Fullba a kretént

Bár jobb körökben már régóta nem szokás, egyet kell hogy értsek Orbán Viktorral: a politika már csak olyan, mint a virsli vagy a parizer készítés: jobb nem ismerni a folyamat részleteit. Csakhogy a legsilányabb termékekkel szemben is vannak legalább minimális minőségi követelmények az élelmiszerkönyvekben. Hogy a Juncker-ellenes plakátkampányt hogyan főzték ki a Fidesz valamelyik kommunikációs boszorkánykonyhájában, azt valószínűleg sosem fogjuk részleteiben megtudni, de a végeredmény ismert: minőségnek ebben még csak nyomát sem látni. Értelme nem volt, hozni nem hozott, de vinni már úgy is sokat vitt, hogy még nem tudjuk, kizárják-e a Fideszt a Néppártból.

A Fidesznek egyszerűen semmi szüksége nem volt arra, hogy ilyen durván betámadja Junckert. A párt hazai népszerűsége az egekben, minden előrejelzés szerint a mostani 12-ről 13-ra növelhetik mandátumaik számát az EP-választásokon. Juncker személye ráadásul nem is annyira ismert és korántsem olyan jól démonizálható, mint Soros Györgyé. Viszont ha nem zárják is ki végül a Fideszt a Néppártból, ez a kampány az Orbán iránti utálatot tovább növelte. Persze a politikusok ritkán finnyáskodnak, de a személyes jó viszony akkor is sokat számíthat. Egy uniós csúcson igenis kézzel fogható politikai előnyökkel járhat, ha valaki egy tárgyalási szünetben karon foghatja valamelyik befolyásos európai politikust, behúzódhat vele egy sarokba, és megpróbálhatja meggyőzni valamilyen számára fontos ügyben.

Orbán Viktor pedig már régen kiesett a pikszisből. Hogy Angela Merkel utálja, arról már számos újságcikk beszámolt; nekem évekkel ezelőtt említettek egy olyan esetet is, amikor egy brüsszeli csúcson a miniszterelnök stábja egy észak-európai kormányfővel szeretett volna összehozni egy informális kávézást, de az illető azt mondta, szó sem lehet róla, örül, ha nem kell egy levegőt szívnia Orbánnal. Ez a légkör pedig tartósan megmarad majd a Néppártban.

Ha pedig mégis kizárják Orbánékat, amire van esély, akkor a magyar miniszterelnök elmondhatja magáról, hogy egyedül neki sikerült kimenedzselnie magát az EU legbefolyásosabb csoportjából az Unió páriái közé. Abba a csapatba, amelyiknek jó darabig még biztosan nem osztanak lapot a nagy ügyek eldöntésénél, s melynek tagjait egyébként magánbeszélgetéseken még a fideszesek is széllelbélelt hülyéknek nevezik.

Egyszerűen nem tudok másra gondolni, mint hogy elkalkulálták: abban hittek, az amúgy tényleg rengeteg dolog miatt hibáztatható, időnként valóban röhejes Junckert már nyugodtan betámadhatják. De kiderült, hogy nem így van. Innentől két eset lehetséges: vagy nem volt senki Orbán környezetében, aki rendelkezett volna ezzel a tudással, vagy ha volt is, nem merte megmondani a Főnöknek, hogy ez talán most mégsem a legjobb ötlet. Egyik jobb opció, mint a másik.

Orbán Viktor szereti a hangzatos lózungokat, még ha a dakota közmondásokról már régen leszokott is. De egy szállóigévé vált mondatot talán mi is a figyelmébe ajánlhatunk a Trópusi Vihar című klasszikusból: sosem szabad fullba nyomni a kretént.