Vigyázó szemetek...

…Pozsonyra vessétek! Szlovákia ugyanis mára, minden túlzás nélkül a kelet-közép-európai „tavasz” zászlóvivője lett, az az ország, amely reményt adhat és példát mutathat az elbizonytalanodó, demokráciából, jogállamiságból igen rosszul szereplő volt vasfüggöny mögötti nemzeteknek. Már önmagában az, hogy egy elnökválasztáson a két legesélyesebb jelölt egy civil polgárjogi aktivista - ráadásul nő -, illetve egy brüsszeli bürokrata; hogy a nemrég még gombamód szaporodó zagyva ideológiájú populista pártocskák és a szárnyaló neonáci vezér ma már labdába sem rúgnak, az maga a kelet-közép-európai csoda. Egyben bizonyíték a szlovák demokrácia nagykorúsodására, de arra is, hogy igen, lehet. Miközben térségünkben vagy az autokratikus vezérekben, vagy a fűt-fát ígérő populistákban, a kirekesztésre, gyűlöletkeltésre, Európai Unió ellenességre építő vezetőkben vélik megtalálni a Messiást, addig a szlovákok ráébredtek arra, hogy nyugati életszínvonalat csak a nyugati demokráciák értékei mentén lehet felépíteni. Néhány év elég volt nekik ahhoz, hogy ne hamis prófétákban higgyenek, hanem abban, hogy a parlamentáris demokrácia keretein belül kell és lehet is változtatni. Szlovákiában az új ellenzék nem szégyelli liberalizmusát, nem érdekli sem a sorosozás, sem a migránsozás, és mégis el tudta fogadtatni magát a nemrég még az unortodoxiával, illiberalizmussal is kacérkodó Fico uralta országgal, amelyre egyre vészesebben vetült rá a neonáci Kotleba árnyéka. Ez az új ellenzék kiment az utcára, amikor értékeit veszélyeztetve érezte, de sosem volt erőszakos, nem obszcén, gagyi jelszavakat tűzött zászlajára, nem zárta ki megmozdulásairól a régi, de demokratikus pártokat és politikusokat, nem hirdetett politikamentes politikát, hanem egyértelművé tette, minden demokratára szükség van a változáshoz. És az eredmények nem maradtak el: tavaly térdre kényszerítették a kormányt, most pedig olyan államfőt választanak maguknak, aki nem harcot ígér Európával, hanem valódi, európai jövőt.    
Szerző
Gál Mária

A magyar szabadság hete

Azt állította Orbán Viktor (március 15-i ünnepi beszédében, a Nemzeti Múzeumnál), hogy „mi voltunk, akik az Európába indult migránsinváziót megállítottuk.”
Ezzel szemben a tény az, hogy bár 2015. szeptember 15-én a kormány lezárta a magyar-szerb határt, az augusztusi 131 ezerhez képest szeptemberben 164 ezer, októberben pedig 222 ezer menekült érkezett Európába, és még novemberben is többen jöttek, mint augusztusban. Az inváziót a 2016 márciusában Törökországgal aláírt uniós megállapodás állította meg: februárban még 61 ezren keltek át a tengeren, márciusban már csak 37 ezren. Hunyadi Jánost Angela Merkelnek hívják.
Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (Vasváron, a 48-as forradalomra emlékezve), hogy a magyarság számára a szabadság ezer esztendeje ugyanazt jelenti: nem mások, hanem saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni az életünket a szülőföldünkön.
Ezzel szemben a tény az, hogy a szabadságnak nem volt ezer esztendeje Magyarországon. 1541-től 150 évig – mint talán Kövér László is tudja –, török uralom volt az ország nagy részén, utána meg a Habsburgoké következett, és a szabadság csak 1918-ban jött el, súlyos áron. Hogy aztán következzék a német megszállás, valamint a szovjet csapatok „ideiglenes” nálunk állomásozása több mint negyven évig. Az ünnepeken illik nagyokat mondani. De ekkorát?
Azt állította továbbá Kövér (ugyanott), hogy „amikor bárki nemzeti államunk feladására, nemzeti összetartozásunk megtagadására, keresztény hitünk elvetésére, családi kötelékeink elvágására biztat, az tulajdonképpen idegen zsarnokság elfogadására, az önmagunkkal való hűtlenségre akar rábírni bennünket.”
Ezzel szemben a tény az, hogy senki nem biztat, és senki nem akar rábírni minket semmi ilyesmire. Viták, konfliktusok vannak, de még az Európai Egyesült Államok hívei sem akarják felszámolni az uniós tagállamokat, a vallástalanok sem sürgetik a keresztény hit elvetését, az azonos neműek jogainak teljes elismerését követelők sem biztatnak másokat a családi kötelékek elvágására, és az idegen zsarnokság elfogadását sem tűzi senki a zászlajára vagy a kalapjára. Van itt nekünk hazai zsarnokságunk is, minek ide idegen?
Azt állította Trócsányi László igazságügyi miniszter (egy budapesti ünnepségen), hogy az 1848-as forradalom 12 pontja ma is érvényes.
Ezzel szemben a tény az, hogy egy részük biztosan nem érvényes, mert már megvalósult, mint a Nemzeti Bank, a nemzeti őrsereg, vagy a törvény előtti egyenlőség. Egy másik részük azért nem érvényes, mert ha az lenne, akkor komoly bajok származnának abból, hogy Uniót követelünk Erdéllyel, vagy a magyar katonákat nem engednék külföldre (a nemzetközi békefenntartó erőkbe). Igaz, a 12 pontban van olyan követelés, amely tényleg érvényes lehetne – ilyen a sajtó szabadsága és a cenzúra eltörlése (lásd: az MTI nem volt hajlandó közölni a Magyar Újságírók Szövetségének március 15-i állásfoglalását) –, ám ha Trócsányi ezt valóban ma is érvényes követelésnek tartja, azonnal be is nyújthatná a lemondását. Illetve benyújtanák helyette.
Szerző
Bolgár György

Haszontalan idióták

A hasznos idióta a politikai zsargonban olyan ember, aki tudatlanságából kifolyólag önként, lelkesedésből szolgál egy olyan érdeket, amellyel, ha ismerné a valódi természetét, nem szimpatizálna. Eredetileg a Szovjetunió nyugati szimpatizánsait nevezték így (a kifejezést rendszerint Leninnek tulajdonítják, de valódi eredete nem ismert) – ezt írja Wikipédia arról a kifejezésről, amelyet Orbán Viktor használt, ha jól értettem azokkal a néppárti politikusokkal kapcsolatban, akik most a Fidesz kizárását kezdeményezték a pártcsaládból. 
Hogy a magyar miniszterelnök frissítésként belekerül-e a Wikipédia szócikkébe, egyelőre nem tudni, de elképzelhetőnek tartom, hogy lesz olyan hasznos idióta, aki majd beleírja. Ennek persze nincs semmi jelentősége, legfeljebb annyi: vajon Orbán Viktor kiket tarthat a saját környezetében hasznos idiótának? Mert ha elkezdjük szétszálazni a magyarázó részt, akkor rájöhetünk: ilyenek nem pusztán a hajdani Szovjetunió nyugati szimpatizánsai közül kerültek ki, bizony megtalálhatóak a kormányfő környezetében is. 
És ez mindenképpen a jóindulatú megközelítés – Orbán is ezt hangsúlyoztatta, amikor másokkal bocsánatot kéretett a saját nevében -, hiszen azt feltételezi, hogy ezek a hasznos idióták valójában csak az ismeretek hiánya miatt szolgálnak egy olyan érdeket, amelyet ha ismernének, szembe fordulnának vele. Mi pedig szintén nagyon nagy jóindulattal közelítünk mindazokhoz, akik önként, lelkesedésből kiszolgálják azt a rezsimet, amelyet Orbán Viktor rendezett be Magyarországon. Hiszen azt feltételezzük róluk, hogy nem ismerik főnökük valódi természetét, és a szándékait, céljait sem. 
Igaz, ezzel egyszersmind azt is állítjuk, hogy ezek az emberek tudatlanok, és kizárólag emiatt állnak teljes mellszélességgel a miniszterelnök mellett, nem pedig azért, mert Orbán jól megfizeti őket, vagy éppen olyan ismeretekkel rendelkezik róluk, amelyek miatt muszáj nekik hasznos idiótákká válniuk. Viszont, ha ez utóbbi volna az igaz, akkor nem buták, nem ostobák, és végképp nem idióták, legalábbis a szónak abban az értelmében, hogy tudatlanok lennének. Nem, tudják ők, hogy mit tesznek, kit szolgálnak, még azt is megkockáztatom – hogy a Wikipédia meghatározásánál maradjak - : mindezek ellenére önként, és lelkesedésből (is) szolgálják a hatalmat. 
Viszont ha nem tartom őket idiótának, sőt feltételezem, hogy képesek a tisztán látásra is, akkor hogyan nevezhetnénk őket hasznosnak? Miként lehet hasznos az, aki rossz ügyeket szolgál, rossz célokért küzd, és kiszolgál valakit, aki viszont őt hasznos idiótának tartja? Mert afelől se legyen kétségünk, hogy maga Orbán Viktor is pontosan tisztában van azzal, mit tesz az országgal, és mit tesz a környezetével. Nem véletlenül olvas Lenint, vagy minden olyan művet, amely a hatalom megragadásáról és megtartásáról szól. 
Ha valakinek, hát neki szüksége van a hasznos idiótákra. Akikről épp az imént bizonyítottuk be, hogy sem nem idióták, sem nem hasznosak. Mégis: így fontosak az uralkodóknak.
Szerző
Németh Péter