Budapest;tenisz;

2019-03-14 08:00:00

Államtitkári ultimátum és 400 ezer dollár - önellentmondásban a teniszszövetség

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szerdai elnökségi ülésén arról döntött, hogy visszalép a jövő évre tervezett női füves pályás torna megrendezésétől. Az MTSZ közleményében ugyanakkor furcsa ellentmondásba keveredett, lévén azt állítja, már egy héttel ezelőtt felmondta a szövetség és a Mallorca Open jogtulajdonosával kötött feltételes szerződést, amely a füves pályás WTA-torna 2020-as magyarországi megrendezését szolgálta volna.

Ha mindez igaz, akkor felmerül a kérdés, miért adott hétfőn ultimátumot a füves tornától való visszalépéshez a sportért felelős államtitkár, miért tartottak szerdán rendkívüli elnökségi ülést, illetve, hogy egy hete elnökségi határozat nélkül döntött-e a szövetség? Írásban feltett kérdéseinkre lapzártánkig nem reagált az MTSZ.

A szövetség közleményében továbbá úgy fogalmaz, mivel a szerződés nem lépett érvénybe, így az nem befolyásolhatja hátrányosan az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott salakpályás WTA-torna hazai megrendezését, a 24.hu ugyanakkor úgy tudja, a Mallorca Open jogtulajdonosával kötött megállapodás 400 ezer dolláros kártérítési kötelezettséget tartalmaz, ha az MTSZ nem tesz eleget a vállaltaknak.

Az MTSZ a kialakult helyzet miatt Márky Jenőt - aki jogtulajdonosa a bukaresti salakpályás WTA-tornának - hibáztatja, aki azt a vállalást tette a magyar kormány felé, hogy versenyét 2019 és 2023 között Budapesten rendezné meg, azonban erre nem volt előzetes jóváhagyása a végső döntést hozó nemzetközi szervezettől (WTA). Sőt még csak informálisan sem jelezte szándékát, ahogyan nem egyeztetett az MTSZ-szel sem. A jogtulajdonos a verseny helyszínének módosítására vonatkozó január 15-i határidőt sem tartotta be, így jelenleg is Bukarest van megjelölve a versenynaptárban. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Magyarországon 2019-ben már megrendeztek egy WTA-tornát - a Hungarian Ladies Opent a BOK csarnokban -, egy ország egy évben pedig két versenyt csak a lehető legritkább esetben rendezhet.

Mindez azt jelenti, hogy a magyar főváros 2020-tól nem rendez női füves pályás tornát, míg a salakos verseny jövője kérdéses, ugyanis noha a tulajdonos Budapesten szeretné lebonyolítani a versenyt, illetve kormányhatározat is született ennek támogatásáról, mindez még nem elegendő feltétel a megrendezéshez.