Nyolc itthoni és még több határon túli magyar sportakadémiába mérhető eredmény nélkül ömlenek a százmilliárdok. Történik ez egy országban, amelynek kormánya épp nekiesik a Magyar Tudományos Akadémia önállóságának, mondván, a ráköltött évi több mint negyvenmilliárd forint nem hoz elég hasznot. Mit mondanak akkor a sportakadémiákra?
Igaz, ezeknél a hatalom a saját szabályai szerint nyerésben van, még ha Magyarországról nézve ez nem is látszik tisztán.
22,5 milliárdos összetartozás
Néhány hete a Dunaszerdahely-Slovan szlovák futballrangadó bizonyította. Már a meccs előtt nyertek a magyarok. Igaz, az egyik csapatban, a DAC-ban csak három, a másikban, a pozsonyiaknál mindössze két magyar játékos volt pályán, mégis az M4 tévé kommentátora a Dunaszerdahelyt a mieinknek nevezte, amivel nem okozott fennakadást a stúdióban. A Nemzeti Sport online a meccs előtt kis interjúkat készített a stadionba igyekvő emberekkel. Mint akik nagy ünnepre készülnek, úgy beszéltek a rangadóról. Nem elsősorban a foci miatt jöttek, bár azért az se mindegy, mondták. Telt ház, 12 ezer néző volt az új MOL-stadionban, ami, a neve is mutatja, magyarországi pénzből kerekedett ki. Labda még nem volt a pályán, a közönség már rítusközösséggé vált. A csapathimnusz, az Ismerős Arcok Nélküled-je („Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk!”), a felvezető nézőtéri szertartás megadta az embereknek, amiért jöttek. Kikaptak. Nem számított nagyon.
Ez lehet Orbán Viktor futballálma. Dunaszerdahely bizonyítja, hogy át lehet lendülni azon, mennyit ér az elszántság a futballvilág abszolút mérőszámai szerint. Keveset. Annál sokkal több kell. De, ha már a meccs előtt meg lehet dicsőülni, akkor ez nem számít. A határokon túl a magyar összetartozás élménye ezt adja. Orbán szállítja, a Fidesz cserébe szavazatokat kap onnan. Mégsem érdekalapú a kapcsolatot. Orbán fanatikusa a labdarúgásnak és a politikai sikernek is. A két szenvedély találkozik. Bár nem épp spontán módon.
Az Átlátszó egyik cikkéből idézek, Czíria Attila, a 2014-es szlovák önkormányzati választások idején a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Híd közös révkomáromi polgármester-jelöltje mondta: “Amikor a miniszterelnök úr megkérdezte, hogyan tudna segíteni a magyar állam Komáromnak és a régiónak, arról beszéltem, hogy itt van a volt mezőgazdasági iskola, amelyet éppen akkor árult el a megye, azt meg lehetne venni, és csinálni egy erős magyar mezőgazdasági szakközépiskolát, mert az nincs az országban és Komárom a mezőgazdasági régió közepén helyezkedik el. (…) Orbán Viktor felvetette, mi lenne, ha épülne egy új stadion. Azt feleltem, miért ne, ha az egyéb fejlesztések mellett erre is jut”
A futballra jutott kétmilliárd. Egy másodosztályú csapatnak. Jut mindenhova. A Felvidékre az említetten túl részben a Diósgyőr „dolgozik”, de a Dunaszerdahelyi AC akadémiája és kiépülő alközponti rendszere is. A Vajdaságban Topolya a centrum és mellé tizennégy alközpontot hoznak létre. Idetartozik a Felcsúti Akadémia elnöke, Mászáros Lőrinc egyik vállalkozása. Komoly tulajdonrészt vett ugyanis az NK Osijekből. Létesült mellé ott, Eszéken akadémia (a felcsúti Puskás Akadémia programja szerint működtetve) és stadion a nagy csapatnak. Nyolc-tíz focipálya épül, köztük egy fedett, 3500-as nézőtérrel. Az akadémiát magyar állami pénz finanszírozza.
Az MLSZ-en és a Bethlen Gábor közalapítványon keresztül küldött az ország mintegy 1,9 milliárd forintot egy szlovéniai fociakadémiára. Az FK Csíkszereda bázisán működik a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és alközponti rendszere. Ukrajnába egyelőre nem telepítettek akadémiát, hanem Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter kisvárdai klubjára építenek. A partiumi (szatmárnémeti) központ a Nyíregyháza Spartacus szakmai felügyeletével és Nyíregyházára támaszkodva gyűjti a foci számára a gyerekeket.
A folyamatosan bővülő határon túli akadémiai rendszer szakmai felügyeletét, irányítását a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia látja el. A 16. életévüket betöltött gyerekeket ezekről az akadémiákról a Puskás ingyen elhozhatja. Az Átlátszó adatai szerint eddig 22,5 milliárd forintot adott a magyar kormány határon túli fociakadémiáknak. (Emlékeztető: annyit, mint tudományos alapkutatásra egy évben.)
Nem csak a foci
A környező országok magyar sportéletének támogatása nem szorítkozik a futballra. Nemrég adták át Csíkkarcfalván a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és módszertani központját, mely a magyar állam 640 millió forintos támogatásával épült fel. Az orvosi központ egy szintén magyar állami pénzből épített hatalmas jégcsarnokhoz csatlakozik. A településnek 890 lakosa van. Feleannyi, mint akár Felcsútnak. Viszont Csíkkarcfalva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének szülőfaluja és lakhelye, ahogy Felcsút Orbán Viktor faluja. Az ottaniak közül sokan furcsállják, hogy nem a hoki-nagyhatalom Csíkszeredán létesült a jeges bázis. Igaz, Csíkszereda – maga is csak negyvenezres település – már foglalt volt, mert magyar pénzből ott létesült futballakadémia. (A párhuzam nyilvánvaló, Kelemen Hunor mégis összetettebb politikai jelenség, mint Orbán Viktor. Például ő is Soros-ösztöndíjas volt a kilencvenes évek elején, most mégis azt mondja, "egyetlen ember nem tud rezsimeket megdönteni, és főleg nem globális problémákat okozni, mint ahogyan időnként ezt Soros Györgyről tartják." Igaz, ezt román politikusokkal polemizálva állította.)
Az a mondás járja, hogy a székely gyerekek korcsolyával a lábukon, hoki ütővel a kézben, koronggal a fogaik közt születnek. Viszont évek óta Magyarországra járnak játszani, már csak ezért is szükség volt Székelyföldön egy akadémiára. Az előzmények alapján nagyobb a sportsiker esélye, mint a futballban.
Ott a helyzet Orbán Viktor tavaly novemberi összegzése szerint a következő: A dunaszerdahelyi a topolyai és a csíkszeredai után a harmadik olyan akadémiánk, amely a Kárpát-medencében, de Magyarországon kívül foglalkozik a fiatalokkal. A sornak azonban ezzel nincs vége. Munkácson, Sepsiszentgyörgyön, Eszéken és Lendván is komoly akadémiai fejlesztések történnek. A Felvidéken Szerdahely mellett Révkomáromban és Rimaszombaton is támogatjuk egy-egy labdarúgó akadémia létrejöttét. A határok mentén beindított robusztus sportprogramok politikailag és érzelmileg sikeresek.
Ugyanez az akarat határokon belül 2010 óta az itt említett összegek majd hetvenszeresét költötte el közvetlenül sportra, de szintén legfeljebb érzelmi és politikai, mintsem szakmai sikerekkel. A tao-rendszeren keresztül több mint 500 milliárd jutott a látványsportokra lényeges eredmény nélkül. Pontosabban: az eredmények egyelőre betonba öntve, fűtött gyepszőnyegekben elterülve jelentkeznek. Stadionokként, sportcsarnokokként. (Kivétel a kézilabda, ott komoly sikerek vannak.)
A sportteljesítmények egyébként olyanok, amilyenek nélkülük is lennének. A futballban végképp. A miniszterelnök, a rendszer mozgatója nem így látja. Nemrég Felcsúton ezt mondta: Azért vagyok aránylag magabiztos, mert kiszámoltam (…) Magyarországon van a kiemelt bajnokságban nyolc komolyan vehető, szakmailag megalapozott és értékes munkát végző akadémia. Ha tízévente mindegyik felnevel kettő nemzetközi szintű, csúcsbajnokságban játszani képes játékost, az pontosan tizenhat játékos, vagyis készen is van egy európai szintű magyar futball-válogatott. Ehhez csak az kell, hogy minden akadémia minden tíz évben nem többet, csak kettő nemzetközi szinten helytállni tudó játékost neveljen ki. Mi, jelentem, az első tíz évünket lezártuk, és mi megvagyunk. Sallai, Kleinheisler…"
Csakhogy: az előző generációból Dzsudzsák, Gera, Juhász, Király – akadémiák nélkül - sokkal komolyabb szintű játékosok lettek, mint – egyelőre - az említettek, miközben ők, a jeles elődök is csak a nemzetközi mezőny közepéig jutottak. Valójában komoly futballteljesítményt nem nyújt a rendszer.
Állami emlőkön
Mégis, Orbán Viktor maga nyerésre áll. Sportfinanszírozási rendszerének lényege a látványsportágaknál a tao, a többi olimpiai sportágánál az impozáns állami támogatás. A maga módján persze a tao is az. Az állam ugyanis ebben a rendszerben lemond a társasági nyereségadó nagyobb részéről, amennyiben a cégek azt a megadott öt látványsportág valamelyikére fordítják. A kedvezményezettek elvileg csak létesítményekre és utánpótlás nevelésre költhetnek. Valójában a felnőtt játékosok fizetései is dagadnak, amiben része lehet az állami tévé irracionálisan magas jogdíjainak is. A rendszerben jórészt azok a cégek vesznek részt, akik vagy állami mivoltukban, vagy a közbeszerzési rendszer emlőin élve, illetve egyébként köthetők a hatalomhoz. A séma szerint ezek öntik a pénzt a kluboknak, amelynek elköltésében azonban – amennyiben erre alkalmasak - nagy erővel és haszonnal részt vesznek. Teljesítményelv nincs a szisztémában. Senkinek sem kell kiemelkedően produkálnia a nagy pénzért. A kulcs a hatalomhoz való viszony. Ez a lényege az orbáni rendszer egészének is. A miniszterelnök és szisztémája nem fogadja el, hogy az adott erőviszonyok, a piac vagy a politikai élet törvényei meghatározzák a világban a helyét, cselekvési lehetőségeit. A rendelkezésére álló eszközökkel és azon túl is felül-, illetve átírja ezeket. Gazdaságban, politikában – sportban.
Itthon ez megy.
A világban a helyzet bonyolultabb. A futballban azonban nem. Ahol nem a nemzetközi eredményjelzőké az utolsó szó, vagyis a határokon túl, ott győztes a rendszer. Egyébként ellenkezőleg. Az eredményjelző nem plakát, hogy azt írjuk rá, ami nekünk jó.
Egy friss doktori értekezés – Kendelényi-Gulyás Erika, A magyar élsport versenyképessége és az állami finanszírozás hatékonyságának kapcsolata – kifinomult apparátus alkalmazásával arra a megállapításra jut, hogy az elit sportágakban (a vezető olimpiai versenyszámokban) a céltudatos állami bőkezűség eredményes lehet. A látvány- és csapat-sportágakban azonban nem. Ott nem lehet elszakadni a piaci és társadalmi mezőtől. Akármilyen bőkezű állami finanszírozás sem biztosítja a sikert. Ha egymás mellé állítjuk a futball- és mondjuk a kajak-kenu – akár csak a korosztályos – válogatottakat, ezt látjuk.
A gond az, ami a szerencsejátékosnál is, aki hosszú ideje rakja és bukja a nagyobbnál nagyobb téteket, mert tudja, hogy be fog jönni. És nincs, aki meggyőzhetné, hogy érti, mi történik ilyenkor egy ember lelkében, de mégis csak fel kellene állni, mert a helyzet egyre rosszabb lesz.
