Benjamin Netanjahu elkeseredetten védekezik, állítja, boszorkányüldözés folyik ellene, s a rendőröket, az ügyészeket, a sajtót és politikai vetélytársait is azzal vádolja, hogy „radikális baloldaliak”. Nem ő az egyetlen izraeli miniszterelnök, akinek ügyeit a rendőrség vizsgálta, de hivatalban lévő kormányfő ellen korábban nem emeltek vádat. Ehud Olmertet el is ítéltek, s börtönben is ült, de ez hivatalából távozása után történt. A Netanjahu elleni eljárás is csak az áprilisi választás után indul be. Akkor lesz alkalma, hogy hivatalosan kifejtse álláspontját, s elvileg a legfőbb ügyész el is állhat a vádemeléstől. Addig azonban folyik a kampány, az ország teli óriásplakátokkal, a médiából ömlik az agitáció.
A meggyőző személyiség
Noáh 17 éves, a Blich középiskola 11. osztályába jár Ramat Ganban, amely Tel Aviv, főleg a középosztály lakta elővárosa. Az iskolában már évtizedek óta próba-választásokat tartanak a 11-12. osztályos tanulók számára. Ezt az iskola egykori igazgatója találta ki, akit később polgármesterré is választották. Noáh lelkesen meséli, iskolájuk arról híres, hogy megjósolja a későbbi „felnőtt” választási eredményeket. Ezért a pártok is komolyan veszik a sulit, s vezető politikusaikat küldik kampányolni. Beszédeket tartanak és válaszolnak a diákok kérdéseire. Noáh nagyon komolyan veszi a dolgot. Elmeséli, egy szélsőséges jobboldali-vallásos párt is elküldte volna vezető politikusát a Blich-be, de ők úgy döntöttek: nem engedik be. Ez a párt ugyanis fellépne a melegek jogai ellen. Az iskolában pedig vannak meleg és leszbikus diákok, s a közösség szolidáris velük. - Te kire szavazol az iskolai választáson? – vágok a közepébe. Beni Gancra – válaszolja tétovázás nélkül. A kérdést meg sem várva fejti ki, hogy a nyugdíjba vonult vezérkari főnökben látja azt a vezető személyiséget, aki egyszerre képes garantálni a biztonságot és megoldani a belső problémákat, a sok ellentétet, amely most megosztja az izraeli társadalmat. Jichák Rabin is vezérkari főnök volt korábban – emlékeztet a tábornok-kormányfőre, aki egész közel jutott a palesztin ügy rendezésééig, amikor 1995-ben egy vallási fanatikus megölte.
Ganc és új centrista pártszövetsége, a Kék-Fehér neve sokszor felmerült, amikor régi és alkalmi ismerőseimet a választási esélyekről kérdeztem. Avraham régi baloldali szavazó, ő most is a szélsőbaloldalinak mondott Merec pártot fogja választani. Szerinte Ganc kevés újat mond, de jó külsejű és meggyőzően beszélő férfi. És mögötte van a katonai vezető nimbusza is. Másik beszélgetőpartnerem hr-főnök; a háromgyerekes anyuka a hadseregben találkozott a korábbi vezérkari főnökkel, akinek a kedvéért pártot vált, mert Ganc meggyőző személyiség. Elmondja, hogy sok évvel ezelőtt egy tábori megbeszélésen találkoztak. „Ganc nem csak arra képes, hogy parancsokat osztogasson, de meghallgatta a többiek véleményét, még egy olyan nagyon fiatal tisztét is, mint, amilyen akkor én voltam.” Ganc mögött ott áll több nemrég nyugalomba vonult tábornok, köztük Móse Jaalon volt vezérkari főnök, aki Netanjahu kormányában védelmi miniszter is volt.
Ganc, illetve pártja, az Izrael ereje Jair Lapid pártjával lépett szövetségre. Lapid korábban már kormányzott együtt Netanjahuval. Centrista pártja, a Van Jövő azokat a középrétegeket szólította meg, akik a társadalom mindennapjait érintő témákat akartak behozni az izraeli közéletbe: a lakhatási helyzetet, az egészségügy állapotát, a drágaságot, az ortodox vallásos kisebbség túlzott befolyását a mindennapokban, az állam és egyház szétválasztásának ügyét. Ezek a kérdések továbbra is megoldatlanok, s helyet kaptak az új pártszövetség - a Kék-Fehér programjában is.
Csak Bibi képes...
Fő témának még sem ezek a nagyon fontos, a teljes izraeli társadalmat érintő ügyek látszanak, hanem a kormányfő személye. Az izraeli választás Netanjahuról szól. Ő az, aki húsz éve főszereplője a izraeli és ezáltal a nemzetközi politikának is. Képes volt arra, hogy átalakítsa a politikai spektrumot. Elhitette az izraeliekkel, hogy egyedül ő képes számukra biztonságot adni. Ez annyira erős meggyőződéssé vált, hogy milliók képesek lenyelni bizonyított korruptságát, amennyiben ez az ára a biztonságuknak. Netanjahu és a Likud párt propagandája egyetlen ügyre épít: a jobboldal az erő, amely megvéd Irántól, a terrorizmustól. Az összes vitapartnert, politikai vetélytársat „radikális baloldalinak” minősítik, s azzal vádolják, hogy együttműködik az Izrael elpusztítására törő terroristákkal. A miniszterelnök és politikája, a kormány lépései ebben a narratívában azonosak Izraellel.
Aki tehát a Netanjahu-kormány lépéseit kritizálja, az Izrael-ellenes. Annyira sikeresen azonosította önmagát Izraellel, sőt a zsidó néppel, hogy elérte, politikájának bírálatát antiszemitizmusként bélyegzik meg szövetségesei. Netanjahu és köre képes rá, hogy zsidó kritikusait is antiszemitának, de minimum öngyűlölő zsidónak állítsa be. A kampányban újabb vetélytársait máris „balos tábornokoknak” bélyegezi, de ezt a jelzőt használja azokra is, akiket ő maga nevezett ki magas katonai posztokra, vagy éppen vont be kormányába. Netanjahu az ellene folyó ügyészi eljárást boszorkányüldözésnek, baloldali támadásnak állítja be. Miközben a rendőrség parancsnokát ő nevezte ki posztjára, ahogy a mélyen vallásos főügyészt, Avichai Mandelblitet is, aki amúgy korábban az ő miniszterelnöki titkárságát vezette. Az izraeli miniszterelnök könnyen vált meggyőződéseket, fegyvertársakat, köt koalíciókat. Netanjahu korábbi – harmadik – kormányában a legfontosabb szövetségesei centrista, liberális, világi pártok voltak. Szakított velük, s a következő választás után a – ma is kormányzó - koalíciót kisebb jobboldali, vallásos-nacionalista pártokkal kötötte meg. E pártszövetség már nem kényszerítette arra, hogy társadalmi kérdésekkel foglalkozzék, s a palesztinokkal való tárgyalásokat sem sürgeti. A korrupciós ügyek, botrányok és a miniszterelnök megosztó személyisége azonban ezt a koalíciót is labilissá tette.
A megosztó személyiség
Különös, hogy valaki ilyen központi szerepet szerezzen magának Izraelben, egy olyan országban, amely a megalakulása óta folyamatosan a világpolitika fontos szereplője, világhatalmak partnere és vetélytársa, s ahol ennyire összetett a társadalom. Nem ismeretlen számunkra sem a helyzet, amikor a vezető nem egyesíti, hanem megosztja a társadalmat. Hívei képesek minden tettével azonosulni, az őt ért bírálatokat pedig gonoszságként fogják fel. Bibi - Netanjahu beceneve - az egyetlen, aki képes vezetni ezt az országot, benne van elég erő, karizma, vele ülnek le a nagyhatalmak, tőle tartanak Izrael ellenségei – hallottam nem egyszer. Neki tulajdonítják Izrael biztonságát, katonai elrettentő erejét és a gazdaság sikereit. Ugyanezek az emberek tisztában vannak a politikus „jellemgyengeségeivel”, a társadalmi problémákkal. Ez azonban mind lényegtelen, mert ő védi meg Izraelt és a világ zsidóságát.
Hasonlóan szélsőséges a másik oldal is. Netanjahuban Cipollát látnak, aki megbabonázta az iskolázatlanokat, főleg a keleti származású zsidókat, akik elhiszik, hogy ő védte meg az országot, nem a hadsereg. Cinikusnak tartják, akinek a hatalom megtartása a legfontosabb. Ezért lehet, hogy hol a liberális, világi erőkkel köt szövetséget, hol az ultraortodoxokat vonja be kormányába. Nem tiszteli az emberi jogokat, s a civil társadalom ellenfele. Veszélyezteti az izraeli demokráciát. Egyik fő bűne, hogy a lakosság 20 százalékát kitevő izraeli arabokat elidegeníti a többségtől. Ellentábora szerint Netanjahu elvesztegette a béke esélyét a palesztinokkal, igaz, elismerik, hogy a palesztin oldalon nincs megfelelő partner ehhez. Felróják neki a Trumppal kötött szövetséget, s azt, hogy elszigetelte Izraelt Európától, telepes-politikájával pedig utat nyitott az Izrael bojkottját hirdető szélsőségeseknek. Azért is bírálják, mert a világ szélsőjobboldali populistáival köt szövetséget, olyanokkal, akik nemrég igazoltak át az antiszemita táborból Izrael baráti körébe.
Izraelben a választási rendszer egyszerű, a bejutási küszöb alacsony (3,25%), ezért is alakulnak pártszövetségek még a választás előtt. Netanjahu nemrég rávett két szélsőségesnek mondott, vallásos pártot, hogy induljanak közös listán, s meglebegtette előttük, hogy koalíciós partnerei lehetnek, ha bejutnak a 120 tagú Kneszetbe. A baloldalon e pártokat rasszistának, fasisztának mondják, Meir Kahane rabbi követőinek, akikkel konszolidált pártok nem szövetkeznek. Netanjahu átlépné ezt a határt is, ha így tarthatja meg a hatalmat.
