Korszakos remekmű meggyőző előadásban

Publikálás dátuma
2019.03.16. 11:00
Hamar Zsolt
Fotó: Magyar Nemzeti Filharonikusok
Egy nemzeti szimfonikus zenekarnak és énekkarnak, amelyeknek minden lehetőségük – még egy a célra abszolút tökéletesen megfelelő hangversenytermük – is megvan, kötelessége megszólaltatnia a Mahler II. szimfóniáját, ilyen szintű előadásban mindenképpen.
Maga Mahler is meg volt győződve róla, alapvető kultúrtörténeti fontosságú művet alkotott. Mindamellett azt olvashatni a Müpa honlapján, hogy vannak, akik szenvedélyesen rajonganak a zeneszerzőért, de akadnak olyanok is, akik mindenestül elutasítják. És gondolom, vannak olyanok is, akik nem értik és azért nem tudják elfogadni, és akár szeretnék is megismerni őt, de nem igazán tudják, hogyan kezdjenek hozzá. A második szimfónia nagyon alkalmas ehhez, Mahler életében is legnépszerűbb alkotásai közé tartozott. Könnyebben érthető zenéje a többi művénél, ami szellemiségéből következik: a zeneszerző mintha felülről nézne a földi élet viszontagságaira, megbocsájtón, nem olyan metsző élességgel számon kérőn, mint máskor. Alcíme: „Feltámadás”, és mivel énekes szólisták és kórus is szerepel benne, a következő sorokat hallhatjuk: „Ínség az ember sorsa./ Az ember sors gyötrelem – /Bár lennék már a mennybe’ fenn!”. És: „Feltámadsz, feltámadsz, te még,/ Szívem egy pillanat elég! /Egy élet szívverése/ Röpít isten elébe.”. Ez utóbbi gondolat Klopstock ódájának Mahler által átköltött változatából való, amit a kórus énekel a szimfónia euforikus záróütemeiben, hatalmas zenekar és orgona által kísérve. Hatásvadásznak is mondhatnánk, ahogyan a hangtömeggel meggyőződését ránk akarja erőltetni a szerző, de a gyönyörű dallamok és harmóniák valóban őszinte hitéről tanúskodnak, és hát persze a későromantika szellemét sem tagadhatta meg, minél több a hang, annál jobb. Az első tétel gyászinduló, gyakori forma Mahlernél, ami azonban sokszor gunyoros módon jelenik meg, mint például az Első szimfóniában is. Most azonban a teljes rettenetet fejezi rögtön az első téma a basszus vonósokon. Itt már eldőlhet, szeretni fogjuk- e az előadást. Kellő erővel szólal-e meg az első néhány ütem, és utána a lágyabb elmélkedő részek tartják-e fenn továbbra is érdeklődésünket. Jelenethetem, Hamar Zsoltnak és zenekarának sikerült. A szimfonikusok a partitúra által megkívántak szerint a megszokottnál jóval nagyobb számban zenéltek, még a megnagyobbított színpadot is teljesen megtöltötték. Ez alapból teltebbé, szebbé teszi a vonóshangzást, amivel nem is lehetett semmi bajunk, de szólt rendesen a felduzzasztott rézfúvósgárda is. Mellbevágóak voltak a dobok beütései, szépen szólóztak a fafúvósok. A következő tételek is a maguk teljességében rajzolódtak ki, mindvégig figyelmet fenntartóan kidomborítva hallottuk a bonyolult zenei folyamatokat, kiteljesítve a kompozíció szépségét. A negyedik tételben erőteljesen, meggyőzően szólt Szántó Andrea altja. A zenekari kíséret nélkül kezdő kórusmegszólalásban – az énekkar teljesítménye az előadás egyik fő erőssége volt – megdöbbentő mélységű és erejű basszusok idézték a Dies irae dallamával a zenekaron előzőleg többször is megidézett pokoli túlvilágot, illetve a földi nyomorúságot, azután a vágyat a jobb változat, a mennyei vég iránt. Ebben Kolonits Klára kifejező szopránja, és ismét csak Szántó Andrea is nagy segítségükre volt. A taps több mint hat percig szólt, megérdemelten nyugtázhatta az előadás összes résztvevője.   Info: Mahler II. „Feltámadás” szimfónia Kolonits Klára szoprán Szántó Andrea alt Nemzeti Énekkar, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Karmester: Hamar Zsolt Müpa, 2019. március 14.  
Szerző
Frissítve: 2019.03.16. 13:30

Spiccen az Operaház és a táncművészeti harca

Publikálás dátuma
2019.03.16. 08:00

Fotó: Facebook
A táncművészeti egyetem végzősei Bécsben és Moszkvában labdába rúghatnak, csak nálunk nem. A botrány kipattanásának a „felelőse” természetesen sajtó.
„A Magyar Állami Operaház (MÁO) főigazgatója és a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) rektora a két intézmény viszonyát kiélező sajtóhírek és kommentárok kapcsán közlik, hogy a nyilvánosság előtt szakmai vitát nem folytatnak, viszont folytatják a tárgyalásokat a közöttük fennálló kérdések rendezéséről azzal a céllal, hogy elősegítsék a magyar balettművészet és balettoktatás tradícióinak és értékeinek megőrzését, színvonalának emelését, jövőképének kialakítását” – jelent meg közlemény március 14-én a MÁO és az MTE honlapján, az intézményvezetők, Ókovács Szilveszter operaházi főigazgató, illetve Bolvári-Takács Gábor rektor aláírásával. A némasági fogadalmuk sajátossága, hogy „a két intézmény viszonyát kiélező sajtóhírek és kommentárok” java része éppen az ő nyilatkozatháborújukból áll, illetve a kormányközeli Origón megjelentetett Ókovács-jegyzetből, amiben az Operaház vezetője Jézusra hivatkozva „gyakorol megbocsátást” a szintén kormányközeli Pesti Srácokban megjelent, Kirúgják, elüldözik a magyarokat a „nemzeti” balettből, hogy jöhessen helyettük külföldi című cikk állításaira.
 
A „vitaindító” cikkben többek között arról írt a Pesti Srácok: 2017-ben nem újították meg az operaház és az egyetem közötti együttműködési szerződést, holott a két intézmény 62 évig szinte szimbiózisban létezett. Akik korábban az Állami Balettintézetben, illetve jogutódjában, a táncművészetin végeztek, azok többségét a Magyar Nemzeti Balett (MNB) szerződtette. (A Népszava egyébéként úgy tudja: az elmúlt év végzősei közül senkit sem szerződtetett az Operaház balettegyüttese, az elutasítottak között viszont volt, aki a moszkvai Bolsoj Balett társulatának mégiscsak megfelelt, másokat a bécsi Staatsoper és a Volksoper balettegyüttesében találtak alkalmasnak.) „A végzős táncosok semmibe vétele azért is aggasztó, mert a felsőoktatási törvény szerint az állami képzésben részt vevőknek a diplomaszerzés után húsz éven belül Magyarországon kell elhelyezkedniük legalább annyi időre, ameddig a képzésük tartott. Ha ez nem sikerül nekik, fizethetik vissza a felsőoktatási képzésük költségét, mintegy hatmillió forintot” – írta a lap, amely arra is kitért: az MNB tagjainak korábbi 90 helyett ma már csak mintegy 40 százaléka magyar. A cikk felidézte: 2015 februárja és márciusa között tizennégy magyar táncost távolítottak el a társulatból, köztük két Harangozó Gyula-díjast: Túri Sándort és Macher Szilárdot. Utóbbi jelenleg a táncművészeti egyetem igazgatója, balettmestere. A szintén Harangozó-díjas Kozmér Alexandra prima balerinát – több társával együtt – tavaly nyáron bocsátották el a nemzeti balettből, miután pár hónappal korábban, a Kárpát-haza turnén még a Víg özvegy címszerepét táncolhatta. Ő is munkaügyi pert indított – a munkaügyi bíróság eddig szinte minden esetben sok millió forintnyi jóvátételt ítélt meg jogerősen az elbocsátott táncművészeknek.
 
A cikk azt is felidézte: az operaház 2016-ban Magyar Nemzeti Balettintézet (MNBI) néven indított előkészítő tanfolyamot 4-13 év közöttieknek. A táncművészeti korábbi rektora, Szakály György viszont kifogásolta a tanfolyam névhasználatát, mivel az erősen összetéveszthető az egyetem jogelődje, az Állami Balettintézet nevével. (Az Operaház balettigazgatója, Solymosi Tamás a Fidelióban akkor leszögezte: „az MTF alapító okiratában nincsen erre a névre vonatkozó kitétel, ami tiltaná a használatot.” Szakály a hírre ekként reagált: „Ókovács Szilveszter igazgató úr nem tartja megfelelőnek a képzésünket; az ő ízlésének nem felel meg az a színvonal, amit a diákjaink képviselnek. Ha a Bostoni Operaháznak, a Rigainak, vagy a Drezdainak megfelelnek a diákjaink, akkor olyan nagy baj nem lehet a képzésünkkel.)
Solymosi bő egy éve a Dancing Times brit táncszaklapnak nyilatkozva bírálta az MTE-t, a nemzeti balett előző vezetését és a táncosokat is. Szakály a brit lapnak írt válaszlevelében azt állította: Solymosi személyes sértettségéből fakadóan le akarja rombolni az egyetem tekintélyét, e sértettségnek a hátterében pedig az áll, hogy hiába pályázott négyszer az egyetem rektori tisztségére, nem ő nyert. Szakály azt is állította: miközben Solymosi elutasította az egyetemisták fizetésének emelését, aközben a külföldről érkezetteknek négyszer-nyolcszor annyit is hajlandó volt kifizetni ugyanazokért a szerepekért.
 
„Irigység, féltékenység, a Dancing Times cikkét félrefordították” – Ókovács Szilveszter a 061-nek nyilatkozva változatos módon reagált a Pesti Srácok cikkének állításaira. Ókovács interjújából kiderül: hosszú távon sem számol komolyabban a táncművészeti egyetem növendékeivel, inkább az operaházi tanfolyamot elvégzőket részesíti előnyben. „A mi iskolánk, az MNBI növendékei lesznek 10-12 év múlva a magyar táncosokkal visszabővülő MNB sztárjai és kartáncosai, az MTE alkalmas és maradni hajlandó végzőseivel karöltve” – nyilatkozta. Ókovács az Erkel Színházban múlt hét végén lezajló sztrájkot is előre megmagyarázta: „Az Operában 16 éve nem volt mód az alapbér emelésére” – állította.
 
Az MTE honlapján Bolvári-Takács reagált Ókovács interjújára. „A balettigazgató úr a művészek párhuzamos egyetemi oktatói munkáját megtiltotta – ez hét balettmesterünket érintette. (Solymosi Tamás főiskolai tanárként szintén fizetés nélküli szabadságra ment, majd három év után jogviszonya közös megegyezéssel megszűnt.) A táncművészeti egyetem a 10-19 év közötti életszakaszra épít, az MNBI-be 4-13 év közötti növendékek jelentkezhetnek. Az egyenlőség sugalmazása a növendékek és a szülők megtévesztése” − írta többek között. Bolvári-Takács arról is beszámolt: Ókováccsal, Solymosi Tamással, valamint Fekete Péter államtitkárral közös megbeszélésén felajánlotta 2018-ban, hogy Solymosi térjen vissza az egyetemre tanítani. Ókovács viszont kijelentette: a két intézmény bármely együttműködésének előfeltétele, ha Solymosi balettigazgatót a rektor kinevezi a táncművészeti egyetem művészeti vezetőjének.

A táncművészeti idei végzőseinek előadása egyébként a Budapesti Operettszínházban lesz. Az intézmény új főigazgatója, Kiss-B. Attila korábban erről úgy nyilatkozott a Népszavának: „Ha a fiatalok indíttatást, vonzalmat éreznek a terem szellemétől, hogy idejöjjenek, tárt karokkal fogadjuk őket.” Az Operettszínház távlati tervei között mesebalett, ifjúsági táncelőadás is szerepel.

Billy Elliot törölve

Csúszik az Operaház rekonstrukciója, illetve az Eiffel Műhelyház átadása a Kőbányai úton – derül ki az Operaház honlapjáról, ahol erre hivatkozva jelentették be az Erkel Színház műsorváltozását. Májusban több Puccini-premiert a korábban meghirdetett helyszínek helyett az Erkelben tartanak meg, emellett tíz balettelőadást töröltek: öt Sylvia, négy Billy Elliot és egy Hófehérke marad el. Kormányközeli lapok a Billy Elliotot korábban azzal támadták, hogy a homoszexualitást népszerűsíti.

Törőcsik Mari: Tudni kell szeretni

Publikálás dátuma
2019.03.15. 19:34

Fotó: Népszava
Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes és kiváló művész nemzeti ünnepünk alkalmából Kossuth Nagydíjat kapott. Ez alkalomból köszöntjük őt.
Nézegetem a Törőcsik Mariról készült a Nemzeti Színház által megosztott néhány napja készült fotót. Két felvételt tettek közzé: az egyiken Vidnyánszky Attila és Cserhalmi György között ül egy kanapén. A másikon Cserhalmival kettesben kézen fogva, egymáshoz simulva. Mindkettő velemi otthonában készült. Törőcsik egészségi állapota miatt egy ideje nem lép színpadra. Volt kórházban, most pihen, lábadozik és vendégeket fogad. És önazonos, mint mindig.

Vendéglátóként nem is lehet más, de mindig ilyen. Törőcsikes, betegen is tartásos. Önazonos és SZÍNÉSZNŐ egyben. Tudja, hogy fényképezik és akkor már színésznő, de közben a civil énjét is feltárja. A mosolya mögötti küzdelmet, a fajdalmakkal szembeni harcot. Ha jönnek hozzá és érzi, hogy szeretik, akkor a fájdalom is szelídül. És ő pedig mindig is tudott és tud szeretni. Bérczes László róla készült remek könyvének hátoldalán is ez áll: tudni kell szeretni. És ez az Ő részéről nem közhelyes gesztus, nem modor, hanem az élete. „Apácának lenni nincs messze a színészettől, hivatás mindkettő” - mondta a könyvben. És Ő úgy élt, hogy ez volt számára a legfontosabb és még szeretni is tudott. De ha most olvasná, rám is szólna, már megint a nekrológomat írja. Dehogy írom – mosolyognék vissza és hallgatnám a történeteit. Amióta egyszer meghaltam, különösen sokat beszélek, mondta néhány évvel ezelőtt, amikor találkoztunk. Nem adok interjút, már mindent elmondtam, tette hozzá. Aztán rám nézett, egy villanásra megrázta magát és mesélt és mesélt. Ugyanazokat mesélte, de mindig másként.

Ugrált, csapongott, de pillanatok alatt mindketten belefeledkeztünk az adott történetben. Váltok is jelen időre, nehogy szemre hányjon újra. Törőcsik mint a nagy színésznők, azonnal megérzi, ha hat. A hatás az egyik legfőbb mozgatója. Mindegy, hogy monológot mond, táncol, énekel, vagy egyszerűen csak átmegy a színpadon, a lényeg az, hogy hat, pillanatok alatt eléri a néző ingerküszöbét, színpadon, filmvásznon, társalgóban, vagy egyszerűen az otthoni kanapén. Vannak ismétlődő mondatati: megadatott, hogy nagy rendezőkkel dolgozzon. Vagy, hogy akárki volt hatalmon, mindig kívül tudott maradni. Felül tudott emelkedni az aktuális csatározásokon. Rá is fröccsent sár, de nem kötött olyan kompromisszumokat, amiket szégyellnie kellene. És ezt már én teszem hozzá, hogy Törőcsik túl lépett a politikán. Mindegy ki tünteti ki, és hogy hanyadszor. Mindegy, hogy épp ki a miniszterelnök, vagy a Nemzeti Színház igazgatója. Teljesen mindegy. Törőcsik, akkor is Törőcsik, még akkor is ha az aktuális hatalom birtokosai szeretnek megmártózni a fényében.
Az is megható számomra, ahogy a fiatalokkal bánik. A múlt nyáron személyesen nem tudott, de a hangjával részt vett egy fiatalokból álló új színházi formáció első, bemutatkozó produkciójában. Csak a hangját adta, de hogy. Öniróniával, szarkasztikusan és leírtam már, de újra megteszem: csak úgy törőcsikesen. Úgy szavalt Pilinszkyt is.
Van még egy kedvenc mondása: „Engem az Isten a tenyerén hordott” Jól tette, tegye még sokáig!
Szerző
Témák
Törőcsik Mari
Frissítve: 2019.03.15. 19:46