Vidáman kellene írni, mert ez illik hozzá. Azért is, mert immár örökre velünk marad az a rengeteg felvétel – dal, előadás, beszélgetés - , amelyet átleng komolyan szórakoztató lénye. Nem véletlen, hogy minden adandó alkalommal elmondta, meggyőződése, ha a humor meghal, öt perc múlva ő is halott lesz. Bízzunk benne, ebben nem volt igaza. A humor megmarad, de Koós Jánosra már csak emlékezhetünk. Így azonban velünk lesz még nagyon sokáig.
Akkor sem lehet szomorúan írni róla, ha elsőnek egy temetés jut eszembe. Tavaly júliusban, Aczél Endre kollégánk ravatalánál ő mondta az egyik búcsúbeszédet. Ez már önmagában is meglepetést okozott, hiszen nem volt közismert, hogy ők ketten sok évtizedes barátok voltak. Az meg külön feltűnő volt, hogy Koós, aki gyakran úgy beszélt, mintha keresné a szavakat, ezúttal nagyon összeszedetten és nagyon emberien idézte fel kapcsolatukat. Azt, hogy általában meccseket néztek együtt a tévében, közben iszogattak és beszélgettek. Mint afféle köznapi emberek.
Aczél Bandi már sokadik olyan közeli barátja volt, aki elment mellőle. Előtte Aradszky László temetésén beszélt. Akkor azt ígérte régi kollégájának és komájának, hogy nemsokára követi. Talán maga sem gondolta komolyan, milyen hamar beváltja ígéretét. De akkor már túl volt Bajor Imre halálán, amely ugyancsak nagyon megrázta. Nem beszélve Hofi Gézáéról, hiszen vele – már a hetvenes évektől - sok éven át lépett fel és sikert sikerre halmozott. Ha valóban van túlvilág, elég jó társaság gyűlt össze mostanra…
Pedig nem úgy indult a pályája, hogy ennyire sokoldalú művésszé válik. Kupsa János – mert ez volt az eredeti neve – a Zeneakadémiára járt, oboa-tanszakra és a Pénzügyőrzenekarban volt állása, havi 1250 forintért. Csakhogy - az ötvenes évek egyik nagy sztárját, Vico Torrianit parodizálva - már akkor kiderült, hogy több van benne, s így lassan átpártolt a könnyűzenéhez, meg az előadó-művészethez, amiben nem csekély szerepet játszott az, hogy ezen a pályán többet is lehetett keresni. Így lett belőle Koós, ami egyike sokat ismételt, de megunhatatlan történeteinek. Nézte ugyanis a plakátot, amin ott volt Psota Irén és egy csomó ismert művész neve, az övé meg nem. Méltatlankodására a rendező, Marton Frigyes rámutatott új nevére. És mint keresztapa közölte, hogy Kupsa néven nem lehet táncdalénekes.
De nem is csak az volt. Hamar felfedezték, mennyi mindent tud és kamatoztatták is. Szerepelt filmekben és színpadon. Az igazi áttörést pedig a Macskaduett hozta meg számára. Hofi Gézáról addig is lehetett tudni, hogy egyedi és utánozhatatlan, ebből a számból meg kiviláglott, hogy Koós is az, ráadásul ketten duplán értékesek. Nem véletlen, hogy nemcsak színpadi produkció lett belőle, aztán rajzfilm, hanem még lemez is, utána pedig még egy újabb, amibe már bevették Kovács Katit is. Ő pedig nemrég az ATV-ben idézte fel, hogy sokan azt gondolták, ebben a kettősben Hofi a vezető, holott ötletekben és rögtönzésben is méltó partnerei voltak egymásnak Koóssal.
Ez a műsor Koós egyik utolsó tévés szereplése is volt. A már említett Kovács Kati, valamint Soltész Rezső és Rónai Egon társaságában emlékezett vissza pályájára a Jakupcsek plusz című műsorban. S bár a 81. évében járó Koós Jánoson kétségkívül látszott a kora, feltehetően egyikük sem gondolta, hogy a felhőtlen sztorizás afféle végső összegzéssé válik. Annál is kevésbé, mert – akárcsak ritkuló fellépésein – ezúttal is az volt a jellemző, hogy ha mesélt, szinte megfiatalodott. Ráadásul mindenre és mindenkire emlékezett. Nem először mondta el például azt a történetet sem, hogy miképpen született a negyedik – 1969-es – Táncdalfesztiválon előadott nagy slágere. Ültek a szövegíró Szenes Ivánnál, akit pont arról faggattak, hogyan múlhatják felül az előző évadban győztes Kislány a zongoránál című dalt (amelyet egyébként Iván kislánya, Andrea ihletett). Szenes megkérte a zeneszerző Lovas Róbertet, játsszon egy rock & rollt. Aki erre azt válaszolta: „Nem vagyok teljesen őrült!”. Mire Szenes: „Ez jó, ez lesz a címe”. És a többi már jött magától.
Koósnak ezek a - megtörtént és poénosan előadott – sztorijai most új életre keltek. Ahogy egyik kedvenc mondása is, amit arra a kérdésre szokott válaszolni, hogy miképpen áll a politikával. „Az én köztársasági elnököm Johann Sebastian Bach, a miniszterelnök Ludwig van Beethoven, a frakcióvezetőm Wolfgang Amadeus Mozart.” És még hozzátett néhány nevet – Verdiét, Lisztét, Pucciniét, Haydnét -, akik mind benne vannak a kormányában. Azt is elmesélte a már idézett műsorban, hogy a kocsijában mindig komolyzenét hallgat. Márpedig rengeteget utazott, hiszen a fellépéseire - és azokból több évtizeden át nagyon sok volt – maga vezetett. Egy interjúban azt is felidézte, hogy pályája kezdetén volt olyan éjszaka, hogy Budapesten hat-nyolc helyen is énekelt, aztán még a kollégákkal beugrottak néhány felkapott éjszakai bárba és étterembe, csak úgy szórakozni egy kicsit. Azt pedig még nem is említettük, hogy szenvedélyes vitorlázó volt, továbbá futball-drukker, kedvenc csapata, a Fradi most ugyancsak méltó módon akar elbúcsúzni tőle.
Irigyelhetjük Koós Jánost, mert teljes életet élt. Személyesen ugyan már nem találkozhatunk, de – hála a felvételeknek – itt marad velünk. Miközben tovább erősödött az égi társulat.
