A magyar választól függ, miről tárgyal a Fidesszel kapcsolatban az Európai Néppárt

Publikálás dátuma
2019.03.12. 14:17
Joseph Daul, az Európa Néppárt elnöke és Orbán Viktor
Fotó: GEORGES GOBET / AFP
Az Európai Néppárt (EPP) elnöksége egy javaslatot fog terjeszteni a pártcsalád március 20-i politikai gyűlése elé. Ez nem feltétlenül a Fidesz kizárására vagy a felfüggesztésére fog vonatkozni.
Az eljárás elindítását 13 tagpárt kezdeményezte, de ez nem jelenti azt, hogy a döntéshozó testületnek automatikusan szavazni kell róla - mondta egy névtelenséghez ragaszkodó EPP-s forrás Strasbourgban. Hozzátette: Orbán Viktor ismeri a három feltételt, amit Manfred Weber, az EPP vezető politikusa fogalmazott meg, ezért a magyar kormányfő válaszától függ, hogy az elnökség előterjesztésében mi fog szerepelni. A néppárti bennfentes szerint minden eshetőség az asztalon van, és az a kérdés, hogy a tagpártokat sikerül-e meggyőzni egyik vagy másik megoldási lehetőségről. Ami azt jelenti, hogy a pártcsaládban nem kevés híve van a maradásnak és a távozásnak is. Lapunk megkérdezte Udo Bullmannt, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjét, hogy hajlandók lesznek-e együttműködni a Fideszt is magában foglaló EPP-vel a május után felálló képviselőtestületben. - Sajnálattal tapasztalom az utóbbi években az EPP orbánizálódását. Nem Magyarországgal van egyedül gond, bár kétségtelenül a legrosszabb példa. Ausztria is problémás ország. Orbán befolyása aggaszt a legjobban. Hajlandó-e ez a hagyományosan Európa-párti pártszövetség elmenni addig, hogy már megszűnjön megbízható partner lenni? Erre a kérdésre egyedül az EPP válaszolhat. - Teljes szívvel befogadnánk a Fideszt - ezt már Marcel de Graaff, a szélsőjobboldali Szabadság és Nemzetek Európája frakció társelnöke nyilatkozta a Népszavának. A holland politikus közölte, teljes mértékben támogatják Orbán Viktor politikáját, ugyanakkor elkerülte a választ a kérdésre, hogy történt-e kapcsolatfelvétel a Fidesz és a politikai csoport között. 

Örvénylő fekete lyukkal Stephen Hawkingra emlékezik az új 50 pennys

Publikálás dátuma
2019.03.12. 14:04

Fotó: BBC
A tavaly elhunyt Stephen Hawking elméleti fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos úttörő felfedezésének állít emléket egy új brit pénzérme - írta meg a BBC News.
A 76 éves asztrofizikus a világ egyik legkiemelkedőbb tudósa volt, egyebek mellett a fekete lyukak kutatásában végzett úttörő munkát. Hawking emlékét az új 50 pennys pénzérme örökíti meg, ezzel olyan tudósok közé kerül, mint Isaac Newton és Charles Darwin, akiknek képmása szintén pénzérméken szerepel.
Az 50 pennys érmét tervező Edwina Ellis elmondta, hogy alkotását a fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos kutatása ihlette. Az aprón Hawking neve alatt egy örvénylő fekete lyuk látható. Hawking gyerekei, Lucy és Tim a Királyi Pénzverdébe látogatott, hogy megtekintse az új érmét. Lucy Hawking hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés, hogy apja emlékét egy pénzérme is megörökíti, és reméli, ő is büszke lenne arra, hogy ezzel a gesztussal olyan társaságba jutott, mint Newton és Darwin. Hawking Az idő rövid története című úttörő munkájában fejtette ki a fekete lyukak elméletét. Egy alkalommal azt nyilatkozta: pályafutása legnagyobb eredményének tekinti annak felfedezését, hogy a fekete lyukak nem teljesen feketék.
A tudósnál 22 évesen súlyos motoros neuronbetegséget (amiotrófiás laterálszklerózist) diagnosztizáltak és csupán néhány évet jósoltak még neki az orvosok. Harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, 37 évesen Cambridge-ben a matematika tanszék vezetője lett, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját a Cambridge-i Egyetemen, a relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezette. A betegség miatt tolószékbe kényszerült, és végül már csak számítógépes hangszintetizátor segítségével tudott kommunikálni, de tudományos munkáját haláláig folytatta.
2018. március 14-én bekövetkezett halála után tömegek várakoztak az utcán, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Nyáron döntenek arról, hogy az új 50 fontos bankjegyen melyik tudós portréja szerepeljen, Hawking is a jelöltek között van.
Szerző
Témák
Stephen Hawking

A macedón államfő nem írja alá azokat a törvényeket, amelyeken szerepel az Észak-Macedónia név

Publikálás dátuma
2019.03.12. 12:03

Fotó: MICHAL CIZEK / AFP
Gjorge Ivanov nem először tör borsot a kormány és a parlament orra alá.
Gjorge Ivanov macedón köztársasági elnök nem hajlandó aláírni a közelmúltban elfogadott jogszabályokat, mert az ország neve Észak-Macedóniaként szerepel rajtuk – számolt be róla kedden a Vesti.mk macedón hírportál. Gjorge Ivanov nem először tör borsot a kormány és a parlament orra alá. Korábban nem írta alá az albán nyelvet is hivatalossá tevő törvényt, illetve az ország névváltoztatására vonatkozó alkotmánymódosítást sem, mivel nem ért egyet a bennük foglaltakkal. Mivel véleménye szerint alkotmányellenes volt az a folyamat is, amelynek keretében Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatták a délszláv állam nevét, hétfőn visszautasította tizenegy új törvény aláírását. A köztársasági elnöki hivatal közölte: Gjorge Ivanov arra esküdött fel, hogy megvédi a Macedón Köztársaság alkotmányát, az Észak-Macedónia név pedig összeegyeztethetetlen vele. A törvényeket az államfő visszaküldte a parlamentnek, ám ha a törvényhozás újra elfogadja, Ivanovnak kötelessége lesz őket aláírni. Noha korábban sem a nyelvtörvényt, sem az alkotmánymódosítást nem írta alá, mégis életbe léptek, miután a házelnök ellátta őket kézjegyével. Kormánypárti politikusok szerint pusztán időhúzásról van szó, a jogszabályok előbb-utóbb úgyis életbe lépnek, Gjorgje Ivanov megbízatása ugyanis május 12-én lejár, és az új köztársasági elnöknek már az új alkotmányt kell elfogadnia, így ez nem lehet hivatkozási alap. Macedónia és Görögország között tavaly nyáron jött létre megállapodás Macedónia nevének megváltoztatásáról, és ezzel lezárult a 27 évig tartó névvita a két ország között. A névváltoztatásról szóló alkotmánymódosítás február 12-én lépett életbe, így azóta a délszláv országot Észak-Macedóniának hívják.
Szerző