Fagyizunk, a bolygó meg elrohad - klímatüntetések Belgiumban

Vannak országok, ahol a tüntetés, a sztrájk a tiltakozás a kormány döntései ellen - része a mindennapos demokrácia kultúrának. Az emberek - még ha nem értenek is egyet a tiltakozókkal - szolidárisak velük. Belgiumban azt is tudják, nem lehet elég korán kezdeni.

„A belgák, na, azok nem szeretnek dolgozni” – szokott eszembe jutni a nagybátyám országismereti leckéje, mikor a széllökésekkel súlyosbított ködszitálásban hiába várom a buszt, mert a szakszervezetek ismét sztrájkba léptek. Ilyenkor képtelen vagyok jó szívvel gondolni az etatista francia munkakultúra szakszervezeti élharcosainak édesanyjára. Pedig nem ártana. Hiszen ebben az országban nem lehetne olyan törvényt keresztülverni a parlamenten, amelyik három év késéssel fizet ki 400 túlórát. A külügyminiszter se maradhatna hivatalban, miután kijelenti, a német autóipar érdekei fontosabbak számára, mint a globális felmelegedés elleni harc.

Belgiumban az iskolások is sztrájkolni kezdenek, ha egy ügyet fontosnak éreznek. Január óta minden csütörtökön a klímaváltozás elleni küzdelmet kérik számon a belga kormányon. Azon, amelytől szüleik átlag kéthavonta követelik a fenntartható nyugdíjrendszert. Vagy épp a nyugdíjkorhatár csökkentését. A társadalmi igazságosságot. Meg a szociális juttatások mérséklését. A reálbér-emelkedést. Illetve a bevándorlók befogadását. Máskor meg a bevándorlók kitoloncolását. Attól a belga kormánytól, amelyik átlag kéthavonta az összeomlás szélére sodródik, mert a koalíciós pártok szögesen ellentétes véleményt képviselnek – hogy csak néhány témát említsek – a nyugdíjrendszerrel, a társadalmi igazságossággal és a migrációval kapcsolatban. Az utóbbi miatt decemberben a flamand nacionalista párt, az N-VA végül ki is lépett a kormányból. Így most a szövetségi parlamentben a képviselők mindössze harmadát adó három párttal a háta mögött Charles Michel miniszterelnök emberfeletti erőfeszítések árán próbál olyan politikát csinálni, amellyel a társadalom széles rétegeinek elnyeri a tetszését.

Bevezetés a mikroökonómiába

Ráadásul egy olyan társadalmi csoport is elégedetlenkedni kezdett, amelynek nincs – vagy csak néhány hónapos – a szavazati joga. Az iskolákban a kisebbeknek szerveztek már fűtésmentes pulcsis napot, és mindenkit arra buzdítanak, hogy járjon biciklivel iskolába. A gimnazisták és az egyetemisták hetente az utcára vonulnak, a tanárok pedig elnézik a hiányzást. „A jövőnkért tüntetünk. A kormánynak tennie kell valamit a klímaváltozás ellen, különben nem lesz bolygó, ahol élhetünk” – magyarázza Arthur, a brüsszeli Saint-Louis Egyetem hallgatója menetelés közben. Csoporttársa, Orsolya – akinek történetesen magyar az anyukája – pedig bőszen bólogat, kezében az általa festett transzparenssel, amelyen egy sovány jegesmedve kuporog egy olvadó jégkupacon. „Mit akartok elérni?” – kérdezem. „Hogy a kormány konkrét lépéseket tegyen.” És mivel a menetelő diákok szemében kezd felderengeni a rémület, amit Kálmán Olga okozott legszebb napjaiban interjúalanyainak, igyekszem segíteni. „Macron francia elnöknek a zöld gazdaságról szóló elképzeléseivel például egyet tudtok érteni?” „Arról még nem hallottunk.”

Pedig Macron a környezetvédelem jegyében akarta tavaly megemelni az üzemanyag adóterheit. A sárgamellényesek eredetileg ez ellen kezdtek tüntetni, ami az egész rendszerrel szembeni elégedetlenségbe csapott át, és ennek úgy adtak hangot, hogy néhányszor szétverték Párizst. A tiltakozással máig nem voltak hajlandóak leállni, hiába táncolt vissza az elnök – a békesség kedvéért – a klímavédelmi adótól.

A benzinár amúgy a brüsszeli megmozdulásnak is központi témája. A Gare du Nord – avagy Északi pályaudvar – előtt gyülekező fiatalok közül többen is azt nehezményezik, hogy amíg Belgiumban autóval olcsóbb közlekedni, mint vonattal, addig nem lehet áttörést várni a klímavédelemben. A tíz perc sétára található Saint-Louis Egyetemen ugyan oktatják a változó (az autó 100 km-en 5 liter benzint fogyaszt, ami körülbelül 7,5 euróba kerül) és a fix költségek (az autót meg kell venni, majd rendszeresen befizetni a csekket a Belgiumban elképesztően magas biztosítási költségekről és egyéb adókról) mikroökonómiai elméletét. De a politikai szlogenek hatásosságának kifejezetten ártanak a mély közgazdasági ismeretek. Másképp el kellene azon gondolkozni, hogy a 100 km-es vonatútért fizetett 17 eurós jegybe a vasút fenntartási költségei is bele vannak kalkulálva. Például a dolgozók bére is, akik előszeretettel szüntetik be a munkát rohanós hétköznapokon és verőfényes szombatokon, hogy a romló munkakörülmények és a magas nyugdíjkorhatár ellen tiltakozzanak. Ezzel majd megküzd Charles Michel.

Cseresznyefagyi

Tény ugyanakkor, hogy a Belgiumban megszokott esős óceáni helyett tisztességes kontinentális éghajlat kezd kialakulni: folyamatosan nő a napsütéses órák száma és csökken a csapadék. Noha az éghajlatváltozás megkönnyíti a sztrájk miatt átkozódó külföldiek életét, a mezőgazdaságra felemás hatással van. Tavaly rekordmennyiségű szőlő termett, így a hagyományosan sörtermeléssel foglalkozó országban feljött a borászat. A cseresznyetermelők meg emberemlékezet óta nem szüreteltek olyan minőségű és mennyiségű gyümölcsöt, mint 2018-ban. Csak mivel a megszokottnál jóval korábban érett be, a belga farmereknek nem származott haszna a rekordtermésből: az alacsony munkabérek miatt a klasszisokkal olcsóbb importcseresznyével egy időben tudták csak piacra dobni – igen nyomott áron.

A februári klímatüntetéseket is tavaszias meleg és napsütés kísérte. Néhány szellemes plakát rá is mutatott a téli fagylaltozás csalóka örömére, miközben elrothad a bolygó. „Be kellene tartani a párizsi klímaegyezményt” – magyarázza az egyetemista Antoine, a belgiumi zöldpárt ifjúsági tagozatának fűszínű dzsekijében. „Az nem elég, ha a kormány egyik intézkedésével a környezetvédelmet szolgálja, míg egy sor másik lépéssel árt neki, mert csak a gazdasági növekedést hajszolja” – teszi hozzá a barátja, Nicolas. „És a társadalmi igazságosságra is jobban kellene ügyelni” – tromfol Antoine. „De azért annak csak örültök, hogy Greta Thunberg beszéde után az Európai Bizottság elnöke megígérte, hogy a következő uniós költségvetés negyedét klímacélokra fordítják majd?” – kérdezem. „Erről nem hallottunk. De az egy dolog, hogy mit ígérnek, és hogy végül mit valósítanak meg belőle” – mondja Nicolas, akinek nagy jövőt jósolok a politikában. Aki 18 évesen mesterien képes terelni a szót arról, hogy nem tud valamit, az méltó utódja lehet egyszer Jean-Claude Junckernek. Hiszen a Bizottság elnöke is úgy tudta előadni a 25 százalékos költségvetési ráfordítást, mintha nem ez a szám szerepelt volna eredetileg is a tervekben, és mintha figyelembe vették volna az egyéb uniós intézmények és civil szervezetek által javasolt 40 százalékos célt. Mindenki elégedett volt. Egy darabig.