Weber úr Budapesten

Manfred Weber Budapestre látogatott. Amerre elhaladt, onnan a magyar kormány propaganda-kormányzásának nagyobb dicsőségére eltávolították a Soros-Juncker unióellenes plakátokat.
Hogy mit keresett tegnap a magyar fővárosban az Európai Néppárt frakcióvezetője, a májusi EP-választások csúcsjelöltje, azt látjuk, de nem értjük. Látjuk azt a 2010 óta tartó folyamatos kötélrángatást, amely Brüsszel és a magyar kormány között folyik. Látjuk, hogy a Néppárt időnként mordulva, de behunyt szemmel vette tudomásul: a nyugati szemmel értelmezhetetlen illiberális politika szétverte a gyenge magyar parlamentarizmust, a szabad piacgazdaságot, és korrupt autoriter rendszert épít az uniós támogatásokra. Látjuk, hogyan lett a Nyugatnak gazdasági érdeke, hogy lényegében ne támadja ezt a magyar nemzet jövőjét Keleten kereső berendezkedést, és hogyan mondta magát tehetetlennek a liberális demokrácia a mégoly zavaros törvények nyomán, de legálisan megválasztott hatalommal szemben.
Tartott ez addig, míg tavaly szeptemberben az Európai Parlament - néppárti szavazatokkal is - el nem fogadta a Sargentini-jelentést, aminek nyomán már illett valamit tennie Brüsszelnek is. Hogy aztán Webert az késztette-e utazásra, hogy érzi az EP baloldalának nyomását - hiszen csak az EP baloldali képviselőinek szavazataival juthat el az Unió csúcsára -, vagy az, hogy a brüsszeli elitnek valóban elege lett az orbáni pávatáncból és a páva mind szorosabb moszkvai elkötelezettségéből, azt legfeljebb találgathatjuk. 
A  kormánysajtó és a hatalom képviselői most azt hangoztatják: a Fidesz EP-képviselőinek elvesztésével a Néppárt csak veszíthet. Magyarán, arra a nemzetállami parlamentáris gyakorlatra hivatkoznak, amelynek logikáját az európai közösség nemzetközi szintre emelte, s amely szembefordítja őt saját európai értékrendjével, amelyet a Fidesz megbontott.
Weber napokkal ezelőtt ultimátumot adott Orbánnak. Olyan feltételeket szabott, amelyeket - a bocsánatkéréstől a CEU ügyéig és a plakátkampány befejezéséig - arcvesztés nélkül Orbán nem teljesíthet, akkor sem, ha Weber meglepetésre tegnap felkereste a CEU rektorát és a Mazsihisz vezetőjét is. Ezzel borsot tört Orbán orra alá, és gesztust tett az EP baloldalának, de mindez alighanem kevés lesz ahhoz, hogy a kudarcát kimagyarázza. Mert sokra nem jutott Budapesten. 
A Fidesz néppárti sorsa március 20-án, az EPP tanácskozásán dől majd el, de könnyen meglehet, hogy még ott sem. A valódi döntés pedig majd május végén jön el, amikor az EP-ről és Európa jövőjéről határoz majd a földrész közössége. Mert persze a valódi kérdés mégiscsak az: merre tartson Európa. A mélyülő integrációval egyfajta Európai Egyesült Államok felé, amely zsidó-keresztény moralitását, nyitottságát megőrizve válhat csak versenyképes szereplőjévé a világnak, vagy egy nemzetállami darabokra hullott, nacionalista Európa felé, amelyet Orbán annyira szeretne, és meggyőződése szerint hatalomátvételével szolgálni szeretne. 
Nem mellesleg: ennek már végleg semmi köze a bevándorlókhoz.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.03.13. 08:48

Quaestorok országa

Ma már a múlt ködébe vész, hogy a Quaestor cég tulajdonosai miért éppen ezt a latin eredetű nevet választották a vállalkozásuknak. Az eredetileg értékpapír-kereskedéssel, ingatlanbefektetéssel, idegenforgalommal foglalkozó társaság tevékenysége ugyanis aligha emlékeztetett bármiben is a quaestorokra, akik az ókori Róma alacsonyabb rangú magisztrátusai voltak. Foglalkozásuk mégis árnyként lebeghetett a cégalapítók, Tarsoly Csaba és felesége előtt: a quaestura volt egykor az, amely tömörítette a közvádlókat, a későbbi vérbírák elődeit. 
Éppen négy esztendeje, hogy kirobbant a hazai brókerbotrányok eddigi legnagyobbika. A Quaestornál 195 milliárd forint ügyfélpénznek veszett nyoma. Az újabb és újabb vádakkal bővülő  gazdasági bűncselekmény-sorozat évek múlva megszülető ítéletének súlyosságát természetesen még nem ismerhetjük, az azonban bizton állítható, hogy a mégoly ügyesen kutakodó felszámoló sem találhat a Quaestor romjain számottevő, a károkozás mértékét ellensúlyozó vagyont. Talán nem véletlenül. Kiskapuk ugyanis akadtak, hát még nem is olyan kicsik.
A folyamatosan olimpiai álmokat szövögető NER-nek például az ölébe hullott a Külső-Ferencvárosban az egykori Nagyvásártelep valamikor ipari műemlékként számon tartott épületét övező hatalmas  terület. A Quaestor vagyonának zárolása alól kimentett, "stadionérett" földdarab ma már az állam tulajdona. Hasonló utat járt be az ügyfelek befizetéseit hasonlóképpen eltüntető Buda Cash brókercégből kimazsolázott, valamikor Opimus Global névre hallgató portfólió, amely Opusként a Budapesti Értéktőzsdén fut be fényes pályát, s gazdájának egy másik tőzsdei társaságával éppen összeolvadni készül.  Ez a gazda sem akárki: a miniszterelnök vélelmezett strómanjaként éppen abban az abszurd dicsőségben fürdik, hogy a leggazdagabb magyarként tartják számon.
A quaestorok közül került ki az állampénztár főnöke is. A mi quaestorunk viszont a háttérből mozgatja a szálakat - Tarsolyékat koncként odadobva, a károsultak baján gazdagodva.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.03.13. 08:49

Kormányzati innováció

Egy szervezet átalakításához akkor érdemes hozzákezdeni, ha világosak a célok. Hogy miért kell megváltoztatni a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának irányítását, finanszírozását, erre a kezdeményező és azonnal határozott tervezettel előálló kormányzat releváns magyarázatot nem adott. Az a néhol felbukkant indoklás, hogy az alapkutatások nem segítik elő az innovációt, azon kívül hogy abszurd, hamis is, és csak azok egy szegmensére vonatkoztatható. Alig, legfeljebb sok áttétellel értelmezhető az eszmevilággal, a történelemmel, a nyelvvel, a művészetekkel foglalkozó kutatásokra. Ha az innovációt előmozdító kutatásokat kevesli a kormányzat, arra sokféle eszközzel ösztönözheti a kutatókat - ehhez semmiféle szervezeti változtatás nem kell.
Csak a vak nem látja, hogy a kormány lépésről lépésre a helyzettől függően megosztja, megszállja, finanszírozással ellehetetleníti a tőle független intézményeket a közmédiától az alkotmánybíróságon, a pénzügyi ellenőrző szerveken át az ellenzéki pártokig és civil szervezetekig. Most a tudományon a sor - az egyetemek után az MTA-n. 
Az MTA vezetése és a kormány képviselete közös szándéknyilatkozatot adott ki. A változtatások céljáról ebben sem esik szó. Új Testület (így, nagy betűvel) jön létre, amely egyebek között dönthet a kutatóhálózatot érintő „esetleges belső strukturális változtatásokról” - magyarán, ha jól értem, azt szüntet meg, darabol föl, egyesít, amit akar. A Testület paritásos alapon az MTA és a Kormány (így, nagy betűvel) által delegált tagokból áll. De az elnökét az MTA elnöke és a (felügyelő) miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki. Vagyis: ha a két jelölő nem tud megegyezni, vagy a jelölt nem tetszik a miniszterelnöknek, a bizottságnak nem lesz elnöke. Ilyet már láttunk az egykori Médiatanács esetében. A működés során elég lesz egyetlen MTA-t képviselő tagot „meggyőzni” a kormány javaslatáról, a változtatás máris megtörténhet. Az intézethálózat működtetését pedig egy még ismeretlen jogi személy végzi, vagyis a finanszírozást kiveszik az MTA kezéből.
Gondolom, az eddigiekből nyilvánvaló, hogy a szándéknyilatkozatban felvázoltak alkalmasak az MTA függetlenségének súlyos csorbítására, vagy akár teljes felszámolására. Márpedig a mindenkori kormányoktól független szervezetek léte, nyugodt, jogszerű működése a demokrácia ugyanolyan sine qua nonja, mint a szabad választás. A kormány a tevékenységét kontrollálni hivatott szervezetek megszállása után most minden egyéb független szervezetet is maga alá gyűr, ami az utolsó koporsószeg a demokráciának.
Ez azonban az MTA esetében még megakadályozható lenne. Ha a teljesen felesleges „Testület” nem paritásos lenne, hanem a kormány mondjuk csak a tagok egyötödét delegálhatná, és ha a kutatóhálózat működtetése az akadémia kezében maradna, akkor a függetlenség talán még megmenthető lenne. Mivel azonban ez a kormány céljával ellentétes, nemigen hiszem, hogy van rá esély.
Frissítve: 2019.03.13. 08:49