseny fődíját hozta el, most pedig a szintén nemzetközi Alban Berg Stiftung versenyén bizonyult a legjobbnak.
Mikor komponálta az első olyan művét, amire emlékszik is? – Nem sokkal azután, hogy első alkalommal hangszert vettem a kezembe, egyértelművé vált számomra, hogy a zenéléshez nemcsak a leírt anyagok visszaadása tartozik, hanem az is, hogy az ember valamiféle újat hozzon létre. Tehát, 7-8 évesen már én is komponáltam, de az első olyan mű, amit ténylegesen számon tartok, az egy furulyára és zongorára írt darab volt, melyet a tanáraimnak adtam ajándékba negyedikes koromban. Egy osztálytársammal közösen adtuk elő őket. – Zongorával kezdte? – Először kedvenc hangszereimen, furulyán és klarinéton játszottam, és csak pár évvel később, a zeneszerzés miatt váltottam. Akkoriban már nagyon jól tudtam kottát olvasni, és bár még nem zongoráztam jól, úgy ismertem meg a klasszikus zeneirodalom remekműveit, hogy otthon magamnak végigjátszottam őket, pl. Beethoven összes szonátáját. Ennek az lett a következménye, hogy már gyerekkoromban is ugyanilyen nagy ívű tételeket akartam improvizálni. Általában egy hosszú drámai fejlődést jelenítettem meg, például egy halk, lassú anyag átalakulását egy szélsőségesen hangos és szenvedélyes anyaggá. – A zeneszerzés alapja a konkrét improvizáció? Játszik a hangokkal a zongorán? Igen, improvizáció nélkül nincsenek zenei ötletek! Lehet kísérletezni hangszereken, de ennél eggyel profibb verzió, ha mindez fejben történik: az ember belül hall egy ötletet, azt gondolja tovább, így építve zenei történeteket. Ha zongorára írunk, akkor jó mindent kipróbálni, viszont más hangszerek esetében az adott hangszeresek fejével és a „hangszer lelkével” kell gondolkozni.  – Jegyzeteli a témát, mint mi, újságírók? – Igen, csak nem szavakkal, hanem hangjegyekkel. A vázlatok nagyon fontosak, bárhol, bármilyen körülmények között feljegyzem az ötleteimet: a villamoson, repülőn utazva vagy épp a természetben sétálva.   – Weöres Sándorról van egy anekdota, mely szerint egyszer késő éjszaka felhívta Kormos Istvánt, és arra kérte, mivel nincs nála toll, írjon le helyette egy verset, amit valaki éppen akkor „diktál” neki. Így ötlik a zeneszerző eszébe is az ötlet?  Van olyan, hogy felébredek álmomból, és egyből hallom, mit kell leírni. De azt gondolom, hogy a zeneszerzés ennél tudatosabb folyamat. Sztravinszkij azt mondta, hogy nem érdemes egy zeneszerzőnek arra várni, hogy mikor jön az inspiráció. Neki kell ülni minden reggel és írni! Én elég lassan komponáló szerző vagyok: bár az inspiráció gyorsan megjön, addig nem megyek tovább, amíg minden hang a helyére nem kerül. – Kézzel írja a kottáit? – Nem. Kottaíró programmal dolgozom. – Micsoda csalódás! Azt képzeltem, garmadával állnak a zongorája és az ágya mellett az átfirkált műkezdemények. – A vázlataimat azért kézzel írom, és van, amikor még az első tisztázatot is. De a végső mindig számítógépen készül. Ennek többek között az is az oka, hogy a mai kor elvárásainak megfelelve így a legegyszerűbb elküldeni – e-mailben vagy Facebookon – a kész verziót az előadóknak.  – Ad instrukciókat is, hogyan játsszák a darabját? – Elég pontosan leírom, hogy mit akarok, viszont azon felül arra számítok, hogy az előadó is megmutatja a saját elképzelését, személyiségét. Azt szeretném, hogy minden előadó számára saját élmény legyen a darab. 2016-ban, Bécsben például nagy örömmel hallgattam 12 teljesen különböző verzióban az Offene Welten című szerzeményemet – a zeneszerzőverseny fődíja volt, hogy a győztes mű egy zongoraverseny kötelező darabja lett.  – Volt, aki jobban játszotta, mint ön? – Van benne például egy virtuóz rész. Na, azt a japán lány, aki megnyerte, sokkal profibban játszotta. Gondoltam is, hogy milyen jó lenne ezt így kigyakorolni. – Azt mondta, végigjátszotta Beethoven összes zongoraszonátáját – ez olyan, mint hogy egy kortárs képzőművész is akkor hiteles kísérletező, ha megvan a klasszikus képzettsége is? – Alkotóként különösen elmélyedtem a régi zeneszerzői stílusokban. Tanulmányaim során éveket töltöttem például azzal, hogy Bach stílusában igazán jó darabokat írjak. Azt gondolom, egy kortárs zeneszerzőnek tisztában kell lennie azzal, mi történt az előtte lévő korszakokban. Mi a zene őskorában, a reneszánszban, a barokkban, a klasszikában, a a romantikában... Már a XX. század zenéje sem kortárs számunkra! Abból a szempontból is fontos ismerni az elődöket, hogy tudjuk, tényleg újat csinálunk-e. Valami olyat, amit érdemes hozzátenni a zenetörténethez. A zeneszerzés világa elképesztően tág és kimeríthetetlen. Erre 15 éves koromban egy hatalmas koncertélmény, Messiaen Turangalila szimfóniája nyitotta fel gondolkodásomat. Nagyon fontosnak tartom viszont, hogy ne csupán az innen-onnan felszedett ötletmorzsákat vegyítsük, hanem a saját ösvényünkön haladjunk. – Sokan, akik laikus műélvezők, ódzkodnak a kortárs zenétől...  – Sokak számára a „kortárs zene” az ötvenes-hetvenes évek valóban elidegenítő hatású avantgárd kísérleteit jelenti, pedig azóta sok minden történt. Már a posztmodernen is túl vagyunk. Az avantgárd nagyon hasznos volt abból a szempontból, hogy rengeteg újfajta zenei megközelítést, kalandvágyóbb játéktechnikát fedezett fel. Hogy például egy hegedűn nemcsak a hagyományos módon lehet húzni a vonót vagy hogy izgalmas lehet a véletlen szerepét beépíteni a zenébe, ezzel rugalmasabbá, gazdagabbá tenni, azt amit korábban a klasszikus zenéről gondoltunk. Amit az avantgárd gyakran önálló műként mutatott fel, azt ma érdemes puszta elemként beépíteni a darabokba. Számomra fontos mind a harmonikus széphangzás, mind az újfajta hangszínek, például zörej és zajhangok beépítése a zenébe. Fontos az is, hogy egy laikus számára esetleg szokatlan hangzások követhető és végig élvezetes formában legyenek tálalva. Mindig partnernek tekintem a közönséget. Ha van beleszólásom a koncertprogram létrehozásába, szeretek klasszikus darabokat párosítani kortárs darabokkal, hogy ez is segítsen kapcsolatokat, fogódzót találni a hallgatónak. Most épp egy kontrabasszus klarinétra írt művön dolgozom – ez egy nagyon mély hangú, ritka hangszer. Ebben a zenésznek a természetes klarinéthangzáson túl például a saját hangját is használnia kell. Bizonyos pontokon bele kell énekelnie a hangszerbe. A darab végén csak a levegővételek és a klarinétbillentyűk ritmusát halljuk.  – Miből él egy zeneszerző? Sokan tanításból, hangszerelésből, kottagrafikából. Aki felkapottabb, annak rendszeres megrendelései vannak, de jöhet be pénz a jogdíjakból is. Emellett vannak ösztöndíjak és az európai kulturális intézetek is gyakran támogatják az új művek létrehozását és előadását. Egy zeneszerzőnek tudnia kell azt a környezetet megteremteni magának, amiben a szabad alkotásra koncentrálhat. Én személy szerint gyakran dolgozom hangszerelőként, zongoristaként és korrepetitorként is és vannak tanítványaim, akiket zeneelméletre és zeneszerzésre oktatok. Persze egy-egy pénzdíjas verseny is jól jön olykor, a nemzetközi eredményeimnek köszönhetően jönnek már zeneszerzői megrendelések is. – Hallgat könnyűzenét? Nagyon szeretem a jazzt, különösen a szabadabb gondolkodású free jazzt (Keith Jarrett improvizált szóló koncertjei például nagy hatással voltak rám tinédzserkoromban), ami a kortárs zene felé kacsintgat, és régebben a heavy metalért is rajongtam, aminek vonzott a merészsége. A pop-rock világból a Radiohead zenéje áll közel hozzám. Nagyon érdekel a Közel-Kelet népzenéje is, amit volt alkalmam behatóan megismerni ottani utazások, tanulmányok alkalmával is. – Komolyzenészeknek is van rajongója? Szerencsére vannak, akik minden bemutatómra eljönnek. Tavaly októberben például csináltunk a FUGA-ban egy olyan koncertet, amin klarinéttriókat párosítottunk: az elején volt egy Brahms-klarinéttrió, aztán három teljesen különböző kortárs darab, az egyik tőlem. A koncert után odajött hozzám valaki, akiről kiderült, hogy egy szír orvos és szerette volna megkapni a kortárs darabok felvételét. Azóta minden koncertemre igyekszik eljönni. Sok pozitív visszajelzést kapok. Ha kíváncsiak az emberek, akkor van bennük igény a felfedezésre, így az új zenei világok felfedezésére is.  – 2014-ben zongorázott a Szabadság téren, amikor Fischer Ádám a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozva közös éneklést szervezett. A Nabucco Szabadság kórusát kísérte. Odaáll a tehetségével, tudásával egyéb kezdeményezések mellé is? – Igen, fontos számomra, hogy odaálljak olyan, akár közügyek mellé, amelyekért érdemes kiállni. Tavaly felléptem a CEU-n – Zétényi Tamás, a Közép-Európai Egyetem zenei együtteseinek vezetője világszínvonalú produkciókat szervezett az egyetemre, melyeknek most kérdésessé vált a jövője. Mondanom sem kell, a CEU-n koncertet adni eredendően nem „közéleti” esemény... – Zenéjében nem szokott tiltakozni? Kodályt idézve: „A tudomány, művészet nem szolgálhat senkinek. Önnönmagáért van. Nem lehet sem a vallás szolgálóleánya, sem a politika kurvája.“ Különösen igaznak tartom ezt a zenében, ami egy teljesen önálló, bátor, absztrakt világ, semmi alá nem lehet betagozni. Azt szeretném, ha a zeném független maradna a napi politikától.
Szerző

Milliárdos üzlet az életmentés

Publikálás dátuma
2019.03.03. 13:00

Fotó: Shutterstock
Vakcinák halálos vírusok ellen, speciális antibiotikumok, daganat elleni szer – egy új gyógyszer kifejlesztése évtizedekig tarthat, átlagosan 1 milliárd dollárba kerül, de a gyógyszergyártóknak a legtöbbször busásan megtérül a befektetett munka, bár nagyot bukni is lehet.
Tizenhat év alatt mindössze négy szer jutott el a klinikai tesztelésig az ­Alzheimer-kórral kapcsolatban, miközben a sikertelen próbálkozások száma 123 volt. A gyógyszeriparban egymillió molekulából körülbelül öt kerül abba a fázisba, hogy betegeken is kipróbálják, és csupán egy lesz alkalmas arra, hogy törzskönyvet kapjon. A cégeknek azonban így is megéri, hiszen pénzt és energiát nem kímélve keresik az újabb és újabb megoldásokat egy-egy egészségügyi problémára.

Utólag észlelt mellékhatások

És még így is beüthet a krach. Hiába a sokéves kutatás, előfordul, hogy csak a forgalomba kerülés után derülnek ki bizonyos mellékhatások. Így volt ez a Richter által a méhmióma kezelésére forgalmazott Esmya készítménnyel is. A termék ügyében az Európai Gyógyszerügynökség Farmakovigilanciai Kockázatot Elemző Bizottsága 2017 végén azért kezdett vizsgálódni, mert felmerült, hogy a szer esetlegesen májkárosodást okozhat, bár a cég szerint a fejlesztés során semmilyen erre utaló jelet nem tapasztaltak. Végül tavaly júliusban, engedélyezték a termék forgalmazását, de csak bizonyos korlátozásokkal. Nem alkalmazható például olyan nőknél, akiknek ismert májproblémái vannak, és minden kezelési ciklus elkezdése előtt vizsgálni kell a májfunkciókat. De nem kezdhető el akkor sem, ha a májenzimérték több mint kétszerese a normális érték felső határának. A szer ismét a piacon van ugyan, de ez a kis kitérő két év alatt legalább 73 milliárd forintos értékvesztést jelentett a magyar tőzsde egyik zászlóshajójának tartott Richternek. És bár az összeg a laikusok számára soknak tűnik, ezen a piacon nem inog meg tőle egy vállalat. 2018-ban az Esmya árbevétele 25,9 millió ­euróra csökkent az egy évvel korábbi 93 millió euró után, a cég árbevétele így is hozta a 2017-es évinek megfelelő 445 milliárd forintot. A konkrét ügyet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója, Holchacker Péter nem akarta kommentálni, de azt elmondta: „a gyógyszercégek fel vannak készülve a készítmények folyamatos vizsgálatára, ami természetes része a rendszernek”. Szerinte az esetleges visszahívások inkább arra irányítják rá a figyelmet, hogy mennyire fontos egy-egy készítmény biztonságos alkalmazhatósága, amit még a piacra kerülés után is folyamatosan ellenőrizni kell. Mint mondta, rendkívül ritka, hogy egy terméket utólag kell visszahívni, az azonban gyakori, hogy akár a fejlesztés utolsó fázisában kell lemondani egy ígéretesnek hitt készítményről. 

Hátrányban a magyar betegek

Globálisan több mint 7000 ígéretes fejlesztés van folyamatban. Holchacker Péter példaként említi a tüdőrák és a mela­noma kezelésére szolgáló gyógyszereket és a mozgásszervi betegségek gyógyítását célzó készítményeket. „Egy forgalomba került gyógyszer átlagos fejlesztése 1 milliárd dollárba kerül. Egy gyógyszerjelölt molekula felfedezésétől átlagosan 6-7 év telik el, mire embereken próbálhatnak ki egy szert, majd ezt követően további 7-8 év, mire forgalomba kerülhet egy termék. Tíz klinikai fázisba jutott gyógyszerjelöltből azonban átlagosan kilenc elbukik” – erről már Barótfi Szabolcs, az MSD klinikai kutatásokért felelős igazgatója mesél. Mint mondja, nekik jelenleg 50 klinikai vizsgálatuk fut Magyarországon, ami körülbelül 800 beteget érint. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország korábban előkelő helyen szerepelt, de mostanra egyre kevesebb az itthon végzett klinikai vizsgálat. Az elmúlt 4-5 évben 20 százalékkal csökkent ezeknek a száma. Amíg 2015-ben 334 vizsgálatot engedélyeztek, addig tavaly már csak 290 kapott zöld utat. Ez pedig a betegeknek is komoly hátrány, hiszen azok, aki részt vesznek egy ilyen kutatásban, a gyógyszercégtől térítésmentesen kapják a kezelést. „Majd’ 20 ezer ember juthat hozzá ezek segítségével a legmodernebb terápiákhoz, amik egyébként a gyógyszerbefogadás lassúsága miatt a magyar betegekhez nagyon későn érnének el” – hangsúlyozza Holchacker Péter. Hozzáteszi: átlagosan tíz év, mire egy új készítmény elérhetővé válik a betegek számára, a magyaroknak pedig ennél is többet kell várniuk. Idehaza két évbe is beletelhet ugyanis, hogy egy innovatív szer bekerüljön a támogatási rendszerbe. Jelenleg 70-nél is több készítmény vár arra, hogy befogadja a társadalombiztosító. Nemzetközi összehasonlításban a szlovák és a cseh betegek is hamarabb jutnak hozzá az új terápiákhoz. Sőt, most már a bolgároknak is komoly előnyük van, ők fél évvel a piacra kerülés után megkaphatják a legújabb készítményeket. Ezek többsége egyébként az onkológiában használt gyógyszer. A jelenlegi tendencia megfordításáért egyébként az egyesület kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget.

Modern onkológiai terápiák

„Az utóbbi idők legkomolyabb fejlesztései között szerepel az im­mu­no-­onkológia, aminek célja, hogy a szervezet saját immunrendszerét tanítsuk meg arra, az hatékonyan tudjon harcolni a rákos daganattal szemben. Tavaly az orvosi Nobel-díjat is olyan kutatók kapták, akik ezen a területen tevékenykednek” – mondja Barótfi Szabolcs. Tavaly az Év Gyógyszere díjat is megkapta egy immuno-onkológiai készítmény. Akkor megírtuk: a melanoma esetében már évek óta alkalmazzák a díjazott terápiát, és 2017 eleje óta törzskönyvezett, illetve későbbiekben tb-támogatottá is vált a nem kissejtes tüdőrák (ez a daganat egyik típusa) kezelésére is. A tüdődaganatos betegek 80 százalékánál ez a daganatfajta fordul elő és okoz panaszokat. A terápia tehát már most is kiemelten fontos, hamarosan pedig további területeken várhatók ilyen típusú megoldások. Mindezek mellett egyre fontosabbá válik a legtöbb antibio­tikumnak ellenálló fertőzések elleni gyógyszerek fejlesztése is, mivel a multirezisztens baktériumokkal folytatott harc állandó probléma a fejlett országokban.

Védettség százezrekért

A betegségek kezelése mellett igen hangsúlyos a megelőzés is, ebben pedig komoly szerepe van az oltásoknak. Kulcsár Andrea infektológus, oltási tanácsadó az utóbbi évek legnagyobb előrelépésének tartja a humán papilomavírus elleni, a Meningococcus B, vagyis az agyhártyagyulladás egy típusával szemben védő és a Pneumococcus, vagyis tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást okozó fertőzés elleni vakcinák kifejlesztését. Jelenleg a tudósok számos egyéb mellett az AIDS, a malária és a Dengue-láz elleni vakcina fejlesztésén is dolgoznak. Magyarországon nagyon jó a kötelező oltási rend, de az ajánlott oltások esetében bőven lenne még hova fejlődni. „A társadalombiztosítás nem támogatja az ajánlott oltásokat még akkor sem, ha valakinek épp az alapbetegsége, a legyengült immunrendszere miatt van szüksége egy vakcinára. Ez komoly probléma, hiszen egy beteg, aki fél éve nem tud dolgozni, mert szerv­transzplantált vagy daganatos, az nem feltétlenül engedheti meg magának, hogy tízezreket költsön oltásokra. Márpedig az oltások többsége egyáltalán nem olcsó. A társadalombiztosítónak ezeket is bele kellene számítani a kezelés költségébe, hiszen védettség nélkül akár több millió forinttal is megemelkedhet az ellátási költség” – mondja Kulcsár Andrea. A szakember szerint nagy előrelépés, hogy a középiskolás lányoknak térítésmentesen ajánlják fel a HPV elleni oltást, de mindenki másnak ez is térítéses, a legújabb vakcináért pedig legalább 90 ezer forintot kell fizetni. Az oltások borsos árának egyik oka, hogy egy oltóanyag fejlesztése évekbe telik, nagyon bonyolult és költséges nem csak a kutatás, de a gyártás is. Kulcsár Andrea arra is felhívja a figyelmet, hogy bizonyos klasszikus betegségek, mint a kanyaró vagy a szamárköhögés, kezdenek visszatérni. A felnőtteknek éppen ezért érdemes konzultálni a háziorvossal arról, hogy szükség van-e emlékeztető oltásra. Hangsúlyozza azt is: családtervezőknek, krónikus betegeknek a fertőzés megelőzése védőoltással az alapellátáshoz tartozik.

Szerző

Törpéből óriás - Beköszöntött a nanobotok uralma

Publikálás dátuma
2019.03.03. 11:22

Fotó: Shutterstock
Szemmel egyáltalán nem láthatóak, mégis minden érzékszervünkkel észlelhető változást idéznek elő – sőt, az érzékszerveinket is helyettesíteni fogják előbb-utóbb! Ma még csak reméljük, hogy segítenek legyőzni testi betegségeinket, holnap már talán a testünket is magunk mögött hagyjuk. Itt a nanotechnológia forradalma.
„Mióta nem halálos a rák, megint majdnem mindenki dohányzik, itt a számítógépközpontban pedig kivétel nélkül mindenki. (…) Mélyet szívok a cigimből, próbálok a kátrányra gondolni, arra, hogy lerakódik a tüdőm falán, arra, hogy majd amíg alszom, a nanorobotok kikaparják a léghólyagocskákból a fekete mocskot” – olvashatjuk Dragomán György Cigiszünet című sci-fi-komponenseket is tartalmazó novellájában (in Rendszerújra, Magvető, 2018). Ha azt hisszük, mindez a jövő tudománya, jócskán tévedünk. Annak ellenére, hogy a dohányipar még nem lélegezhet fel, a gyógymód egyelőre nem létezik, de itt van a kanyarban: a mikroszkopikus gépek gyógyászati felhasználása már a tesztelési fázisban van a rákbetegségek esetében is. Egyéb alkalmazásai pedig az egész életünket felforgatják majd. 

Robotrajok belső használatra

Dél-koreai tudósok már 2013-ban génmódosított baktériumokat küldtek be élő szervezetekbe rákos sejtek felderítésére, s ha megtalálták őket, 3 mikrométeres robotok (Bakteriobot) beindításával ellenanyagot juttattak a sejtekbe. A Kaliforniai Egyetem kutatóinak 2015-ös kísérletei során a 20×5 mikrométer méretű, csőalakú gépezetek 60 mikrométer/másodperces sebességgel haladtak az előre beprogramozott irányba egy gyomorrákos egér testében, hogy elérve a beteg sejteket, gyógyvegyületeikkel belülről hatástalanítsák a kórt, s ne egy külsőleg sugárzott, kemoterápiás kezelés roncsolja az élőlény egészséges sejtjeit is. 2018-ban a San Diegó-i központú egyetem (UCSD) tudósai úsztattak ultrahang-meghajtású, az emberi hajszál vastagságánál 25-ször kisebb nanogépeket (aranyköpenybe bújtatott hibrid vörösvérsejtet) a véráramban, hogy megtisztítsák azt a káros baktériumoktól. A Science Robotics című szaklapban közölt tanulmány szerint a hibrid-mesterséges vörösvérsejteket (trombocita és vörösvérsejtmembrán) pontosan a megfelelő helyre kormányozták (az aranybevonat reagál az ultrahangra), és ott célirányosan, a vitt ellenanyaggal eltakarították a kórokozót. (A németek a koordinációt és az ép testszövetek megóvását mágneses hullámokkal oldották meg 2017-ben, amikor rákos tumorok elpusztítására robotrajokat küldtek be az emberi testbe.) A Massachusettsi Műszaki Egyetem (Massachusetts Institute of Technology, MIT) legújabb, 2018-as nanobotfejlesztése ugyancsak az orvostudományt kívánja szolgálni. Sejtméretű robotjaik, melyek egy homokszemnél is kisebbek és könnyebbek, és porként lebegnek a levegőben, a vízben, a belsőnket teszik kívülről is jól láthatóvá mások számára. Fényérzékeny félvezetőként képesek a sugárzások összegyűjtésére (külső energiaforrás nélkül működnek), melyeket elektromos jellé alakítanak át. Ezek detektálásával nyomon lehet követni őket, afféle mikroszkopikus kémrajként alkalmazva. Mondjuk nehezen hozzáférhető helyekre lebocsátva őket (például az emberi szervezetbe), a visszaküldött jeleket pedig egy monitoron figyelhetik a doktorok, képet és diagnózist alkotva a belsőnk, szervezetünk elváltozásairól. Sokaknak persze ezen a ponton elszabadulhat a fantáziája. Számos összeesküvéselmélet-hívő már évtizedekkel ezelőtt konkrét hadiipari technológiaként tekintett az „intelligens porra”, a levegőben szálldosó apró kémrobotokra, melyek lehallgatnak, lenyomoznak, felderítenek, adatokat gyűjtenek az életünkről. Valójában a DARPA – az USA védelmi minisztériumának kutatási részlege – még csak fejleszti a parányi készülékkomplexumot – vagy csak nem jelentette be, hogy elkészült.  

Túl a biológián

Mindezen tudományos vívmányok már tényleg az ajtónkon kopogtatnak, ám a távlati lehetőségek alig felmérhetőek. Azonban van, aki mer nagyot álmodni. Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója már hibrid embereket, azaz transzhumán lényeket vizionál a nanotechnológia előretörése folyományaként. Mindezt nem implantátumokból, hanem DNS-szálakból alkotott nanobotok révén látja megvalósíthatónak. Az emberi idegrendszerhez, az agyhoz kapcsolódó nanoszámítógépek révén az elme képes lesz összehangolódni más, felhőalapú digitális számítógépekkel, ez pedig nemcsak felgyorsítja az információs folyamatokat és megváltoztatja az intelligenciát (korlátlanná teszi), de az emberi döntéshozatalra is kihatással lesz – adott esetben nehéz lesz megmondani, ki és miért gondolta azt, ami alapján cselekszik: a gondolataink biológiai/humán eredete kétségessé válik. A milliárdnyi agyi nanobot az emberi tapasztalás határait is kitágítja: nemcsak az agyon belül hozhat létre virtuális valóságot, de a kép- és hanghullámok manipulálása révén külsőleg is képes majd megjeleníteni ezeket – kivetíti őket önszerveződő nanobotfelhők segítségével. A nano-technológia (és ennek révén a biotechnológia) fejlődése miatt Kurzweil már a halhatatlanság közeli jövőjét is jósolja. A sejt- és génsebészet, valamint az új gyógyszerek (tervezett) megalkotásával a sejtjeink, szöveteink, szerveink megfiatalíthatók lesznek, a fogyatékosságok megszüntethetők, az öregedés kiiktatható – amennyiben a nanotechnológiai forradalom a mindennapjainkban teljes sikert arat: „gyakorlatilag megszűnik az egészséggel kapcsolatos összes halálozási ok” – írja a biológiai létezést csak kiindulási állapotnak tartó tudós mérnök A szingularitás küszöbén című könyvében.

Öntisztulás

Az ember tehát ki- és továbblép biológiai önmagából a nanotechnológia segítségével, de mi a helyzet a környezetével: hova lép be? A futurológus Google-vezető e téren sem bocsátkozik találgatásokba: „a nanobotok a környezetet is javítani fogják”, „visszafordítják a korábbi iparosodás okozta szennyezések hatásait”. Azon túl, hogy a nanotechnológiai folyamatok eleve megújuló energiaforrásokat használnak és szükségszerűen kerülik a károsanyag-kibocsátással járó ipari folyamatokat, a mai technológiák szennyező hatásai ellen is bevethe­tőek. Olyan molekulacseréken alapuló oxidáló- és redukálószerek gyártásai, fejlesztései indultak már el, melyek képesek semlegesíteni a mérgező anyagokat. A szűrőberendezések „nanosítása” is jóval hatékonyabban tisztítja az ivóvizeinket a hagyományos ülepítő és szennyvíztisztító módszereknél (például a jóhangzású elnevezéssel bíró alumínium-szilikátos molekuláris szita, mely a szénhidrogének kontrollált oxidálását végzi). Radikális fejlesztések várhatók az autók benzinfogyasztásának csökkentésére, a nukleáris hulladékok kezelésére és az otthoni elektromosáram-fogyasztás racionalizálására is. Summa summarum: a nanotechnológia által egészséges, intelligens örökifjúként létezünk majd egy virtuális, környezetbarát univerzumban – amíg a világ világ.

Nano-mi-botok?

Richard P. Feynmann matematikus 1959-ben tartott egyik előadása a mikroszkopikus technológia kifejlesztését irányozta elő, amikor is előre programozott, nano- (görög: törpe), azaz a méter egymilliárdod részénél kisebb részecskék, molekulák anyagba (élő, biológiai testbe) juttatásával megváltoztatható, befolyásolható, építhető, újraalkotható az adott szerkezet. A nanotechnológia lényegében a szerves és szervetlen anyagok létesülését utánozza, azaz atomokból, molekulákból állít össze új (önműködő) struktúrákat. A nanobotok, nanorobotok tulajdonképpen molekuláris gépezetek vagy biológiai motorok. A nanotechnológia még korábbi alapjai Neumann Jánoshoz köthetők, aki az önsokszorosító rendszerek modelljét alkotta meg az ’50-es évek elején. Neumann és Feynmann teóriáit Eic Drexler egyesítette a ’80-as évek közepén, megteremtve a modern tudományágat. A nanotechnológiát a gyógyászaton kívül főleg az elektronikában, az építőiparban (szigetelőanyagok, antibakteriális, öntisztító üvegfelületek), az űr­tech­nológiában és a hadiiparban (műanyaggal kombinált na­nocsövek, melyek az acélnál ötvenszer erősebbek, repülők hőradart kivédő nanofestékei) alkalmazzák.

Követési távolság

Ma még GPS-es okosórákat kínálnak gyermekeink biztonsága végett, a kutyáink bőre alá mikrochipeket ültetnek. A nyomkövetés, azonosítás jövőjét azonban minden bizonnyal a nanobotok jelentik. Itallal-étellel vagy éppen befecskendezéssel (ideiglenesen vagy huzamosabban) a szervezetbe juttatott mikroszkopikus részecskék akár a műholdas követést is lehetővé teszik – börtönből elszökő rabok elfogására, fontos személyiségek elrablásakor kifejezetten alkalmazható. Hogy mennyire etikus például az iskoláskorú gyerekek ellenőrzése ilyen módon, még a jövő jogszabályalkotóitól függ.

Belsőséges szubtéri kultúra

A popkultúrára is hatással volt a nanovilág, természetesen. Különösen a filmipar reagált gyorsan az aktuális technológiai „kihívásokra”. A Vérbeli hajsza című 1987-es filmben a Dennis Quaid alakította tesztpilóta kerül merülőhajójával véletlenül egy bolti eladó (Martin Short) véráramába, hogy aztán egy szintén miniatürizált és ugyanoda beoltott ellenfelével küzdjön meg, valahol a gyomorszáj környékén. De a tavaly bemutatott Marvel-szuperprodukció, A Hangya és a Darázs is a kvantumszintre miniatürizált szereplők lehetőségeivel kacérkodik látványosan.

Szerző