Leállíthatatlan. Megfékezhetetlen. Állandóan "ügybuzog", ötlettolulásai vannak, lót-fut, pörgősen beszél, fantáziál, örök mozgásban van, lelkesedik, egyszerre három helyen tevékenykedik, miközben öt ember munkáját végzi Novák János, a Kolibri Színház igazgatója, rendezője, zeneszerzője, muzsikusa, énekese, sokak átlelkesítője, új utak mániákus keresője. Amúgy persze munkamániás. A mondatai egymásba tolulnak, mert rengeteg dolgot akar egy szuszra közölni. A gesztusai kaszálóak, hevesek, a kezei önálló életre kelnek, akár elkülönülve a szavaitól, vitustáncot járnak. Belső tűz égeti, emészti, hajtja, kínozza, hajszolja, nem lehet könnyű vele, mellette. Alighanem nem is elég neki a tűz, lángolni kell, belemenni képtelenségnek tűnő dolgokba, hinni abban is, ami már teljes őrültségnek tűnik.
Amikor például felhívott, hogy találkozzunk sebtiben, mert ők csecsemőknek fognak játszani, és adna nekem külföldi előadásokról szóló kazettákat, hogy nézzem meg ezeket, mondjam el a véleményemet, meg már éppen szervez itt Budapesten egy ilyen tárgyú nemzetközi fesztivált, és azon konferencia is lesz, és ott tartsak e tárgyban előadást, akkor, miközben ezt naná, hogy levegővétel nélkül rám zúdította, belenevettem a telefonba. De nem ő lett volna, ha jottányit is tágít, mondta tovább és tovább, győzködött, hogy higgyem el, ez fantasztikus, először ő se nagyon bízott benne, de aztán látta, hogy ez remek, mire képes pöttömnyi kiskölyök, színész, szülő, nagyszülő ilyen szituációban. Én még erősködtem némiképp, érvelni is igyekeztem, hogy hát a művészet bonyolult, összetett, a világhírű bábművész, Szergej Obrazcov nem is szerette, ha öt éves kor alatti gyerkőcöket visznek a színházába. De ő persze fújta tovább a magáét, és nem volt kétséges, hogy beadom a derekamat.
Az általa összetrombitált fesztiválon már a Toda meglehetősen meggyőző előadásával virított. Színes formák, változatos alakzatok mozogtak zenére, érdekes formációk alakultak ki belőlük, majd bomlottak szét, élőlényekként „ragyogtak” a térben, táncra keltek, megállapodtak, társultak, elkülönültek, festői látványt nyújtottak. A színek, formák áradása fantáziadús kavalkádot hozott létre. A „pöttömségek”, a Kolibri Fészek kis termében ültek a hozzátartozóik ölében, vagy éppen feküdtek a földön, netán ide-oda másztak kicsit, de kitágult szemük általában a játékra tapadt, a felnőttek tekintete meg rájuk, meglepődve, csodálkozva, akár könnyes szemmel bámulták, hogy mennyire élvezik ezt az egészet, és ettől aztán ők is hatványozottan élvezték. Az előadás volt vagy 25-30 perc, és utána szabad lett a vásár, be lehetett kúszni, totyogni a játéktérbe, és a csöppségek mindazt, amit eddig csak néztek, formákat, kellékeket, díszleteket, de ugyanígy az ott maradó színészeket, össze-vissza fogdoshatták, kedvükre tapizhatták, kitapasztalhatták, hogy nincs itt semmi félelmetes ördöngösség. Azóta a Toda még japán turnén is részt vett, jöttek az újabb 0-tól 3 éves korig javasolt korosztály számára készített produkciók, méltán országos divat lett ennek a korosztálynak játszani, gyakran hónapokig kell várni arra, hogy ezekhez jegyhez lehessen jutni.
Eredetileg csellósnak tanult a Zeneakadémián, az Egyetemi Színpadon kezdett gyerekeknek szóló előadásokat rendezni, köztük azt a Bors nénit, Dajka Margittal a címszerepben, amit aztán színpadra vitt a Kolibriben is, az ugyancsak nagy színész, Molnár Piroskával, akivel több mint 25 esztendeje látható. Ebben Novák a mesélő, gitárral a kezében énekelve, aktivizálja a gyerekeket, akiknek egy része föl is mehet a színpadra, és szereplőként is bekerülhet bizonyos szituációkba.
Mint annyi mindennel, az interaktivitással is rendszeresen kísérletezik, illetve túl is van már ezen, úgy képes rendezni, hogy a gyerekek pontosan érzékeljék, mikor lehetnek a játék aktív részvevői, és mikor kell „csak” figyelniük. Sajnálom, hogy felnőtteknek nem rendez már. Pazar volt például a jókora sikerszériát megért Megyeri gyalog galopp, ami a közismert film leleményes, fene mód fullánkos humorú színpadi változata lett. No jó, aztán akadtak félsikerek, mint például Az ördög éve című kaján kabaré, vagy a Hamlet állatmaszkos szereplőkkel, de mindenképpen izgalmas volt ez a vonulat is. Mostanra, 0-tól 18 éves korig, a színháznak valamennyi korosztály számára van ütős ajánlata. És bizony már akár az általános iskola alsó tagozatosainak is beszélnek mellbevágóan kemény témákról, válásról, alkoholizmusról, drogról, agresszióról, gyűlöletről, gyilkosságról, semmi elől nem homokba dugva a fejüket, kötelességszerűen megmutatják az igazi világot, és segítenek megérteni, feldolgozni azt.
Ezt teszi a legújabb produkció, A császárfiú álma is, amit Jókai Mór A leaotungi emberkék című meséje nyomán írt Horváth Péter, a dalszövegekkel egyetemben. A rendezést és persze a zeneszerzést, Novák vállalta. A közelmúltban járt kicsit Kínában, és megihletődött. Bábfigurákat is hozott onnan. Négy tagú élő zenekar fokozza a hangulatot, a cimbalom kivételével kínai, tibeti hangszereket használva, a zenei vezető, Kecskeméti Gábor irányításával. Érdekesség, hogy kínai hegedűn, felváltva, két kiváló színész, Alexics Rita vagy Sallai Virág játszik. Itt mindig fontos, hogy lehetőleg ne magnóról szóljon a zene, így a színészek is kitanultak egy-két instrumentumot. Orosz Klaudia, aki, mint oly sokan, a Kolibrinek kezdetektől méltán megbecsült munkatársa, pompázatos, látványos jelmezeket, díszleteket tervezett. Egy császárfiú és egy messzeségben élő hercegnő jobbára plátói, de mégis mindhalálig tartó szerelméről szól a mese. Megálmodják egymást, rájönnek, hogy egyszerre dobog a szívük, de hát akadály, akadály hátán, amit hihetetlen akarattal csak legyőznek, a végén dupla, tripla csavarként, csak akad még valami, ami miatt fizikális értelemben nem lehetnek egymáséi, de lélekben mégis örökre azok, soha nem házasodik meg egyikük se. Szép. Lírai. Emelkedett. Szerintem azért lehetne több akció, de vannak gondosan kivitelezett csodák. Van elmélázás a világ dolgairól, létről, nem létről. Gyakran tátott szájjal nézik a gyerekek.
Novák nyakán pedig áprilisban máris egy új premier, Az aranygyapjas kaland, ami modern kori Médea történet, az átlagosnál is több szereplővel. „Véletlenül” ő a rendező és a zeneszerző. Megy tovább a maga útján. Hajtja, a színház többi tagjával együtt, a kíváncsiság. Mint egy tinédzser, olyan mohó, minden magánéleti és „köznehézség” dacára, újabb és újabb kalandokra kész.
