Az utóbbi években megannyi szó esett a papok által elkövetett szexuális bűncselekményekről. Németországban azonban nem csak ez a téma foglalkoztatja a közvéleményt, hanem az, hogy az NDK-ban miként viszonyult a hatalom a szexuális visszaélésekhez.
Mostanság különösen sok szó esett erről a sajtóban, mivel erről a sokáig szőnyeg alá söpört problémáról tanulmány született, amelyet a múlt héten mutattak be.
A német oktatási minisztériumon belül független szakértőkből álló bizottság jött létre, melynek feladata a múlt rémtetteinek feltárása. A tanulmányt a testület által készített beszámolók alapján állították össze. A dokumentumban bemutatják az áldozatokat, történetüket, sorsukat. Bár a szerzők hangsúlyozzák, nem egyfajta reprezentatív felmérésről van szó, ugyanakkor betekintést lehet nyerni abba, hogy a volt NDK-ban miként viszonyultak ehhez a súlyos problémához. Összesen 27 bizalmas beszámolót és 27 jelentést dolgoztak fel nemcsak az állami intézményekben, hanem az egyes családokban történt szexuális visszaélésekről – írta a Süddeutsche Zeitung.
A gyermekotthonokban távolról sem számítottak egyedi esetnek ezek a bűntettek, ám ezekből a közvélemény semmit sem tudhatott, de gyakran az illetékesekhez sem jutottak el információk. A gyermekek ugyanis sokszor be sem mertek számolni a velük történt szörnyűségekről, mondván: úgysem hisznek nekik. Az intézetek illetékesei így gondolkodtak: a gyerekek úgyis csak hazudnak. Az eredmény az lett, hogy sok bántalmazott gyermek önkezével próbált meg véget vetni életének.
Nem volt jobb azoknak a gyermekeknek a helyzete sem, akiket családjukon belül bántalmaztak. Cornelia Wustmann szociálpedagógus szerint a szocialista családmodellbe nem is illettek bele ezek az esetek. A politikai hatalom oly mértékben söpörte a szőnyeg alá az ilyesfajta bűncselekményeket, hogy a hivatalos statisztikákban nem is lehetett példát találni rájuk. Általános vélemény volt az NDK-ban: a szexuális erőszak nem lehet része a szocialista társadalomnak. Ha mégis kiszivárgott valami a családon belüli erőszakról, a gyermeket büntették meg, és nem a szülőket – mondja Wustmann. Bár a bűncselekmények évtizedekkel korábban történtek, a beszámolókból kiderült: máig nem gyógyultak be az áldozatok lelki sebei.
