Nagy N. Péter: Az eredményjelző tábla nem plakát

Publikálás dátuma
2019.03.09 19:45

Fotó: Népszava/ Marabu
Nyolc itthoni és még több határon túli magyar sportakadémiába mérhető eredmény nélkül ömlenek a százmilliárdok. Történik ez egy országban, amelynek kormánya épp nekiesik a Magyar Tudományos Akadémia önállóságának, mondván, a ráköltött évi több mint negyvenmilliárd forint nem hoz elég hasznot. Mit mondanak akkor a sportakadémiákra? Igaz, ezeknél a hatalom a saját szabályai szerint nyerésben van, még ha Magyarországról nézve ez nem is látszik tisztán.

22,5 milliárdos összetartozás

Néhány hete a Dunaszerdahely-Slovan szlovák futballrangadó bizonyította. Már a meccs előtt nyertek a magyarok. Igaz, az egyik csapatban, a DAC-ban csak három, a másikban, a pozsonyiaknál mindössze két magyar játékos volt pályán, mégis az M4 tévé kommentátora a Dunaszerdahelyt a mieinknek nevezte, amivel nem okozott fennakadást a stúdióban. A Nemzeti Sport online a meccs előtt kis interjúkat készített a stadionba igyekvő emberekkel. Mint akik nagy ünnepre készülnek, úgy beszéltek a rangadóról. Nem elsősorban a foci miatt jöttek, bár azért az se mindegy, mondták. Telt ház, 12 ezer néző volt az új MOL-stadionban, ami, a neve is mutatja, magyarországi pénzből kerekedett ki. Labda még nem volt a pályán, a közönség már rítusközösséggé vált. A csapathimnusz, az Ismerős Arcok Nélküled-je („Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk!”), a felvezető nézőtéri szertartás megadta az embereknek, amiért jöttek. Kikaptak. Nem számított nagyon.
Ez lehet Orbán Viktor futballálma. Dunaszerdahely bizonyítja, hogy át lehet lendülni azon, mennyit ér az elszántság a futballvilág abszolút mérőszámai szerint. Keveset. Annál sokkal több kell. De, ha már a meccs előtt meg lehet dicsőülni, akkor ez nem számít. A határokon túl a magyar összetartozás élménye ezt adja. Orbán szállítja, a Fidesz cserébe szavazatokat kap onnan. Mégsem érdekalapú a kapcsolatot. Orbán fanatikusa a labdarúgásnak és a politikai sikernek is. A két szenvedély találkozik. Bár nem épp spontán módon.
Az Átlátszó egyik cikkéből idézek, Czíria Attila, a 2014-es szlovák önkormányzati választások idején a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Híd közös révkomáromi polgármester-jelöltje mondta: “Amikor a miniszterelnök úr megkérdezte, hogyan tudna segíteni a magyar állam Komáromnak és a régiónak, arról beszéltem, hogy itt van a volt mezőgazdasági iskola, amelyet éppen akkor árult el a megye, azt meg lehetne venni, és csinálni egy erős magyar mezőgazdasági szakközépiskolát, mert az nincs az országban és Komárom a mezőgazdasági régió közepén helyezkedik el. (…) Orbán Viktor felvetette, mi lenne, ha épülne egy új stadion. Azt feleltem, miért ne, ha az egyéb fejlesztések mellett erre is jut”
A futballra jutott kétmilliárd. Egy másodosztályú csapatnak. Jut mindenhova. A Felvidékre az említetten túl részben a Diósgyőr „dolgozik”, de a Dunaszerdahelyi AC akadémiája és kiépülő alközponti rendszere is. A Vajdaságban Topolya a centrum és mellé tizennégy alközpontot hoznak létre. Idetartozik a Felcsúti Akadémia elnöke, Mászáros Lőrinc egyik vállalkozása. Komoly tulajdonrészt vett ugyanis az NK Osijekből. Létesült mellé ott, Eszéken akadémia (a felcsúti Puskás Akadémia programja szerint működtetve) és stadion a nagy csapatnak. Nyolc-tíz focipálya épül, köztük egy fedett, 3500-as nézőtérrel. Az akadémiát magyar állami pénz finanszírozza.
Az MLSZ-en és a Bethlen Gábor közalapítványon keresztül küldött az ország mintegy 1,9 milliárd forintot egy szlovéniai fociakadémiára. Az FK Csíkszereda bázisán működik a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és alközponti rendszere. Ukrajnába egyelőre nem telepítettek akadémiát, hanem Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter kisvárdai klubjára építenek. A partiumi (szatmárnémeti) központ a Nyíregyháza Spartacus szakmai felügyeletével és Nyíregyházára támaszkodva gyűjti a foci számára a gyerekeket.
A folyamatosan bővülő határon túli akadémiai rendszer szakmai felügyeletét, irányítását a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia látja el. A 16. életévüket betöltött gyerekeket ezekről az akadémiákról a Puskás ingyen elhozhatja. Az Átlátszó adatai szerint eddig 22,5 milliárd forintot adott a magyar kormány határon túli fociakadémiáknak. (Emlékeztető: annyit, mint tudományos alapkutatásra egy évben.)

Nem csak a foci

A környező országok magyar sportéletének támogatása nem szorítkozik a futballra. Nemrég adták át Csíkkarcfalván a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és módszertani központját, mely a magyar állam 640 millió forintos támogatásával épült fel. Az orvosi központ egy szintén magyar állami pénzből épített hatalmas jégcsarnokhoz csatlakozik. A településnek 890 lakosa van. Feleannyi, mint akár Felcsútnak. Viszont Csíkkarcfalva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének szülőfaluja és lakhelye, ahogy Felcsút Orbán Viktor faluja. Az ottaniak közül sokan furcsállják, hogy nem a hoki-nagyhatalom Csíkszeredán létesült a jeges bázis. Igaz, Csíkszereda – maga is csak negyvenezres település – már foglalt volt, mert magyar pénzből ott létesült futballakadémia. (A párhuzam nyilvánvaló, Kelemen Hunor mégis összetettebb politikai jelenség, mint Orbán Viktor. Például ő is Soros-ösztöndíjas volt a kilencvenes évek elején, most mégis azt mondja, "egyetlen ember nem tud rezsimeket megdönteni, és főleg nem globális problémákat okozni, mint ahogyan időnként ezt Soros Györgyről tartják." Igaz, ezt román politikusokkal polemizálva állította.)
Az a mondás járja, hogy a székely gyerekek korcsolyával a lábukon, hoki ütővel a kézben, koronggal a fogaik közt születnek. Viszont évek óta Magyarországra járnak játszani, már csak ezért is szükség volt Székelyföldön egy akadémiára. Az előzmények alapján nagyobb a sportsiker esélye, mint a futballban.
Ott a helyzet Orbán Viktor tavaly novemberi összegzése szerint a következő: A dunaszerdahelyi a topolyai és a csíkszeredai után a harmadik olyan akadémiánk, amely a Kárpát-medencében, de Magyarországon kívül foglalkozik a fiatalokkal. A sornak azonban ezzel nincs vége. Munkácson, Sepsiszentgyörgyön, Eszéken és Lendván is komoly akadémiai fejlesztések történnek. A Felvidéken Szerdahely mellett Révkomáromban és Rimaszombaton is támogatjuk egy-egy labdarúgó akadémia létrejöttét. A határok mentén beindított robusztus sportprogramok politikailag és érzelmileg sikeresek.
Ugyanez az akarat határokon belül 2010 óta az itt említett összegek majd hetvenszeresét költötte el közvetlenül sportra, de szintén legfeljebb érzelmi és politikai, mintsem szakmai sikerekkel. A tao-rendszeren keresztül több mint 500 milliárd jutott a látványsportokra lényeges eredmény nélkül. Pontosabban: az eredmények egyelőre betonba öntve, fűtött gyepszőnyegekben elterülve jelentkeznek. Stadionokként, sportcsarnokokként. (Kivétel a kézilabda, ott komoly sikerek vannak.)
A sportteljesítmények egyébként olyanok, amilyenek nélkülük is lennének. A futballban végképp. A miniszterelnök, a rendszer mozgatója nem így látja. Nemrég Felcsúton ezt mondta: Azért vagyok aránylag magabiztos, mert kiszámoltam (…) Magyarországon van a kiemelt bajnokságban nyolc komolyan vehető, szakmailag megalapozott és értékes munkát végző akadémia. Ha tízévente mindegyik felnevel kettő nemzetközi szintű, csúcsbajnokságban játszani képes játékost, az pontosan tizenhat játékos, vagyis készen is van egy európai szintű magyar futball-válogatott. Ehhez csak az kell, hogy minden akadémia minden tíz évben nem többet, csak kettő nemzetközi szinten helytállni tudó játékost neveljen ki. Mi, jelentem, az első tíz évünket lezártuk, és mi megvagyunk. Sallai, Kleinheisler…"
Csakhogy: az előző generációból Dzsudzsák, Gera, Juhász, Király – akadémiák nélkül - sokkal komolyabb szintű játékosok lettek, mint – egyelőre - az említettek, miközben ők, a jeles elődök is csak a nemzetközi mezőny közepéig jutottak. Valójában komoly futballteljesítményt nem nyújt a rendszer.

Állami emlőkön

Mégis, Orbán Viktor maga nyerésre áll. Sportfinanszírozási rendszerének lényege a látványsportágaknál a tao, a többi olimpiai sportágánál az impozáns állami támogatás. A maga módján persze a tao is az. Az állam ugyanis ebben a rendszerben lemond a társasági nyereségadó nagyobb részéről, amennyiben a cégek azt a megadott öt látványsportág valamelyikére fordítják. A kedvezményezettek elvileg csak létesítményekre és utánpótlás nevelésre költhetnek. Valójában a felnőtt játékosok fizetései is dagadnak, amiben része lehet az állami tévé irracionálisan magas jogdíjainak is. A rendszerben jórészt azok a cégek vesznek részt, akik vagy állami mivoltukban, vagy a közbeszerzési rendszer emlőin élve, illetve egyébként köthetők a hatalomhoz. A séma szerint ezek öntik a pénzt a kluboknak, amelynek elköltésében azonban – amennyiben erre alkalmasak - nagy erővel és haszonnal részt vesznek. Teljesítményelv nincs a szisztémában. Senkinek sem kell kiemelkedően produkálnia a nagy pénzért. A kulcs a hatalomhoz való viszony. Ez a lényege az orbáni rendszer egészének is. A miniszterelnök és szisztémája nem fogadja el, hogy az adott erőviszonyok, a piac vagy a politikai élet törvényei meghatározzák a világban a helyét, cselekvési lehetőségeit. A rendelkezésére álló eszközökkel és azon túl is felül-, illetve átírja ezeket. Gazdaságban, politikában – sportban.  Itthon ez megy.
A világban a helyzet bonyolultabb. A futballban azonban nem. Ahol nem a nemzetközi eredményjelzőké az utolsó szó, vagyis a határokon túl, ott győztes a rendszer. Egyébként ellenkezőleg. Az eredményjelző nem plakát, hogy azt írjuk rá, ami nekünk jó.
Egy friss doktori értekezés – Kendelényi-Gulyás Erika, A magyar élsport versenyképessége és az állami finanszírozás hatékonyságának kapcsolata – kifinomult apparátus alkalmazásával arra a megállapításra jut, hogy az elit sportágakban (a vezető olimpiai versenyszámokban) a céltudatos állami bőkezűség eredményes lehet. A látvány- és csapat-sportágakban azonban nem. Ott nem lehet elszakadni a piaci és társadalmi mezőtől. Akármilyen bőkezű állami finanszírozás sem biztosítja a sikert. Ha egymás mellé állítjuk a futball- és mondjuk a kajak-kenu – akár csak a korosztályos – válogatottakat, ezt látjuk.
A gond az, ami a szerencsejátékosnál is, aki hosszú ideje rakja és bukja a nagyobbnál nagyobb téteket, mert tudja, hogy be fog jönni. És nincs, aki meggyőzhetné, hogy érti, mi történik ilyenkor egy ember lelkében, de mégis csak fel kellene állni, mert a helyzet egyre rosszabb lesz.
Frissítve: 2019.03.09 19:45

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20