AC Milan;Internazionale;

Serie A: a dobogó a tét a milánói derbin

Minden jegy elkelt a vasárnap este megrendezendő AC Milan–Internazionale rangadóra.

Az olasz labdarúgó-bajnokság legnagyobb presztízzsel bíró mérkőzését, a milánói derbit közel 80 ezer szurkoló fogja megtekinteni a Giuseppe Meazza Stadionban. A jegyeladások rekordbevételt hoztak (5,7 millió eurót), a végeredmény pedig döntő fontosságú lehet a Bajnokok Ligája-indulásért folytatott küzdelemben.

A két csapat az utóbbi időszakban szinte két teljesen külön utat jár be, a Milan számára 2019 a visszatérés éve lehet. A csapat 2018-at egy hosszú nyeretlenségi sorozat után egy soványka, 2-1-es győzelemmel zárta a Spal ellen, azóta viszont valósággal szárnyal a Rossoneri: nyolc bajnokiból hat találkozót megnyert, a Roma és a Napoli elleni rangadókat pedig döntetlennel fejezte be, az Olasz kupában kiejtette a Sampdoriát és a Napolit, az elődöntő első meccsén idegenben 0-0-át játszott a Lazioval, ami bíztató eredmény a visszavágóra tekintve. A Juventus elleni Szuperkupa-döntőn elvesztett 1-0-s mérkőzés az idei egyetlen vereség, amit elszenvedett Gennaro Gattuso együttese. A csapat így a bajnokságban felkapaszkodott a tabella harmadik helyére, külön fegyvertény, hogy pont az Inter csapatát taszította le a dobogóról, így jelenleg egy pont előnnyel a rivális előtt várja a vasárnapi Derbi della Madonninát.

Leonardo, a klub technikai igazgatója és Paolo Maldini, stratégiai fejlesztési igazgató a télen nem sajnálta a pénzt a fiatal brazil középpályásra, Lucas Paquetára és a lengyelek új gólgyárosára, Krzysztof Piatekre (35-35 millió euró), s egyelőre úgy tűnik, a nagy kockázat kifizetődik. A brazil nagyon gyorsan felvette az olasz foci ritmusát és jó játékkal hálálja meg a bizalmat a kezdő tizenegyben, az „El Pistollero” becenévre hallgató támadó pedig valósággal ontja a gólokat: a bajnokságban hét meccsen hat gólt jegyzett, a kupában pedig kétszer talált be.

A Nerazzurinál eközben közel sem ennyire rózsás a helyzet: hetekkel ezelőtt a csapat gólvágója és csapatkapitánya, Mauro Icardi, valamint felesége, Wanda Nara, aki egyben a játékos ügynöke is, botrányosan összeveszett a csapatvezetőkkel, amikor is a lehetséges szerződéshosszabbításról tárgyaltak, ezután pedig Luciano Spalletti vezetőedző száműzte a csapat keretéből és a karszalagot is elvette tőle. Icardi a mai napig állítja, hogy térdsérülés miatt nem játszik, az Inter azonban hivatalos közleményt adott ki, amiben orvosi jelentés van arról, hogy az argentinnak semmi baja nincs. Ezen a héten ismét tárgyalóasztalhoz ültek a felek, pozitív előrelépés azonban nem történt, az Inter tehát Icardi nélkül lép pályára.

Spalletti jövője is rendkívül bizonytalan, sajtóértesülések szerint amennyiben a csapat vereséget szenved, azonnali hatállyal menesztik. A helyét a szezon hátralevő részében egy korábbi klubikon, Esteban Cambiasso veheti át. Egy neve elhallgatását kérő játékos is nyilatkozott a klub helyzetéről, melyben elmondja, hogy csapategység sincs már igazán, az öltöző három részre szakadt: olaszokra, dél-amerikaiakra és délszlávokra. A Nerazzuri idén elherdálta nyolcpontos előnyét a riválissal szemben, valamint csütörtökön otthon kikapott a Frankfurt csapatától az Európa-liga nyolcaddöntőjében, így kissé csalódást keltve kiesett a sorozatból. A kupában pedig a legjobb nyolc között a Lazio állta útját az Internek.

Ezek alapján Dávid és Góliát harca következne, de nagy tévedés lenne ezt állítani. A két csapat párharcaiból többnyire a Nerazzuri jött ki jobban az utóbbi években: ősszel egy hosszabbításban szerzett góllal elvitte a három pontot, a Rossoneri pedig legutóbb mindössze 2016 januárjában tudott (a bajnokságban) a riválisa felé kerekedni. Az Inter tehát egy jó ideje veretlen a derbiken, ráadásul a teher inkább a pályaválasztó Milanon van, ugyanis ilyen körülmények között elvárható a győzelem, ilyenkor azonban a plusz nyomás inkább hátráltatja a csapatot, mintsem előre viszi.

Ami a kereteket illeti: a sokat emlegetett Icardi mellett lesz még egy nagy hiányzója a fekete-kék mezes csapatnak Radja Nainggolan személyében, Joao Miranda nagy valószínűséggel nem lép pályára, Sime Vrsaljko pedig továbbra is hosszú sérüléséből lábadozik. A Milannál egy fokkal jobb a helyzet, jelenleg Christian Zapata, Ivan Strinic, Mattia Caldara és Giacomo Bonaventura nem áll a Gennaro Gattuso vezetőedző rendelkezésére.

Vasárnap este tehát következik az egyik legizgalmasabb derbi. Mindkét milánói együttes hosszú idő után a legjobb négy csapat között van, elmúlni látszik az az időszak, amikor Felipe Melo és Keiszuke Honda csatázott a labdáért. Milánó két topcsapata végre ismét elkezdett valamit visszahozni a régi szép időkből. Az Inter bár hullámvölgyben van, a derbin mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy oda-vissza legyőzze az aktuális szezonban a Milant, a csapatot sérülések és balhék veszik körül, de ennek ellenére is ott van a Serie A legjobbjai között. A Milan egy esetleges sikerrel tovább folytatná nagy menetelését és a rivális legyőzésével még nagyobb löketet kapna a szezon hátralevő részére.

A találkozó 20:30-kor veszi kezdetét, a mérkőzést a Digi Sport1 élőben közvetíti.