Matolcsy György jegybank elnök szerint az ő működése alatt Magyarország kezelte a legsikeresebben a válságot. Ilyen jó volt a gyógymód?
Ez tényszerűen sem igaz. A 2008-ban kezdődött és 2009-ben tetőzött gazdasági világválság kapcsán neves amerikai közgazdászok, többek között Laurence Ball, felmérést készítettek arról, hogy hol, milyen sikerrel gyűrték le a válságot 2009 és 2012 között. Megállapították, hogy az országokat két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba azok tartoztak, amelyeknél a 2009-2012 közötti időszakban összességében legfeljebb 5 százalékos volt a kumulált veszteség GDP-arányosan. A tágabb régiókból ide tartozik Németország, Ausztria, de Lengyelország is. Magyarországot sajnos itt hiába keresnénk. Mi ugyanis a másik csoportba kerültünk, amelyek a legnagyobb veszteséget könyvelhették el. Hazánk mintegy 30 százalékos veszteséget szenvedett el a négy év során. Ezt kirobbanó sikerként értékelni meglehetősen nagy fantáziára vall. A vizsgált időszak egy részében Matolcsy György volt a gazdasági miniszter. A magyar gazdaság nagyon sérülékeny és ha ma lenne egy újabb válság, újra rosszul reagálnánk, mert a többségi hazai tulajdonú vállalatok nagy része nem versenyképes.
A jegybankelnök azt is mondta, hogy az ő működése alatt sikerült megoldani a gazdasági egyensúly megőrzését a növekedéssel párhuzamosan. Gratuláljunk neki?
Az elmúlt évtizedekben, beleértve a rendszerváltás előtti időszakot is, a növekedés mindig az egyensúly rovására ment és viszont. Ha növekedett a gazdaság az mindig egyensúlyi hiánnyal járt. Amikor az egyensúlyhiány túlságosan nagy lett, akkor be kellett húzni a fékeket. Kisebb lett az egyensúlyhiány, de cserébe csökkent a növekedés. Ez volt a húzd meg-ereszd meg gazdaságpolitika. Erre utalt Matolcsy, és első ránézésre még igaz is lenne az az állítása, hogy 2010 után egyszerre volt növekedés és egyensúly. De, ne felejtsük el, hogy ez egy olyan kivételes kegyelmi pillanat volt, amikor óriási uniós támogatási forrás áramlott be az országba. A 2010-2017 közötti időszakban a GDP 35-37 százalékának megfelelő támogatás érkezett az unióból és ha ehhez még hozzávesszük a 3 ezer milliárd forintos magánnyugdíjpénztári megtakarítások lenyúlását, amelynek jelentős részét beforgatták a gazdaságba, akkor 45-47 százalékos GDP arányos külső többletforrás érkezett a gazdaságba. Ebből sikerült 2010-2017 között összesen 17 százalékos gazdasági növekedést elérni. Szerintem ez elég sovány eredmény. Az Orbán kormányok bűnt követtek el, mert az uniós strukturális alapokat, a kohéziós forrásokat, vagyis a felzárkózást segítő pénzeket a technikai, technológiai fejlesztések, a versenyképesség javítása helyett, jelentős részben presztízs beruházásokra költötték. A II. világháború után a nyugat-európai országoknak nyújtott Marshall-segélynél nagyobb összeget, amit amazok fejlesztésre fordítottak, a Fidesz-rezsim egyszerűen elfecsérelte.
Az eredmény?
Meg kell nézni, hogy például a magyar export mekkora részét termelik meg a magyar többségi tulajdonú vállalatok és mekkorát a külföldi cégek itteni leányvállalatai. Nos, a magyar vállalatok a kivitel 20 százalékát állítják elő. Ráadásul ennek a 20 százaléknak a nagy része nem a high tech iparágat képviseli, hanem főleg mezőgazdasági, illetve feldolgozatlan nyerstermékek alkotják. Mindez azt mutatja, hogy a magyar gazdaság struktúrája elavult, elmaradott és rossz.
Mi történne, ha Orbán Viktor kivezetné az országot az Unióból, még ha ennek ma csekély is a valószínűsége?
A nagy multinacionális cégek nem maradnának sokáig Magyarországon, hiszen újra bevezetnék a határellenőrzést, a vámokat, megszűnne a szabad tőke, a munkaerő mozgás és még lehetne sorolni. Alaposan megdrágítaná és megnehezítené például a magyarországi autógyárak termelését, piacra jutását. Egykettőre vennék a sátorfájukat és tovább állnának egy uniós tagországba, vagy egy olyan harmadik országba, ahol a bérek a magyar béreknél is alacsonyabbak, a mienknél is lazábbak a környezetvédelmi előírások, és ott még nagyobb adókedvezményeket kapnának, mint amit nálunk az Orbán kormány adott, illetve kínál. De szerintem Orbán Viktor nem akarja kivinni az országot az Unióból, hiszen azt ő is érzékeli, hogy azt azért már nem lehetne lenyomni a magyar társadalom torkán, hogy újra egy a jelenleginél sokkal zártabb világ jöjjön vissza. Továbbá azért sem hiszem, hogy kiléptetné az országot a miniszterelnök, mert ma már annyira intenzív a munkamegosztás, annyi szállal kötődik a magyar gazdaság is az európaihoz, amit nem, vagy csak nagyon nehezen lehetne széttépni. Versenyképesen csak 300-500 milliós piacra érdemes termelni a multinacionális cégeknek, ezért is épültek ki nagy termelési rendszerek több országot, vagy akár több földrészt is átívelően. Egyebek mellett közgazdaságilag ezért is megalapozatlan és nonszensz az Orbán-féle vízió a nemzetek Európájáról.
Mi lenne a követendő út?
Úgy kellene integrálódnunk a nemzetközi gazdaságba, hogy ne afféle alapanyag-, élelmiszer-, illetve összeszerelő-beszállító „hátsó udvar” legyünk, hanem például a high-tech ágazatokban is hozzá tudjunk adni saját innovációt. Ez nem utópia. A szintén évtizedekig az orosz érdekszférához tartozó Finnország három évtized alatt a hátsó padból éltanulóvá rukkolt elő. Az euróövezet megbízható tagjaként versenyképes gazdasággal tudtak beilleszkedni az európai munkamegosztási rendbe és a finnek ma a skandináv életszínvonal átlagán élnek. Igaz, kormányokon és ciklusokon átívelő oktatási reformot valósítottak meg. Ez a lehetőség előttünk is ott volt és még talán ma is meg van. Roppant veszélyes lenne, ha erről a lehetőségről lemondanánk.
Ennek ma mi az akadálya Magyarországon?
Egyebek mellett az, hogy a kormány a bruttó nemzeti termék alig 1,3 százalékát költi kutatás-fejlesztésre, innovációra, miközben az uniós átlag 2 százalék fölött van, de például a skandináv országok a GDP-jük több mint 3 százalékát költik ilyen célokra. A hazai 1,3 százaléknak is több mint a felét a magánvállalkozások adják. Az Orbán-kormányok az elmúlt lassan 9 évben ahelyett, hogy egyre több pénzt fektettek volna a humán tőkébe, 100 milliárdos nagyságrendben kivontak onnan forrásokat. Előttünk a finn példa, ahol az általános iskolától a felsőoktatásig rengeteg pénzt tettek a rendszer korszerűsítésébe. Az oktatás volt az az ugródeszka, ahonnan előre tudtak ugrani a versenyképességi rangsorban is.
Elérhetjük, hogy az 5 legversenyképesebb uniós ország egyike legyünk 2030-ra, az osztrák életszínvonal 85-100 százalékán álljunk. És ahogy a kormányfő vizionálta, ha újabb válság lesz, Magyarország a kanyarban előzheti a többi országot?
A magyarok tehetségével, kreativitásával nincs baj. De ezek a kormányzati álmok nem többek jól hangzó blöffölésnél. Ahhoz, hogy egyáltalán a fősodorban maradhassunk, olyan gazdasági, szakmai háttérre lenne szükség, amelyik képes lenne az új ötleteket, szabadalmakat a mindennapokba átültetni és a nemzetközi piacon is eladható terméket előállítani belőle. Az elmúlt évszázadban is sok jó magyar találmány született, mint a golyóstoll, vagy a Rubik-kocka, de egyik sem innen futott be világkarriert. Ahhoz, hogy 12 év múlva 85-100 százalékban utolérjük az osztrákokat, minden évben az osztrák növekedésnél legalább évi 4 százalékkal nagyobb gazdasági teljesítményre lenne szükség. Erre vajmi kevés az esély, különösen egy mesterségesen felhizlalt oligarcha körrel, amely szellemi tőke helyett kapcsolati tőkével gazdagodott meg, és alkalmatlan a nemzetközi megmérettetésre. Ausztriát egyébként utoljára a Monarchia alatt közelítettük meg 80 százalékra, és azóta 40-60 százaléknál feljebb nem kerültünk. Ha nem lesz gyökeres változás a kormányzati politikában, szerintem inkább a lejtőn lefelé előzhetjük meg a többieket. A kezdőlökést a Magyar Tudományos Akadémia lerombolása adhatja meg.
Mi magyarázza a tudományos élet elleni akciót?
Szerintem az lehet a magyarázat, hogy az akadémiai kutatóintézetekben többnyire olyan autonóm egyéniségek dolgoznak, akik indokolt esetben bírálják is a hatalmat. Ezért szeretnék közvetlen állami ellenőrzés alá vonni ezeket a kutatóhelyeket. A másik ok az lehet, hogy az unió illetékesei tanultak a hibáikból, és egyre több pénzt pályázati úton közvetlenül az intézmények kapnak majd a 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban. Pályázni pedig a színvonalas kutatómunkát végző intézetek tudnak majd. A kormány attól tart, hogy a kevesebb pénzből a csókosoknak kevesebbet tud osztogatni, ezért megszerezné az MTA intézeti hátterét. Az általuk elnyert pénzeket szerződésekkel átfolyatják, majd a baráti oligarchák közbeiktatásával síbolják ki az uniós forrásokat a rendszerből. Az alapítványi forma pedig megkönnyítheti, hogy az MTA 100 milliárdos nagyságrendű ingatlanvagyonára is rátegyék a kezüket. Erről szól ez a történet.
Meddig tartható fenn ez a rezsim, mikor jöhet el az igazság pillanata?
Szerintem már középtávon is összedőlhet a NER, a nemzeti együttműködés rendszere. A csökkenő uniós források miatt kevesebb lesz a klientúraépítésre fordítható pénz, de emellett egyre több elemző véli úgy, hogy a világgazdaság lassul és ráadásul vége a deflációs időknek, lendületre kap az infláció, megindul a kamatemelés. Mindez érzékenyen érint egy olyan sérülékeny, nyitott gazdaságot, mint a miénk. Vége lesz a rekordmennyiségű külső forrásnak köszönhető gazdasági kegyelmi állapotnak és nem fog működni a klientúrarendszer. Akkor pedig egymás torkának fognak ugrani az uniós és magyar adófizetői pénzen kitartott oligarchák. De én azt sem zárom ki, hogy az európai parlamenti választások után Orbán egyre jobban elszigetelődik és egyre nagyobb nyomás alá kerül. Ez szintén megrövidítheti a rezsim életét.