Brexit;

2019-03-13 19:30:30

Az EU már a kizuhanásra készül

Manfred Weber szerint a Brexit egy csomó fontos dologról elvonja a figyelmet.

„Nagyon súlyos helyzetbe kerültünk, még sohasem volt ekkora kockázata annak, hogy az Egyesült Királyság rendezetlenül, megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból” — mondta Michel Barnier, az Európai Unió brexitért felelős főtárgyalója az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén. A vitára egy nappal azután került sor, hogy a brit alsóház leszavazta és egyben eltemette a friss jogi kiegészítésekkel ellátott kilépési megállapodást, amelyet a felek másfél évig tartott tárgyalásokon dolgoztak ki.

Barnier sokak véleményének adott hangot, amikor azt mondta: a britek felelőssége, hogy ez a döntés született, és a zsákutcából is nekik kell kimanőverezniük magukat. Az Európai Unió számol azzal, hogy a szigetország megállapodás nélkül kizuhan a közösségből, és ezért megteszi a szükséges előkészületeket.

Ennek részeként az EP szerdán egy sor sürgősségi intézkedést hozott. Ezek garanciát nyújtanak arra, hogy az Erasmus csereprogramban részt vevő brit diákok és tanárok az ösztöndíjuk végéig maradhassanak az unióban, ne kelljen azt megszakítaniuk március 29-ikén, a brexit tervezett időpontjában. Az EU hasonló biztosítékokat vár a szigetországtól s területén tanuló, oktató európai polgárok számára. A parlament döntött arról is, hogy ideiglenesen fennmaradnak a légi és közúti alapszolgáltatások a csatorna két partja között.

Az uniós vezetők és a parlamenti képviselők többsége szerint a londoni kormánynak végre el kell döntenie, hogy mit akar, és ahhoz megszereznie az alsóház többségének a támogatását. Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető, az EP Brexitért felelős koordinátora felszólalásában összpárti kompromisszumot sürgetett a további lépések elhatározásához.

Általános a vélekedés, hogy a patthelyzet valószínű feloldása a Brexit elhalasztása lehet. Ezt az Egyesült Királyságnak kell hivatalosan kérvényeznie, majd az állam- és kormányfőknek egyhangúan jóváhagyniuk, ha minden jól megy, már a jövő heti brüsszeli csúcsértekezletükön. Többen, például Mark Rutte holland miniszterelnök, figyelmeztettek: alapos és hihető indoklást várnak, hogy miért és mennyi időre szólna a halasztás. Manfred Weber néppárti frakcióvezető úgy vélte, a brexit egy csomó fontos dologról elvonja az EU figyelmét, ráadásul itt vannak az EP-választások is, amelyeken a briteknek joguk van részt venni, ha a voksolás időpontjában még az unió tagjai. Sajtóhírek szerint a tagállamok csak rövid hosszabbítást engedélyeznének, elsősorban a megállapodás nélküli kilépéssel kapcsolatos tervezésre, hacsak az Egyesült Királyságban nem írnak ki új választásokat vagy egy ismételt népszavazást.