Éljen a férfinap!

Egykori moszkvai tudósítóként minden hétvégénk zajos záróakkordja volt a vasárnap esti tűzijáték. Pöttöm lányom már előre remegett, ha közeledett a hangos durrogtatás ideje, amikor egyenesen az ablakunk alól, majd fél órán keresztül lődözték az amúgy látványos petárdákat az építőmunkások, a páncélosok, a repülősök, a közlekedési dolgozók, a rendőrök, vagy tudom is én, éppen melyik szakma munkásai tiszteletére. Természetesen a nemzetközi nőnap, május elseje, az anyák napja, a gyereknap mind-mind jó alkalom volt az ünneplésre.

Innen nézve már jobb szívvel gondolok azokra a zajos estékre, mert volt annak valami bája, ahogyan a moszkvaiak ünnepeltek. Nem tudom, mostanában megvan-e még ez a szokásuk, attól tartok, aligha. Mint ahogyan mi is hajlamosak vagyunk legyinteni az ilyen ünnepekre. Az idén melyik munkaadónak jutott eszébe ünnepi beszéddel tálalt, „neves fővárosi művészekkel” fűszerezett műsoros vacsorára hívni a dolgozóit? Egy szál virág vagy egy doboz bonbon esetleg ma is jutott a munkatársnőknek, de hol vannak már a hatvanas-hetvenes évek emlékezetes ünnepségei? Bevallom, én már a házasságom hajnalán felmentést kaptam a kötelező nőnapi virágcsokor alól, mert a párom elhárította, mondván, ő nem nemzetközi nő, csak a feleségem. Az egyenjogúság jegyében később koccintottunk június harmadik vasárnapján, az apák ünnepén, november 19-ikén, a férfinapon is, pedig sokan nem is tudnak itthon ezekről az ünnepekről.

Macsó ország lettünk. Amikor a nemzetközi nőnap kapcsán idehaza mindenféle felmérést tettek közzé, kiderült a számokból, hogy szóban ugyan hangosan hirdetjük a nők egyenjogúságát, de amikor tenni is kellene ennek érdekében, adósak maradunk. Sőt, a macsóságunknak gyakran kifejezetten bunkó módon adunk hangot.

Emlékszünk a vak komondor esetére? A fideszes képviselők beszólásaira, amikor jópofizva, a többség hangos tetszésnyilvánítása közepette cikizték az ellenzék soraiból szót kérő képviselő asszonyokat? A házelnök is jó példával szokott szolgálni, amikor elszólja magát, és megosztja velünk az elvárásait a családjában és a társadalomban elő nők szerepét illetően: „szüljetek nekünk unokákat”!

Most, amikor éppen a tudomány kisajátításán fáradozik a hatalom, jó ideje üldözi azokat a gondolkodókat, akik a gendert, a társadalmi nemek szerepével kapcsolatos kutatásokat művelik. Nem minden férfi kemény, és nem minden nő emocionális és intuitív. Egyes tulajdonságokat - a határozottságot vagy az önállóságot - felcímkézünk férfiasnak, de ha egy nő rendelkezik hasonló tulajdonságokkal, akkor őt negatív értelemben karrieristának tartjuk. Nem véletlenül véli úgy az az „egyszerű falusi fickó” is, hogy a nők kevéssé konfliktustűrők, ezért nem valók a kormányába.

Azzal vigasztalom a környezetemben élő hölgyeket, hogy kitartás, nem lesz ez mindig így. A napokban Ausztria külügyminiszter asszonya, miután a hivatalában dolgozó diplomata nőknek szabad napot adott március 8-ára, az egyenjogúság szellemében szabadnappá nyilvánította diplomatáinak a férfinapot. A XXI. században nincs ebben semmi különleges.