Fagyizunk, a bolygó meg elrohad - klímatüntetések Belgiumban

Publikálás dátuma
2019.03.09. 13:45
Középiskolás diákok tüntetnek egy brüsszeli pályaudvaron a kormány klímapolitikája ellen
Fotó: Dursun Aydemir / AFP
Vannak országok, ahol a tüntetés, a sztrájk a tiltakozás a kormány döntései ellen - része a mindennapos demokrácia kultúrának. Az emberek - még ha nem értenek is egyet a tiltakozókkal - szolidárisak velük. Belgiumban azt is tudják, nem lehet elég korán kezdeni.
„A belgák, na, azok nem szeretnek dolgozni” – szokott eszembe jutni a nagybátyám országismereti leckéje, mikor a széllökésekkel súlyosbított ködszitálásban hiába várom a buszt, mert a szakszervezetek ismét sztrájkba léptek. Ilyenkor képtelen vagyok jó szívvel gondolni az etatista francia munkakultúra szakszervezeti élharcosainak édesanyjára. Pedig nem ártana. Hiszen ebben az országban nem lehetne olyan törvényt keresztülverni a parlamenten, amelyik három év késéssel fizet ki 400 túlórát. A külügyminiszter se maradhatna hivatalban, miután kijelenti, a német autóipar érdekei fontosabbak számára, mint a globális felmelegedés elleni harc. Belgiumban az iskolások is sztrájkolni kezdenek, ha egy ügyet fontosnak éreznek. Január óta minden csütörtökön a klímaváltozás elleni küzdelmet kérik számon a belga kormányon. Azon, amelytől szüleik átlag kéthavonta követelik a fenntartható nyugdíjrendszert. Vagy épp a nyugdíjkorhatár csökkentését. A társadalmi igazságosságot. Meg a szociális juttatások mérséklését. A reálbér-emelkedést. Illetve a bevándorlók befogadását. Máskor meg a bevándorlók kitoloncolását. Attól a belga kormánytól, amelyik átlag kéthavonta az összeomlás szélére sodródik, mert a koalíciós pártok szögesen ellentétes véleményt képviselnek – hogy csak néhány témát említsek – a nyugdíjrendszerrel, a társadalmi igazságossággal és a migrációval kapcsolatban. Az utóbbi miatt decemberben a flamand nacionalista párt, az N-VA végül ki is lépett a kormányból. Így most a szövetségi parlamentben a képviselők mindössze harmadát adó három párttal a háta mögött Charles Michel miniszterelnök emberfeletti erőfeszítések árán próbál olyan politikát csinálni, amellyel a társadalom széles rétegeinek elnyeri a tetszését.  

Bevezetés a mikroökonómiába

Ráadásul egy olyan társadalmi csoport is elégedetlenkedni kezdett, amelynek nincs – vagy csak néhány hónapos – a szavazati joga. Az iskolákban a kisebbeknek szerveztek már fűtésmentes pulcsis napot, és mindenkit arra buzdítanak, hogy járjon biciklivel iskolába. A gimnazisták és az egyetemisták hetente az utcára vonulnak, a tanárok pedig elnézik a hiányzást. „A jövőnkért tüntetünk. A kormánynak tennie kell valamit a klímaváltozás ellen, különben nem lesz bolygó, ahol élhetünk” – magyarázza Arthur, a brüsszeli Saint-Louis Egyetem hallgatója menetelés közben. Csoporttársa, Orsolya – akinek történetesen magyar az anyukája – pedig bőszen bólogat, kezében az általa festett transzparenssel, amelyen egy sovány jegesmedve kuporog egy olvadó jégkupacon. „Mit akartok elérni?” – kérdezem. „Hogy a kormány konkrét lépéseket tegyen.” És mivel a menetelő diákok szemében kezd felderengeni a rémület, amit Kálmán Olga okozott legszebb napjaiban interjúalanyainak, igyekszem segíteni. „Macron francia elnöknek a zöld gazdaságról szóló elképzeléseivel pél­dául egyet tudtok érteni?” „Arról m­ég nem hallottunk.” Pedig Macron a környezetvédelem jegyében akarta tavaly megemelni az üzemanyag adóterheit. A sárgamellényesek eredetileg ez ellen kezdtek tüntetni, ami az egész rendszerrel szembeni elégedetlenségbe csapott át, és ennek úgy adtak hangot, hogy néhányszor szétverték Párizst. A tiltakozással máig nem voltak hajlandóak leállni, hiába táncolt vissza az elnök – a békesség kedvéért – a klímavédelmi adótól. A benzinár amúgy a brüsszeli megmozdulásnak is központi témája. A Gare du Nord – avagy Északi pályaudvar – előtt gyülekező fiatalok közül többen is azt nehezményezik, hogy amíg Belgiumban autóval olcsóbb közlekedni, mint vonattal, addig nem lehet áttörést várni a klímavédelemben. A tíz perc sétára található ­Saint-Louis Egyetemen ugyan oktatják a változó (az autó 100 km-en 5 liter benzint fogyaszt, ami körülbelül 7,5 euróba kerül) és a fix költségek (az ­autót meg kell venni, majd rendszeresen befizetni a csekket a Belgiumban elképesztően magas biztosítási költségekről és egyéb adókról) mikroökonómiai elméletét. De a politikai szlogenek hatásosságának kifejezetten ártanak a mély közgazdasági ismeretek. Másképp el kellene azon gondolkozni, hogy a 100 km-es vonatútért fizetett 17 eurós jegybe a vasút fenntartási költségei is bele vannak kalkulálva. Például a dolgozók bére is, akik előszeretettel szüntetik be a munkát rohanós hétköznapokon és verőfényes szombatokon, hogy a romló munkakörülmények és a magas nyugdíjkorhatár ellen tiltakozzanak. Ezzel majd megküzd Charles Michel.

Cseresznyefagyi

Tény ugyanakkor, hogy a Belgiumban megszokott esős óceáni helyett tisztességes kontinentális éghajlat kezd kialakulni: folyamatosan nő a napsütéses órák száma és csökken a csapadék. Noha az éghajlatváltozás megkönnyíti a sztrájk miatt átkozódó külföldiek életét, a mezőgazdaságra felemás hatással van. Tavaly rekordmennyiségű szőlő termett, így a hagyományosan sörtermeléssel foglalkozó országban feljött a borászat. A cseresznyetermelők meg emberemlékezet óta nem szüreteltek olyan minőségű és mennyiségű gyümölcsöt, mint 2018-ban. Csak mivel a megszokottnál jóval korábban érett be, a belga farmereknek nem származott haszna a rekordtermésből: az alacsony munkabérek miatt a klasszisokkal olcsóbb importcseresznyével egy időben tudták csak piacra dobni – igen nyomott áron. A februári klímatüntetéseket is tavaszias meleg és napsütés kísérte. Néhány szellemes plakát rá is mutatott a téli fagylaltozás csalóka örömére, miközben elrothad a bolygó. „Be kellene tartani a párizsi klímaegyezményt” – magyarázza az egyetemista Antoine, a belgiumi zöldpárt ifjúsági tagozatának fűszínű dzsekijében. „Az nem elég, ha a kormány egyik intézkedésével a környezetvédelmet szolgálja, míg egy sor másik lépéssel árt neki, mert csak a gazdasági növekedést hajszolja” – teszi hozzá a barátja, Nicolas. „És a társadalmi igazságosságra is jobban kellene ügyelni” – tromfol Antoine. „De azért annak csak örültök, hogy Greta Thunberg beszéde után az Európai Bizottság elnöke megígérte, hogy a következő uniós költségvetés negyedét klímacélokra fordítják majd?” – kérdezem. „Erről nem hallottunk. De az egy dolog, hogy mit ígérnek, és hogy végül mit valósítanak meg belőle” – mondja Nicolas, akinek nagy jövőt jósolok a politikában. Aki 18 évesen mesterien képes terelni a szót arról, hogy nem tud valamit, az méltó utódja lehet egyszer Jean-Claude Junckernek. Hiszen a Bizottság elnöke is úgy tudta előadni a 25 százalékos költségvetési ráfordítást, mintha nem ez a szám szerepelt volna eredetileg is a tervekben, és mintha figyelembe vették volna az egyéb uniós intézmények és civil szervezetek által javasolt 40 százalékos célt. Mindenki elégedett volt. Egy darabig.

Egy tinédzser az Európai Parlamentben

A klímatüntetések arca a 16 éves svéd Greta Thunberg, aki az elmúlt egy évben a svéd parlamenttől kezdve az ENSZ klímakonferenciáján át a davosi világgazdasági fórumig megfordult, hogy elmondja, a fiatalok szerint a globális felmelegedés elleni harcot komolyan kellene a politikusoknak vennie. Több belgiumi tüntetésen is részt vett, és az Európai Parlamentben is felszólalt, azt követelve az EU-tól, hogy duplázza meg a klímavédelmi célokra szánt összeget a költségvetésében.

Ellenállást vált ki a macroni terv

Emmanuel Macron francia elnök tavaly kezdett el a „zöld new deal” ötletével kampányolni. Az 1930-as években az USA gazdaságát talpra állító Roosevelt-tervet idéző elképzelés lényege, hogy az állam a következő években hatalmas összegeket fektetne a fenntartható gazdaság kiépítésébe. Például tíz év alatt bezárnák a francia energiatermelés gerincét adó atomreaktorok felét, és helyette a nap- és szél­energia, illetve a biomassza előállításába fektetnének. Az átállás az alacsonyan képzett, illetve a technológiai fejlődés miatt munkanélkülivé váló munkavállalókat foglalkoztatná elsősorban. A befektetés pedig újabb és újabb munkahelyeket és lehetőségeket teremtene, és felpörgetné a gazdaságot. Ehhez azonban állami pénzből kellene megadni a kezdőlökést, amire az ingatag lábakon álló francia állami büdzsének csak akkor lesz fedezete, ha jelentősen csökkentik a kiadásokat vagy újabb adókat vetnek ki. Ez jelenleg hatalmas ellenállást vált ki a francia társadalomból.

Szerző
Frissítve: 2019.03.09. 14:52

Merész, komoly zenész - interjú Gelléri Andrással

Publikálás dátuma
2019.03.03. 16:46

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A 25 éves zongoraművész-komponista két év alatt már másodszor kerül a világ legjobbjai közé: 2016-ban a bécsi Anton Matasovszky Nemzetközi Zeneszerzőverseny fődíját hozta el, most pedig a szintén nemzetközi Alban Berg Stiftung versenyén bizonyult a legjobbnak.
Mikor komponálta az első olyan művét, amire emlékszik is? – Nem sokkal azután, hogy első alkalommal hangszert vettem a kezembe, egyértelművé vált számomra, hogy a zenéléshez nemcsak a leírt anyagok visszaadása tartozik, hanem az is, hogy az ember valamiféle újat hozzon létre. Tehát, 7-8 évesen már én is komponáltam, de az első olyan mű, amit ténylegesen számon tartok, az egy furulyára és zongorára írt darab volt, melyet a tanáraimnak adtam ajándékba negyedikes koromban. Egy osztálytársammal közösen adtuk elő őket. – Zongorával kezdte? – Először kedvenc hangszereimen, furulyán és klarinéton játszottam, és csak pár évvel később, a zeneszerzés miatt váltottam. Akkoriban már nagyon jól tudtam kottát olvasni, és bár még nem zongoráztam jól, úgy ismertem meg a klasszikus zeneirodalom remekműveit, hogy otthon magamnak végigjátszottam őket, pl. Beethoven összes szonátáját. Ennek az lett a következménye, hogy már gyerekkoromban is ugyanilyen nagy ívű tételeket akartam improvizálni. Általában egy hosszú drámai fejlődést jelenítettem meg, például egy halk, lassú anyag átalakulását egy szélsőségesen hangos és szenvedélyes anyaggá. – A zeneszerzés alapja a konkrét improvizáció? Játszik a hangokkal a zongorán? Igen, improvizáció nélkül nincsenek zenei ötletek! Lehet kísérletezni hangszereken, de ennél eggyel profibb verzió, ha mindez fejben történik: az ember belül hall egy ötletet, azt gondolja tovább, így építve zenei történeteket. Ha zongorára írunk, akkor jó mindent kipróbálni, viszont más hangszerek esetében az adott hangszeresek fejével és a „hangszer lelkével” kell gondolkozni.  – Jegyzeteli a témát, mint mi, újságírók? – Igen, csak nem szavakkal, hanem hangjegyekkel. A vázlatok nagyon fontosak, bárhol, bármilyen körülmények között feljegyzem az ötleteimet: a villamoson, repülőn utazva vagy épp a természetben sétálva.   – Weöres Sándorról van egy anekdota, mely szerint egyszer késő éjszaka felhívta Kormos Istvánt, és arra kérte, mivel nincs nála toll, írjon le helyette egy verset, amit valaki éppen akkor „diktál” neki. Így ötlik a zeneszerző eszébe is az ötlet?  Van olyan, hogy felébredek álmomból, és egyből hallom, mit kell leírni. De azt gondolom, hogy a zeneszerzés ennél tudatosabb folyamat. Sztravinszkij azt mondta, hogy nem érdemes egy zeneszerzőnek arra várni, hogy mikor jön az inspiráció. Neki kell ülni minden reggel és írni! Én elég lassan komponáló szerző vagyok: bár az inspiráció gyorsan megjön, addig nem megyek tovább, amíg minden hang a helyére nem kerül. – Kézzel írja a kottáit? – Nem. Kottaíró programmal dolgozom. – Micsoda csalódás! Azt képzeltem, garmadával állnak a zongorája és az ágya mellett az átfirkált műkezdemények. – A vázlataimat azért kézzel írom, és van, amikor még az első tisztázatot is. De a végső mindig számítógépen készül. Ennek többek között az is az oka, hogy a mai kor elvárásainak megfelelve így a legegyszerűbb elküldeni – e-mailben vagy Facebookon – a kész verziót az előadóknak.  – Ad instrukciókat is, hogyan játsszák a darabját? – Elég pontosan leírom, hogy mit akarok, viszont azon felül arra számítok, hogy az előadó is megmutatja a saját elképzelését, személyiségét. Azt szeretném, hogy minden előadó számára saját élmény legyen a darab. 2016-ban, Bécsben például nagy örömmel hallgattam 12 teljesen különböző verzióban az Offene Welten című szerzeményemet – a zeneszerzőverseny fődíja volt, hogy a győztes mű egy zongoraverseny kötelező darabja lett.  – Volt, aki jobban játszotta, mint ön? – Van benne például egy virtuóz rész. Na, azt a japán lány, aki megnyerte, sokkal profibban játszotta. Gondoltam is, hogy milyen jó lenne ezt így kigyakorolni. – Azt mondta, végigjátszotta Beethoven összes zongoraszonátáját – ez olyan, mint hogy egy kortárs képzőművész is akkor hiteles kísérletező, ha megvan a klasszikus képzettsége is? – Alkotóként különösen elmélyedtem a régi zeneszerzői stílusokban. Tanulmányaim során éveket töltöttem például azzal, hogy Bach stílusában igazán jó darabokat írjak. Azt gondolom, egy kortárs zeneszerzőnek tisztában kell lennie azzal, mi történt az előtte lévő korszakokban. Mi a zene őskorában, a reneszánszban, a barokkban, a klasszikában, a a romantikában... Már a XX. század zenéje sem kortárs számunkra! Abból a szempontból is fontos ismerni az elődöket, hogy tudjuk, tényleg újat csinálunk-e. Valami olyat, amit érdemes hozzátenni a zenetörténethez. A zeneszerzés világa elképesztően tág és kimeríthetetlen. Erre 15 éves koromban egy hatalmas koncertélmény, Messiaen Turangalila szimfóniája nyitotta fel gondolkodásomat. Nagyon fontosnak tartom viszont, hogy ne csupán az innen-onnan felszedett ötletmorzsákat vegyítsük, hanem a saját ösvényünkön haladjunk. – Sokan, akik laikus műélvezők, ódzkodnak a kortárs zenétől...  – Sokak számára a „kortárs zene” az ötvenes-hetvenes évek valóban elidegenítő hatású avantgárd kísérleteit jelenti, pedig azóta sok minden történt. Már a posztmodernen is túl vagyunk. Az avantgárd nagyon hasznos volt abból a szempontból, hogy rengeteg újfajta zenei megközelítést, kalandvágyóbb játéktechnikát fedezett fel. Hogy például egy hegedűn nemcsak a hagyományos módon lehet húzni a vonót vagy hogy izgalmas lehet a véletlen szerepét beépíteni a zenébe, ezzel rugalmasabbá, gazdagabbá tenni, azt amit korábban a klasszikus zenéről gondoltunk. Amit az avantgárd gyakran önálló műként mutatott fel, azt ma érdemes puszta elemként beépíteni a darabokba. Számomra fontos mind a harmonikus széphangzás, mind az újfajta hangszínek, például zörej és zajhangok beépítése a zenébe. Fontos az is, hogy egy laikus számára esetleg szokatlan hangzások követhető és végig élvezetes formában legyenek tálalva. Mindig partnernek tekintem a közönséget. Ha van beleszólásom a koncertprogram létrehozásába, szeretek klasszikus darabokat párosítani kortárs darabokkal, hogy ez is segítsen kapcsolatokat, fogódzót találni a hallgatónak. Most épp egy kontrabasszus klarinétra írt művön dolgozom – ez egy nagyon mély hangú, ritka hangszer. Ebben a zenésznek a természetes klarinéthangzáson túl például a saját hangját is használnia kell. Bizonyos pontokon bele kell énekelnie a hangszerbe. A darab végén csak a levegővételek és a klarinétbillentyűk ritmusát halljuk.  – Miből él egy zeneszerző? Sokan tanításból, hangszerelésből, kottagrafikából. Aki felkapottabb, annak rendszeres megrendelései vannak, de jöhet be pénz a jogdíjakból is. Emellett vannak ösztöndíjak és az európai kulturális intézetek is gyakran támogatják az új művek létrehozását és előadását. Egy zeneszerzőnek tudnia kell azt a környezetet megteremteni magának, amiben a szabad alkotásra koncentrálhat. Én személy szerint gyakran dolgozom hangszerelőként, zongoristaként és korrepetitorként is és vannak tanítványaim, akiket zeneelméletre és zeneszerzésre oktatok. Persze egy-egy pénzdíjas verseny is jól jön olykor, a nemzetközi eredményeimnek köszönhetően jönnek már zeneszerzői megrendelések is. – Hallgat könnyűzenét? Nagyon szeretem a jazzt, különösen a szabadabb gondolkodású free jazzt (Keith Jarrett improvizált szóló koncertjei például nagy hatással voltak rám tinédzserkoromban), ami a kortárs zene felé kacsintgat, és régebben a heavy metalért is rajongtam, aminek vonzott a merészsége. A pop-rock világból a Radiohead zenéje áll közel hozzám. Nagyon érdekel a Közel-Kelet népzenéje is, amit volt alkalmam behatóan megismerni ottani utazások, tanulmányok alkalmával is. – Komolyzenészeknek is van rajongója? Szerencsére vannak, akik minden bemutatómra eljönnek. Tavaly októberben például csináltunk a FUGA-ban egy olyan koncertet, amin klarinéttriókat párosítottunk: az elején volt egy Brahms-klarinéttrió, aztán három teljesen különböző kortárs darab, az egyik tőlem. A koncert után odajött hozzám valaki, akiről kiderült, hogy egy szír orvos és szerette volna megkapni a kortárs darabok felvételét. Azóta minden koncertemre igyekszik eljönni. Sok pozitív visszajelzést kapok. Ha kíváncsiak az emberek, akkor van bennük igény a felfedezésre, így az új zenei világok felfedezésére is.  – 2014-ben zongorázott a Szabadság téren, amikor Fischer Ádám a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozva közös éneklést szervezett. A Nabucco Szabadság kórusát kísérte. Odaáll a tehetségével, tudásával egyéb kezdeményezések mellé is? – Igen, fontos számomra, hogy odaálljak olyan, akár közügyek mellé, amelyekért érdemes kiállni. Tavaly felléptem a CEU-n – Zétényi Tamás, a Közép-Európai Egyetem zenei együtteseinek vezetője világszínvonalú produkciókat szervezett az egyetemre, melyeknek most kérdésessé vált a jövője. Mondanom sem kell, a CEU-n koncertet adni eredendően nem „közéleti” esemény... – Zenéjében nem szokott tiltakozni? Kodályt idézve: „A tudomány, művészet nem szolgálhat senkinek. Önnönmagáért van. Nem lehet sem a vallás szolgálóleánya, sem a politika kurvája.“ Különösen igaznak tartom ezt a zenében, ami egy teljesen önálló, bátor, absztrakt világ, semmi alá nem lehet betagozni. Azt szeretném, ha a zeném független maradna a napi politikától.
Szerző

Milliárdos üzlet az életmentés

Publikálás dátuma
2019.03.03. 13:00

Fotó: Shutterstock
Vakcinák halálos vírusok ellen, speciális antibiotikumok, daganat elleni szer – egy új gyógyszer kifejlesztése évtizedekig tarthat, átlagosan 1 milliárd dollárba kerül, de a gyógyszergyártóknak a legtöbbször busásan megtérül a befektetett munka, bár nagyot bukni is lehet.
Tizenhat év alatt mindössze négy szer jutott el a klinikai tesztelésig az ­Alzheimer-kórral kapcsolatban, miközben a sikertelen próbálkozások száma 123 volt. A gyógyszeriparban egymillió molekulából körülbelül öt kerül abba a fázisba, hogy betegeken is kipróbálják, és csupán egy lesz alkalmas arra, hogy törzskönyvet kapjon. A cégeknek azonban így is megéri, hiszen pénzt és energiát nem kímélve keresik az újabb és újabb megoldásokat egy-egy egészségügyi problémára.

Utólag észlelt mellékhatások

És még így is beüthet a krach. Hiába a sokéves kutatás, előfordul, hogy csak a forgalomba kerülés után derülnek ki bizonyos mellékhatások. Így volt ez a Richter által a méhmióma kezelésére forgalmazott Esmya készítménnyel is. A termék ügyében az Európai Gyógyszerügynökség Farmakovigilanciai Kockázatot Elemző Bizottsága 2017 végén azért kezdett vizsgálódni, mert felmerült, hogy a szer esetlegesen májkárosodást okozhat, bár a cég szerint a fejlesztés során semmilyen erre utaló jelet nem tapasztaltak. Végül tavaly júliusban, engedélyezték a termék forgalmazását, de csak bizonyos korlátozásokkal. Nem alkalmazható például olyan nőknél, akiknek ismert májproblémái vannak, és minden kezelési ciklus elkezdése előtt vizsgálni kell a májfunkciókat. De nem kezdhető el akkor sem, ha a májenzimérték több mint kétszerese a normális érték felső határának. A szer ismét a piacon van ugyan, de ez a kis kitérő két év alatt legalább 73 milliárd forintos értékvesztést jelentett a magyar tőzsde egyik zászlóshajójának tartott Richternek. És bár az összeg a laikusok számára soknak tűnik, ezen a piacon nem inog meg tőle egy vállalat. 2018-ban az Esmya árbevétele 25,9 millió ­euróra csökkent az egy évvel korábbi 93 millió euró után, a cég árbevétele így is hozta a 2017-es évinek megfelelő 445 milliárd forintot. A konkrét ügyet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója, Holchacker Péter nem akarta kommentálni, de azt elmondta: „a gyógyszercégek fel vannak készülve a készítmények folyamatos vizsgálatára, ami természetes része a rendszernek”. Szerinte az esetleges visszahívások inkább arra irányítják rá a figyelmet, hogy mennyire fontos egy-egy készítmény biztonságos alkalmazhatósága, amit még a piacra kerülés után is folyamatosan ellenőrizni kell. Mint mondta, rendkívül ritka, hogy egy terméket utólag kell visszahívni, az azonban gyakori, hogy akár a fejlesztés utolsó fázisában kell lemondani egy ígéretesnek hitt készítményről. 

Hátrányban a magyar betegek

Globálisan több mint 7000 ígéretes fejlesztés van folyamatban. Holchacker Péter példaként említi a tüdőrák és a mela­noma kezelésére szolgáló gyógyszereket és a mozgásszervi betegségek gyógyítását célzó készítményeket. „Egy forgalomba került gyógyszer átlagos fejlesztése 1 milliárd dollárba kerül. Egy gyógyszerjelölt molekula felfedezésétől átlagosan 6-7 év telik el, mire embereken próbálhatnak ki egy szert, majd ezt követően további 7-8 év, mire forgalomba kerülhet egy termék. Tíz klinikai fázisba jutott gyógyszerjelöltből azonban átlagosan kilenc elbukik” – erről már Barótfi Szabolcs, az MSD klinikai kutatásokért felelős igazgatója mesél. Mint mondja, nekik jelenleg 50 klinikai vizsgálatuk fut Magyarországon, ami körülbelül 800 beteget érint. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország korábban előkelő helyen szerepelt, de mostanra egyre kevesebb az itthon végzett klinikai vizsgálat. Az elmúlt 4-5 évben 20 százalékkal csökkent ezeknek a száma. Amíg 2015-ben 334 vizsgálatot engedélyeztek, addig tavaly már csak 290 kapott zöld utat. Ez pedig a betegeknek is komoly hátrány, hiszen azok, aki részt vesznek egy ilyen kutatásban, a gyógyszercégtől térítésmentesen kapják a kezelést. „Majd’ 20 ezer ember juthat hozzá ezek segítségével a legmodernebb terápiákhoz, amik egyébként a gyógyszerbefogadás lassúsága miatt a magyar betegekhez nagyon későn érnének el” – hangsúlyozza Holchacker Péter. Hozzáteszi: átlagosan tíz év, mire egy új készítmény elérhetővé válik a betegek számára, a magyaroknak pedig ennél is többet kell várniuk. Idehaza két évbe is beletelhet ugyanis, hogy egy innovatív szer bekerüljön a támogatási rendszerbe. Jelenleg 70-nél is több készítmény vár arra, hogy befogadja a társadalombiztosító. Nemzetközi összehasonlításban a szlovák és a cseh betegek is hamarabb jutnak hozzá az új terápiákhoz. Sőt, most már a bolgároknak is komoly előnyük van, ők fél évvel a piacra kerülés után megkaphatják a legújabb készítményeket. Ezek többsége egyébként az onkológiában használt gyógyszer. A jelenlegi tendencia megfordításáért egyébként az egyesület kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget.

Modern onkológiai terápiák

„Az utóbbi idők legkomolyabb fejlesztései között szerepel az im­mu­no-­onkológia, aminek célja, hogy a szervezet saját immunrendszerét tanítsuk meg arra, az hatékonyan tudjon harcolni a rákos daganattal szemben. Tavaly az orvosi Nobel-díjat is olyan kutatók kapták, akik ezen a területen tevékenykednek” – mondja Barótfi Szabolcs. Tavaly az Év Gyógyszere díjat is megkapta egy immuno-onkológiai készítmény. Akkor megírtuk: a melanoma esetében már évek óta alkalmazzák a díjazott terápiát, és 2017 eleje óta törzskönyvezett, illetve későbbiekben tb-támogatottá is vált a nem kissejtes tüdőrák (ez a daganat egyik típusa) kezelésére is. A tüdődaganatos betegek 80 százalékánál ez a daganatfajta fordul elő és okoz panaszokat. A terápia tehát már most is kiemelten fontos, hamarosan pedig további területeken várhatók ilyen típusú megoldások. Mindezek mellett egyre fontosabbá válik a legtöbb antibio­tikumnak ellenálló fertőzések elleni gyógyszerek fejlesztése is, mivel a multirezisztens baktériumokkal folytatott harc állandó probléma a fejlett országokban.

Védettség százezrekért

A betegségek kezelése mellett igen hangsúlyos a megelőzés is, ebben pedig komoly szerepe van az oltásoknak. Kulcsár Andrea infektológus, oltási tanácsadó az utóbbi évek legnagyobb előrelépésének tartja a humán papilomavírus elleni, a Meningococcus B, vagyis az agyhártyagyulladás egy típusával szemben védő és a Pneumococcus, vagyis tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást okozó fertőzés elleni vakcinák kifejlesztését. Jelenleg a tudósok számos egyéb mellett az AIDS, a malária és a Dengue-láz elleni vakcina fejlesztésén is dolgoznak. Magyarországon nagyon jó a kötelező oltási rend, de az ajánlott oltások esetében bőven lenne még hova fejlődni. „A társadalombiztosítás nem támogatja az ajánlott oltásokat még akkor sem, ha valakinek épp az alapbetegsége, a legyengült immunrendszere miatt van szüksége egy vakcinára. Ez komoly probléma, hiszen egy beteg, aki fél éve nem tud dolgozni, mert szerv­transzplantált vagy daganatos, az nem feltétlenül engedheti meg magának, hogy tízezreket költsön oltásokra. Márpedig az oltások többsége egyáltalán nem olcsó. A társadalombiztosítónak ezeket is bele kellene számítani a kezelés költségébe, hiszen védettség nélkül akár több millió forinttal is megemelkedhet az ellátási költség” – mondja Kulcsár Andrea. A szakember szerint nagy előrelépés, hogy a középiskolás lányoknak térítésmentesen ajánlják fel a HPV elleni oltást, de mindenki másnak ez is térítéses, a legújabb vakcináért pedig legalább 90 ezer forintot kell fizetni. Az oltások borsos árának egyik oka, hogy egy oltóanyag fejlesztése évekbe telik, nagyon bonyolult és költséges nem csak a kutatás, de a gyártás is. Kulcsár Andrea arra is felhívja a figyelmet, hogy bizonyos klasszikus betegségek, mint a kanyaró vagy a szamárköhögés, kezdenek visszatérni. A felnőtteknek éppen ezért érdemes konzultálni a háziorvossal arról, hogy szükség van-e emlékeztető oltásra. Hangsúlyozza azt is: családtervezőknek, krónikus betegeknek a fertőzés megelőzése védőoltással az alapellátáshoz tartozik.

Szerző