Lackfi János forradalmivers-átirata

Publikálás dátuma
2019.03.14. 14:51

Aggassátok fel a királyokat! Habsburg Ottó halott - csempült kereszt A koronán, de kísérteni kezd A monarchia diszkrét illata. Szabadság ide, szabadság oda, Elfeledtük, kik országért lovat: A suliban tanult királyokat. Futóbolondok nőnek a neten, Ez ebben, az meg amabban hiszen, Hogy trónunkon hét szanszkrit táltos ül, S Babba Mária kánkánt hegedül. Dekoráció épp elég maradt: Aggassátok fel a királyokat! Drága, naiv kis arany Sándorunk Királyfejekkel labdázott a punk, Bőszen hitte, némi késelgetés, És máris ki van pótolva a rés, Mely álladalmunk falán tátogat: Aggassatok elé királyokat! Megette: csak a király meztelen, És leprás, minden tette esztelen, Amúgy az ember tuti rendbe’ van, Királyok nélkül tenyész boldogan. A múzeum ápol és befogad: Aggassátok fel a királyokat! Ezerfelé bús harcmező a net, Virulnak rajt rég kitojt ételek, Tegnapi arcunk üdvfényben ragyog, Uralkodom, a wifi én vagyok! Most mindenki király, s neten rohad: Hát osszátok meg a királyokat! Molyette gönc a királyi palást, Minden farsang hoz egy új koronást, Földek, gyárak elkelnek csöndesen, Kassza csörög, megvették kedvesem. Új palotákba kell színes nyomat: Aggassatok csicsa királyokat! Sándor zord viaszmúzeumban áll, Avas dühvel király-nyakat nyiszál, Borzongva rágóz ott az úri nép, Készül vigyorgó ezer szelfikép. Virtuálban bárki nagy észt nyomat: Posztoljatok cuki királyokat!  
Szerző

Nyáry Krisztián: 1848 – az írók forradalma (1. rész)

Publikálás dátuma
2019.03.13. 15:39

Az 1956-os forradalmat – Petőfi-körös előzményei miatt – gyakran nevezik az írók forradalmának. Valóban sok író vett részt a sztálinizmus elleni felkelés előkészítésében, de Petőfiék forradalmát ennél is jobban jellemezte az írók szerepvállalása. Egyes életpályák esetében szinte lehetetlen eldönteni, hogy a történelemkönyvek vagy az irodalomtörténet lapjaira kínálkoznak-e inkább. Szinte nincs is olyan erőközpontja az 1848-ban kibontakozó forradalomnak, ahol ne lett volna meghatározó szava íróknak, költőknek vagy irodalmároknak.
Sokan közülük persze nem íróként, hanem politikusként váltak ismertté, de 1848 elején még messze nem dőlt el, milyen irányban alakul majd karrierjük. De még a vérbeli politikusok között is sokan kacérkodtak az irodalommal. Az újságíró Kossuth Lajos is csak az utolsó, 1847 őszén összehívott reformországgyűlésben lett követ, és az ellenzék vezére. Előtte, börtönévei alatt Shakespeare-fordítással is próbálkozott, nem is rossz minőségben. (Még a börtönben értesült róla, hogy Döbrentei Gábor nála hamarabb elkészült a Macbethtel, abba is hagyta a fordítást. Vajon hogyan alakult volna pályája, ha ő végez hamarabb, és kiadják a munkáját?) Kossuthnál jóval erősebb szálak kötötték az irodalomhoz a főrendiház centralista ellenzékének vezéralakját, Eötvös Józsefet. Irodalmi pályáját Victor Hugo hatását mutató romantikus drámákkal kezdte, de a ’40-es években már megjelentek egyedi hangú regényei, köztük a ma is olvasható A falu jegyzője. A Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként az elsők között fordult szembe Kossuth politikájával, és mondott le kormánytagságáról. Minden bizonnyal életét is ennek a döntésének köszönhette, így a szabadságharc leverése után is párhuzamosan haladhatott közéleti és szépirodalmi pályája. Az abszolutizmus időszakában is írt regényeket, sőt, verseket is, miközben ellenzéki politikusként, majd az 1867-es Andrássy-kormány kultuszminisztereként nevéhez kötődik a leginkább liberális szellemiségű törvényjavaslatok kidolgozása. Szintén a centralista ellenzékkel szimpatizált az erdélyi Kemény Zsigmond, akinek életművében ugyancsak elválaszthatatlanul összefonódik a politika, az újságírás és a szépirodalom. 1847-ben a politikai közélet aktív formálójaként jelentkezett első regényével, a forradalom alatt pedig Kossuth mérsékelt, békepárti ellenzékének soraiban találjuk. A szabadságharc bukását követően kiadott tragikus hangú történelmi regényeit – az első magyar realista regényeket – kortársai közül sokan a közelmúlt allegóriájaként értelmezték. Szintén a reformországgyűlés írói vénával megáldott arisztokratái közé tartozott Podmaniczky Frigyes, aki a forradalom előtt Kossuth kortese, azaz kampányfőnöke volt, majd huszárkapitányként harcolta végig a szabadságharcot. Világos után büntetésből közlegényként sorozták be a császári hadseregbe. Leszerelését követően sorra jelentette meg regényeit, ám nem elsősorban ezek művészi értéke miatt érdemes fejet hajtania előtte az utókornak, hanem a kiegyezés után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa élén végzett városépítő munkássága miatt. Az előszeretettel hordott kockás nadrágjairól pepita bárónak is nevezett politikus Krúdy Gyula egyik ihletőjeként mégis bevonulhatott az irodalmi emlékezetbe. Teleki László ugyancsak az országgyűlésben kezdte közéleti karrierjét, és ezalatt megírta a korszak egyik legfontosabb drámáját, a római korban játszódó A kegyencet. A filozofikus mű nem aratott átütő sikert, a 20. században Illyés Gyula átdolgozásában vált igazán ismertté. Teleki 1847-ben a legfontosabb pártszerű tömörülés, a pesti Ellenzéki Kör elnöke lett, a forradalom és szabadságharc alatt pedig a magyar kormány legfontosabb diplomatája volt Párizsban. Emigrációban töltött évei után a kiegyezést elvi alapon elutasító politikusként tért haza, és lett – az irodalmi és politikai elit teljes megdöbbenésére – öngyilkos 1861-ben. Az Ellenzéki Körben Teleki alelnöke – a statisztikus Fényes Elek mellett – Vörösmarty Mihály volt. A korszak első számú költőjeként számon tartott Vörösmartyt ebben az időszakban szintén elragadta a politikai lelkesedés. A forradalom alatt Eötvös József miniszterként felajánlotta neki a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de ő nem fogadta el, inkább a közéletet választotta. 1848 nyarán elindult a képviselőválasztáson, és bekerült az országgyűlésbe. A képviselőház leghallgatagabb tagja volt, politikai beszédeket nem tartott, így Petőfi végül csak egy neki nem tetsző szavazata miatt tudta megtámadni politikussá lett mesterét. A Vörösmarty generációjához tartozó vezető irodalmárok közül Bajza József költő és kritikus a Nemzeti Színház igazgatójaként vált a márciusi események fontos szereplőjévé. Politikai tisztséget később sem vállalt, ám a Kossuth Hírlapja című forradalmi lap főszerkesztőjeként mégis aktívan részt vett a közéletben. Szerepvállalásáért Világos után éppúgy bujkálnia kellett, mint Vörösmartynak, később pedig az évekig tartó üldöztetés miatt elméje elborult, és teljesen elveszítette kapcsolatát a külvilággal. Vörösmarty és Bajza együtt szerkesztették a reformkor legfontosabb irodalmi lapját, az Athenaeumot Toldy Ferenccel, aki szemben velük teljesen passzív maradt a forradalmi napokban, így később számos üldözött író érdekében felemelhette a szavát. Köztük volt Czuczor Gergely papköltő, a Magyar nyelv szótárának szerkesztője is, akit Riadó című verséért a Pestet 1849-ben elfoglaló osztrákok halálra ítéltek. Toldy közbenjárására kapott kegyelmet, így cellájában befejezhette a ma is alapvető fontosságú nyelvészeti munkát. Folytatás a Nyitott Mondat 2019. március 14-én megjelenő, nyomtatott számában 
Frissítve: 2019.03.14. 08:40

Hallatni a hangjukat

Képregényben jelentette meg a feminizmus rövid történetét nemrégiben a Cser Kiadó. A könyvet a Norvég Kulturális Minisztérium Ifjúsági Szakkönyv Díjára jelölték és megkapta a világ egyik legrangosabb gyerekkönyves elismerésének, a Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyvvásárnak a különdíját is.

Marta Breen – Jenny Jordahl: Nagyszerű nők – A feminizmus rövid története

Valahogy annyira idegen, ahogy Szederkényi Olga, a képregényes könyv szerkesztője, beköszöntőként, #kedveskisasszony! felütéssel szólítja meg az olvasót. Nézek jobbra-balra, vannak-e körülöttem kedves kisasszonyok, és ízlelgetem a szót, vajon, annak ellenére, hogy elsősorban ifjúsági könyvnek ka­te­go­rizálja a szakma, az irónia mellett tényleg érezni-e benne egy cseppnyi felnőttes lekicsinylést. No, nem a nőkre nézve, hanem mindenki másra, aki lekedveskisasszonyozza a címben méltó helyükre emelt nagyszerű nőket. Vajon, amikor a híresen feminista norvég szerzőnő, Marta Breen – írt könyvet zenész nőkről, fontos nőkről, született feministákról – megalkot egy amolyan „Esti mesék lázadó lányoknak” típusú, tézismondatokkal teletűzdelt, ismeretterjesztő kiadványt, kizárólag kamasz lányainknak kíván-e kapaszkodót adni a harcos öntudatra ébredéshez, vagy inkább azt szeretné, hogy kivétel nélkül minden nő vegyen be egy 120 oldalasra tömörített, tényekkel megtöltött önbizalom-pirulát, és egyenesedjen bele a „világ asszonyai, egyesüljetek” szocialista jelszavába? Nem vagyok benne biztos, hogy a kinyilatkoztatásként keretbe szedett, rövid és ellentmondást nem tűrő mondatok önmagukban nem az ellenkező hatást váltanák-e ki, de szerencsére a képregény műfaja sokat old a pontokba szedett feminista öntudaton. Jenny Jordahl olykor elképesztően vicces rajzai épp annyi öniróniát csempésznek az amúgy regényesnek maximum az igaz élettörténetek miatt nevezhető ismeretterjesztésbe, amennyi ahhoz kell, hogy senki (még egy férfi se) tudja kardélre hányt frázisoknak olvasni a feminizmus fontos és máig aktuális gondolatait. Az egyenjogúságért folytatott küzdelem 150 éves történetét a női választójogért vívott harctól egészen a #metoo-mozgalomig veszi sorra a könyv, amely olyan, mint egy érdekes sztorikkal és hősökkel megbolondított kalandos történelmi utazás a szüfrazsettmozgalmaktól a valaha volt legfiatalabb Nobel-békedíjas pakisztáni Malala Yousafzai megrendítő történetéig. Költő apja taníttatni szerette volna, ám a tálibok felgyújtották a környék leányiskoláit. Malala blogolni kezdett – nem, nem a középkorban, hanem 2011-12-ben járunk –, az írásaiban kritizálta a tálib rezsimet, és a nők tanuláshoz való jogáért kampányolt. Naplóját, persze névtelenül, a BBC weboldalán is olvasni lehetett. Amikor a tálibok ráleltek a blogra, megkeresték Malalát, és „megfertőzték a nyugati eszmék” felkiáltással, pusztán gyógyításképp, szemen lőtték a lányt. Amire eddig csak Pakisztánban figyeltek, az az egész világon az érdeklődés középpontjába került: Malala menekültjogot kapott az Egyesült Királyságban, megoperálták, 2013-tól Birminghamben tanul és a 16. születésnapján beszédet mondott az ENSZ-ben a gyerekek oktatáshoz való jogairól: „A toll erősebb a kardnál. A kard csak ölhet, a toll viszont életet menthet” – mondta. Valahogy így lehet ezzel Marta Breen és Jenny Jordahl is: a toll, a ceruza, az ecset és a tus többet mond még az ökölbe szorított kezű Vénusz-szimbólumnál is, amely olykor még ma is bilincsbe veri a nők millióit. Nem csak az arab vidékeken. Tudták például, hogy Oroszországban 400 foglalkozást a mai napig nem űzhetnek? Nő nem lehet buszsofőr, ács, halász, de még búvár se. Még mindig van a világnak olyan fele, ahol gyerekként adják férjhez a lányokat, ahol a menstruáció idején tisztátalannak bélyegzik és „azokra a napokra” bezárják őket, és akadnak olyan kultúrák is, melyekben teljesen természetes a szeméremtest csonkítása. A homoszexualitás továbbra is több mint 70 országban tiltott – hét országban egyenesen halállal büntetik. 2016-ban a floridai Orlandóban, szóval nem Afrika sűrűjében, 49 ember öltek meg egy melegbárban. „Kétségtelen, hogy a világ jobb hely lett a nők számára, mint 100 vagy 50 éve volt, de még nem értünk célba – mondják a képes könyv zárószavai. – Lassan, de biztosan haladunk a jó irányba. Csak hallatnunk kell a hangunkat.” Nőnap legalább már 1910 óta van. Clara Zetkin német feminista vetette fel a gondolatát az első nemzetközi szocialista nőkonferencián. Akkoriban azért kardoskodott mellette, legyen egy olyan kiemelt nap az évben, amikor a női munkások jogaira összpontosít a világ. Az alapvetően kevés szövegű, képregényes könyvből ennek a részletei is megtudhatók. (Cser Kiadó 2019, 112. o.)  

Marta Breen a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál norvég díszvendégstandján mutatja be április 26-án, pénteken délután a Nagyszerű nők című könyvet. A beszélgetést követően a Cser Kiadó standjánál dedikálja a kötetet.

Szerző