Több mint mese

Publikálás dátuma
2019.03.14. 11:00

A mesegyűjtés és kiadás rejtelmeibe, valamint az Arany család életébe is betekintést nyújt Arany László meséinek kritikai kiadása.
Akik hallották már Arany László nevét, valószínűleg elsősorban Arany János fiaként azonosítják, s néhányuknak esetleg még arról is van tudomása, hogy volt némi köze a mesékhez. Ezt a homályos tudást formálja át, és a szerző népmesékhez fűződő viszonyát teszi világossá Az Arany család kéziratos mese- és találósgyűjteményének, valamint Arany László Eredeti népmesék című művének szinoptikus kritikai kiadása. - A gyerekek, de akár felnőttek túlnyomó részének fogalma sincsen (és korábban sem volt) arról, hogy éppen Arany László-meséket olvas, lát, hall-e valahol. Ettől függetlenül ezek a szövegek működnek és hatnak – mondta lapunknak Gulyás Judit, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a kötet egyik szerkesztője.
A XIX. század utolsó harmada óta az iskolás diákok a tudtuk nélkül is elkerülhetetlenül találkoztak Arany László-mesékkel, melyek egyébként mind a mai napig a magyar olvasókönyvek szerves részét képezik – hangsúlyozta Domokos Mariann, a kötet szerkesztője, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa. - Kovács Ágnes népmesekutató tételesen kimutatta, milyen sok XX. századi mesemondótól jegyeztek fel olyan meséket, amelyek eredetileg az Arany László neve alatt megjelent gyűjteményből származtak. A mesemondók nem tudták, hogy az Arany László-meséket mondják tovább, márcsak azért sem, mert analfabéták is voltak köztük. Viszont ha egy meseszöveg bekerült iskolai olvasókönyvbe vagy gyerekkönyvbe, ponyvakiadvány lett belőle vagy valamely népszerű újság hasábjain tűnt fel, akkor könnyedén újra bekerülhetett a szájhagyományozódásba – részletezte Domokos Mariann.
Az egyik legnagyobb hatású magyar mesegyűjteményről van szó, sok ismert mesének a legkorábbi feljegyzései magyar nyelven azok, amelyeket az Arany család tagjai jegyeztek le valamikor az 1850-es években – beszélt a gyűjtemény jelentőségéről Gulyás Judit. Mivel keveset tudunk a XIX. századi magyar mesemondókról, és a női mesemondókról, női meselejegyzőkről szinte egyáltalán semmit, így a kötet e szempontból is jelentős hiányt tölt be. - Arany Jánosné Ercsey Julianna és Arany Juliska így most a legjobban ismert 19. századi női mesemondók – emelte ki a néprajzkutató. - Meselejegyzéseik kiríttak a korszak általános gyakorlatából: az ő társadalmi helyzetükben ez nem volt megszokott tevékenység. A kötetben olvasható életrajzuk összefoglalása is, Arany Jánosné vonatkozásában többek közt cáfolva az olyan közkeletű vélekedéseket, miszerint törvénytelen gyerek lett volna, vagy iskolázatlan, műveletlen asszony, aki nem volt megfelelő szellemi partnere a nemzet költőjének – fűzte hozzá. Valamint az is kiemelendő, hogy a kiadás Arany János szerepét is megvilágítja a mesegyűjtemény keletkezésében – hangsúlyozta Domokos Mariann – hiszen egy olyan költőről van szó, akinek a szépírói és az értekezői munkásságában is megkülönböztetett szerepe volt a népköltészetnek.
A kéziratos mesegyűjtemény rendkívül kalandos úton került elő, és csak az 1960-as években bizonyították a szövegekről, hogy az Arany családhoz kötődnek. A kéziratok sorsa általában véve is kalandos, s különösen igaz ez a népköltési szövegekre, amelyekhez nem tudnak szerzőt rendelni, és aszerint lajstromozni, s kissé védeni is őket – hangsúlyozta Domokos Mariann. - Az Arany-kéziratok kapcsán nemcsak az előkerülés körülményei voltak vadregényesek, inkább az volt az igazi meglepetés, hogy a kéziratok egyáltalán léteznek. Senki nem tett arról említést, hogy az Arany családnak létezett és fennmaradt egy ilyen kéziratos mesegyűjteménye. Hiszen Arany László soha nem utalt rá, hogy nővére és édesanyja részt vettek volna a mesék lejegyzésében. Arany János is csak barátjának, Tompának írott levelében említette egyszer, hogy „Laczi” a meséket nénjével, Juliskával gyűjtögette – ismertette a szakértő.
Mivel a közösségi mesemondással évtizedek óta már csak igen kevesen szembesülhettek, generációk nőttek fel a népszerű népmese-kiadványokat, Arany László, Benedek Elek, Illyés Gyula meséit olvasva-hallgatva. E szövegek alapján alakult ki bennünk egy kép arról, milyen a népmese – jegyezte meg Gulyás Judit. - Csakhogy éppen Arany László vagy Benedek Elek meséi íróasztal mellett megalkotott, szóbeli mesemondást imitáló, ám olvasásra, felolvasásra szánt, tökéletesre csiszolt változatok. A mesekutató ugyanakkor hangsúlyozta, Arany László nem hamisította meg a meséket. - A korban szinte mindegyik magyar népmesekiadvány esetében kimutatható, hogy átírták a szövegeket. De ugyanígy átírták például a Grimm testvérek is a maguk forrásszövegeit. Az átírás oka egy teljesen más szöveg- és hitelesség-felfogás volt: az volt a cél, hogy minden „hibától” megtisztítsák a szóban elhangzott szöveget, és írásban egy jól formált, ideális mesét tárjanak az olvasók elé – ismertette a folyamatot.
A kritikai kiadás jelentősége többek közt abban is áll, hogy az olvasók belepillanthatnak annak folyamatába, hogyan jöttek létre az egyik klasszikus magyar népmesegyűjtemény szövegei. A kötet tudatosíthatja a mesegyűjtések tényleges menetét: a szövegeket nem pusztán lejegyezték, hanem igenis létrehozták, megalkották a szerkesztők, kiadók. A kéziratos Arany-mesék és az 1862-ben Arany László neve alatt megjelent meseszövegek párhuzamos, tükröztetett közlésével bárki számára követhetővé válik az az izgalmas eljárás, ahogyan létrejött a klasszikus magyar népmese stílusa. - Ha ezek után valaki a kezébe vesz például egy kora XIX. századi mesegyűjteményt, olyan mesékkel találja szembe magát, amelyek nagyon gyakran eltérnek ettől a mesei stílusideáltól – részletezte Domokos Mariann és Gulyás Judit. Ezt az olvasók gyakran negatívan értelmezik: nem igazi, nem valódi meséknek tekintik őket, holott a mesemondásnak nincs és nem is volt egyetlen helyes módja.
Infó: Az Arany család kéziratos mese- és találósgyűjteményének, valamint Arany László Eredeti népmesék című művének szinoptikus kritikai kiadása. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – MTA Könyvtár és Információs Központ – Universitas Kiadó, Budapest, 2018.
Szerző
Frissítve: 2019.03.14. 11:11

Csak szívességből játszik a Bond-főgonosz

Publikálás dátuma
2019.03.14. 09:30

Fotó: JOEL SAGET / AFP
Színészként volt már Bond-főgonosz, Wes Andersonnál karikaturisztikus bohóc, és már most gazdag az életműve francia filmekben. Rendezőként sem pihen, legutóbb a francia sanzonénekesnő, Barbara életéről készített játékfilmet. Most a Szabadúszók című komédia apropóján beszéltünk Mathieu Amalric-al, aki a szokásos szakadtra hordott kedvenc ingében és zakójában fogadott Cannes-ban.
Gondolom, most biztosan jobban úszik, mint a forgatás előtt. Kikérem magamnak, kamaszkoromban versenyúszó voltam! A mellúszás volt a specialitásom. Annyira gyűlöltem, hogy tíz és tizenhat éves korom között minden nap edzésre kellett mennem. Már a klóros víz szagát megérezve összerezzentem. Sőt, ez az érzés a mai napig bennem van. Miután abbahagytam, soha többé nem mentem medence közelébe, csak a tengerben voltam képes úszni. Amikor Gilles megkeresett a szereppel, elgondolkoztatott: itt van egy csapat fickó, akik lelkesen mennek be a medencébe, hogy egy teljesen értelmetlen, hasztalan, pénz nélküli, mégis lenyűgöző dologban keressék önmagukat. Megfogott a sztori emberiessége. Így hosszú évek után csak visszatértem a medencébe. De azt tudja, hogy hét évvel ezelőtt volt egy tökéletesen hasonló svéd film, most pedig még angol produkció is, a Férfiak fecskében. Igen, és tudta, hogy a svéd film áldokumentumfilm? Úgy adták elő, mintha megtörtént sztorik rekonstruálnának, miközben kitaláció az egész. Gilles évekkel ezelőtt alakított egy filmben alkoholistát. Több szenvedélybeteggel beszélt, elment az anonim találkozókra és nagyon megfogta őt az, hogy ott senki sem volt semmilyen előítélettel a másik ránt. Ezt az ideát, szellemiséget valósította meg a Szabadúszókban. Egy csapat férfi, akik elfogadják a feminin és a maszkulin oldalukat egyaránt. És szinkronúsznak. Ez gyönyörű. Az is nagyon tetszik, hogy Gilles játszik a tónusokkal. Amit mutatunk nem komédia, nem dráma – hanem maga az élet sója. Nem gondoltam volna, hogy ön ennyire szentimentális. Óh, hát ez a legjobb dolog, ami az emberrel történik, ahogy öregszik. Persze, hogy ha nem cseszi el az ember totálisan az életét. Meg tudom érteni azokat is, akik napról napra jobban bezárkóznak és megkeserednek. Nekem az a szerencsém, hogy színész vagyok, pályafutásom során nagyon sokszor kellett szembenézni a saját frusztrációimmal. Amit viszont a legnehezebb elviselni, az a tested sorvadása. Szóval, adott egy csapat lúzer a medencében, de az ön karaktere emellett még depressziós is. Erre hogyan lehet felkészülni? Nem kell beszélnem senkivel ahhoz, hogy tudjam, milyen a depresszió! Nincs olyan ember, akinek az életében nem lenne nehéz időszak, amit túl kell élni. Sokkal durvább volt a szerep fizikai részét megoldani. A forgatás előtt fél évvel elkezdett minket edzeni a női szinkronúszó válogatott csapatkapitánya. Eleinte még röhögcséltem, aztán csak arra eszméltem, hogy hajtanak minket, mint az állat. Néztem a felkészülés közben, hogy tizenéves lányoknak mennyivel könnyebb nyolc-tíz órákat edzeni. Kicsit olyan érzésem volt a felkészülés közben, amikor anyám kedvesen hajszolt, hogy a lehető legjobb legyek. Persze, ez a szeretet…, szóval, hat hónap után megláttam a szinkronúszásban a költészetet. Nézze csak meg a film végén a versenyt, milyen összetett, csodálatos produkciót nyújtunk. Ők nem dublőrök voltak? Ezt, valójában ugye nem is akarja tudni? Megkérdeztem… Na jó, akkor elárulom: eredetileg dublőrök lettek volna, de annyira bénák voltak, hogy hazaküldték őket és mindent nekünk kellett megcsinálni. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: az úszás vagy a depresszió miatt volt vonzó a szerep? Gilles volt vonzó. Minden munkát személyes alapon vállalok. Ezt már így szoktam meg, hiszen a kamera mögül érkeztem a színészek közé: Arnaud Desplechin osztott rám szerepet Az őrszemben, ekkor már rég elmúltam harminc. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak akkor vállalok színészi feladatot, ha abszolúte muszáj, különben sokkal jobban szeretek írni és rendezni. Főleg dokumentumfilmeket. Gilles régi barát, teljesen más filmeket készít, mint én, de a kedvéért igent mondtam. A forgatókönyvet sem olvastam el mondván, ha engem akar, akkor megyek. Később gond volt az időzítéssel, mivel a Barbara című dokumentumfilmemet készítettem, ezért el kellett tolni a forgatást hét hónappal. Megvárt. Így nem mertem bevallani, hogy miközben éjjel forgattunk az uszodában, nappal a Barbarát vágtam és hónapokig nem aludtam semmit. Ha már barátokról van szó: mit szólt ahhoz, hogy Roman Polanskit kizárta a soraiból az Amerikai Filmakadémia? Cronenberg Erőszakos múlt című filmje jut az eszembe. Ez a mű tette fel az ide illő kérdéseket. Vajon megváltozhat-e egy ember? Illetve: hogyan fizetünk meg a bűneinkért? Ezek egyetemes kérdések és nem lehet és nem is érdemes egyetlen emberre leszűkíteni a diskurzust. De dolgozna újra Polanskival? Hogyne dolgoznék vele. Morális tökéletesség és hibátlan ember nem létezik. Az emberi kreativitással járó őrület lenyűgöz. Nem tehetek róla. Egy geek-kérdés: A Quantum csendje című Bond-film főgonoszát eljátszani milyen volt? Ember, hát milyen lett volna? Gyerekkori álmom vált valóra. Totálisan váratlanul ért, és mint egy gyermek, úgy játszottam végig a forgatás alatt.

Névjegy

Mathieu Amalric (1965. október 25.) francia színész, író, filmrendező. Anyja Nicole Zand, újságírónő, apja Jacques Amalric, aki a Le Monde és a Libération kritikusa, majd utóbbi szerkesztője volt. Mathieu Amalric édesanyja Lengyelországban született zsidó szülőktől és még a II. világháború előtt Franciaországba költözött, ugyanabból a kis faluból származik, mint Roman Polanski családja. Színészként első nagy sikere az Összeveszésem története, melyért César díjat is kapott. Emlékezeteset alakított a München, Szakfander és pillangó, illetve a Grand Budapest Hotel című filmekben. A Quantum csendje című James Bond film főgonoszaként abszolút világsztárrá vált. Rendezőként Cannes-ban díjazták a Turné című játék-, illetve a Barbara című dokumentumfilmjéért.

Témák
Mathieu Amalric

Sztrájkol az Opera, a vezetés fenyeget

Publikálás dátuma
2019.03.13. 21:41
Többéves kényszerszünet után újra reflektorfényben úszik a felújított Erkel Színház FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Carmen csúszott, a kórus jó része beszüntette a munkát, az ok 2017-re nyúlik vissza, amikor az intézmény felmondta a kollektív szerződést.
Sztrájk volt a budapesti Erkel Színházban, ami most a felújítás alatt álló Operaház híján a Magyar Állami Operaház egyetlen játszó helye, írja a hvg.hu. A Carmen előadás egy részébe nyúlóan szüntette be a munkát a férfikórus 70, a női kórus 50 százaléka, illetve pár zenekari zenész. Az előadás jó 20 perces késéssel indult, Ókovács Szilveszter főigazgató a színpadra kiállva mondta el, mi a bosszúság oka: a dolgozók béremelést követelnek, de erre nincs lehetőség. (Az opera első fél órájában pedig összesen öt énekes képviselte a kórust a színpadon.) Átszakadt a gát", mondja a hvg.hu-nak Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. A történet még 2017 őszén kezdődött, amikor az ígéretek ellenére, a lejárta előtt négy nappal az operaházi vezetés felmondta a kollektív szerződést. Ezzel a dolgozók sok pénztől és kedvezménytől estek el. A munkaadó jóval szabadabban oszthatta be őket munkavégzésre, és olyan, apróságnak tűnő dolgok is változtak, mint hogy a családosok addig akkor vehették ki a gyerek után járó szabadságot, amikor akarták, szükséges volt, ezután pedig a munkaadónak előre kellett ezt jelezni, és rá is kellett bólintani erre. Megpróbáltak a szakszervezetek (az Operaházban három szakszervezet is működik) tárgyalni, de ahogy Bárány mondta: azt a választ kapták, a vezetésnek nincs ideje tárgyalni, holott a törvény együttműködési kötelezettséget ír elő. A jogsértést a bíróság is megállapította, mondja a szakszervezeti vezető, de nincs szankciója. Még az Emminek is írtak az ügyben, de Kásler Miklós miniszter sem méltatta őket válaszra.  Bárány azt mondja, a sztrájkok meg fognak ismétlődni, ha nem lesz előrelépés. Szerinte jobb lenne, ha a jelzések hatására eredményeket lehetne elérni, kompromisszum születne, mert tény, az Operában 16 éve nem volt alapilletmény-növekedés, eseti eszközökkel kaptak pluszpénzeket, de ez olyan, szeinte mint "a kutya vacsorája". Béremelést és a kollektív szerződés újrakötését követelik az érdekképviseletek. Ebből azonban nem lehet semmi, mondja az Operaház.  Mindazonáltal az Operaház szeretné, ha a munkatársak állása megtartható lenne, "ígéretünkhöz híven magunk is szorgalmazzuk az utolsó negyedéves átfogó és differenciált béremelés megvalósítását, erre azonban értelemszerűen csak a fenntartó tárca és tágabb értelemben a magyar költségvetés lehetőségeihez képest kerülhet sor". Hogy ez a differenciált béremelés kikre vonatkozna? "Pozitív fejlemény esetén azonnal kész vagyunk az Opera vezetése által kidolgozott differenciálási elvek megosztására az érdekképviseletekkel – addig viszont minden további sztrájkfenyegetés az Operába vetett bizalmat rombolja, és károkozása miatt veszélybe sodorja amúgy is igen feszített bevételi tervünket, amelynek megvalósulása pedig valamennyi kollégánk érdeke." Azaz az operaházi vezetés gyakorlatilag megfenyegeti a sztrájkolókat.
Szerző