Sebes György: Egy teljes élet

Publikálás dátuma
2019.03.10 15:55
Minden műfajban otthon volt
Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán
Vidáman kellene írni, mert ez illik hozzá. Azért is, mert immár örökre velünk marad az a rengeteg felvétel – dal, előadás, beszélgetés - , amelyet átleng komolyan szórakoztató lénye. Nem véletlen, hogy minden adandó alkalommal elmondta, meggyőződése, ha a humor meghal, öt perc múlva ő is halott lesz. Bízzunk benne, ebben nem volt igaza. A humor megmarad, de Koós Jánosra már csak emlékezhetünk. Így azonban velünk lesz még nagyon sokáig.
Akkor sem lehet szomorúan írni róla, ha elsőnek egy temetés jut eszembe. Tavaly júliusban, Aczél Endre kollégánk ravatalánál ő mondta az egyik búcsúbeszédet. Ez már önmagában is meglepetést okozott, hiszen nem volt közismert, hogy ők ketten sok évtizedes barátok voltak. Az meg külön feltűnő volt, hogy Koós, aki gyakran úgy beszélt, mintha keresné a szavakat, ezúttal nagyon összeszedetten és nagyon emberien idézte fel kapcsolatukat. Azt, hogy általában meccseket néztek együtt a tévében, közben iszogattak és beszélgettek. Mint afféle köznapi emberek.
Aczél Bandi már sokadik olyan közeli barátja volt, aki elment mellőle. Előtte Aradszky László temetésén beszélt. Akkor azt ígérte régi kollégájának és komájának, hogy nemsokára követi. Talán maga sem gondolta komolyan, milyen hamar beváltja ígéretét. De akkor már túl volt Bajor Imre halálán, amely ugyancsak nagyon megrázta. Nem beszélve Hofi Gézáéról, hiszen vele – már a hetvenes évektől - sok éven át lépett fel és sikert sikerre halmozott. Ha valóban van túlvilág, elég jó társaság gyűlt össze mostanra…
Pedig nem úgy indult a pályája, hogy ennyire sokoldalú művésszé válik. Kupsa János – mert ez volt az eredeti neve – a Zeneakadémiára járt, oboa-tanszakra és a Pénzügyőrzenekarban volt állása, havi 1250 forintért. Csakhogy - az ötvenes évek egyik nagy sztárját, Vico Torrianit parodizálva - már akkor kiderült, hogy több van benne, s így lassan átpártolt a könnyűzenéhez, meg az előadó-művészethez, amiben nem csekély szerepet játszott az, hogy ezen a pályán többet is lehetett keresni. Így lett belőle Koós, ami egyike sokat ismételt, de megunhatatlan történeteinek. Nézte ugyanis a plakátot, amin ott volt Psota Irén és egy csomó ismert művész neve, az övé meg nem. Méltatlankodására a rendező, Marton Frigyes rámutatott új nevére. És mint keresztapa közölte, hogy Kupsa néven nem lehet táncdalénekes.
De nem is csak az volt. Hamar felfedezték, mennyi mindent tud és kamatoztatták is. Szerepelt filmekben és színpadon. Az igazi áttörést pedig a Macskaduett hozta meg számára. Hofi Gézáról addig is lehetett tudni, hogy egyedi és utánozhatatlan, ebből a számból meg kiviláglott, hogy Koós is az, ráadásul ketten duplán értékesek. Nem véletlen, hogy nemcsak színpadi produkció lett belőle, aztán rajzfilm, hanem még lemez is, utána pedig még egy újabb, amibe már bevették Kovács Katit is. Ő pedig nemrég az ATV-ben idézte fel, hogy sokan azt gondolták, ebben a kettősben Hofi a vezető, holott ötletekben és rögtönzésben is méltó partnerei voltak egymásnak Koóssal.
Ez a műsor Koós egyik utolsó tévés szereplése is volt. A már említett Kovács Kati, valamint Soltész Rezső és Rónai Egon társaságában emlékezett vissza pályájára a Jakupcsek plusz című műsorban. S bár a 81. évében járó Koós Jánoson kétségkívül látszott a kora, feltehetően egyikük sem gondolta, hogy a felhőtlen sztorizás afféle végső összegzéssé válik. Annál is kevésbé, mert – akárcsak ritkuló fellépésein – ezúttal is az volt a jellemző, hogy ha mesélt, szinte megfiatalodott. Ráadásul mindenre és mindenkire emlékezett. Nem először mondta el például azt a történetet sem, hogy miképpen született a negyedik – 1969-es – Táncdalfesztiválon előadott nagy slágere. Ültek a szövegíró Szenes Ivánnál, akit pont arról faggattak, hogyan múlhatják felül az előző évadban győztes Kislány a zongoránál című dalt (amelyet egyébként Iván kislánya, Andrea ihletett). Szenes megkérte a zeneszerző Lovas Róbertet, játsszon egy rock & rollt. Aki erre azt válaszolta: „Nem vagyok teljesen őrült!”. Mire Szenes: „Ez jó, ez lesz a címe”. És a többi már jött magától. Koósnak ezek a - megtörtént és poénosan előadott – sztorijai most új életre keltek. Ahogy egyik kedvenc mondása is, amit arra a kérdésre szokott válaszolni, hogy miképpen áll a politikával. „Az én köztársasági elnököm Johann Sebastian Bach, a miniszterelnök Ludwig van Beethoven, a frakcióvezetőm Wolfgang Amadeus Mozart.” És még hozzátett néhány nevet – Verdiét, Lisztét, Pucciniét, Haydnét -, akik mind benne vannak a kormányában. Azt is elmesélte a már idézett műsorban, hogy a kocsijában mindig komolyzenét hallgat. Márpedig rengeteget utazott, hiszen a fellépéseire - és azokból több évtizeden át nagyon sok volt – maga vezetett. Egy interjúban azt is felidézte, hogy pályája kezdetén volt olyan éjszaka, hogy Budapesten hat-nyolc helyen is énekelt, aztán még a kollégákkal beugrottak néhány felkapott éjszakai bárba és étterembe, csak úgy szórakozni egy kicsit. Azt pedig még nem is említettük, hogy szenvedélyes vitorlázó volt, továbbá futball-drukker, kedvenc csapata, a Fradi most ugyancsak méltó módon akar elbúcsúzni tőle. Irigyelhetjük Koós Jánost, mert teljes életet élt. Személyesen ugyan már nem találkozhatunk, de – hála a felvételeknek – itt marad velünk. Miközben tovább erősödött az égi társulat.
Frissítve: 2019.03.10 15:55

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20