…Pozsonyra vessétek! Szlovákia ugyanis mára, minden túlzás nélkül a kelet-közép-európai „tavasz” zászlóvivője lett, az az ország, amely reményt adhat és példát mutathat az elbizonytalanodó, demokráciából, jogállamiságból igen rosszul szereplő volt vasfüggöny mögötti nemzeteknek.
Már önmagában az, hogy egy elnökválasztáson a két legesélyesebb jelölt egy civil polgárjogi aktivista - ráadásul nő -, illetve egy brüsszeli bürokrata; hogy a nemrég még gombamód szaporodó zagyva ideológiájú populista pártocskák és a szárnyaló neonáci vezér ma már labdába sem rúgnak, az maga a kelet-közép-európai csoda. Egyben bizonyíték a szlovák demokrácia nagykorúsodására, de arra is, hogy igen, lehet.
Miközben térségünkben vagy az autokratikus vezérekben, vagy a fűt-fát ígérő populistákban, a kirekesztésre, gyűlöletkeltésre, Európai Unió ellenességre építő vezetőkben vélik megtalálni a Messiást, addig a szlovákok ráébredtek arra, hogy nyugati életszínvonalat csak a nyugati demokráciák értékei mentén lehet felépíteni. Néhány év elég volt nekik ahhoz, hogy ne hamis prófétákban higgyenek, hanem abban, hogy a parlamentáris demokrácia keretein belül kell és lehet is változtatni.
Szlovákiában az új ellenzék nem szégyelli liberalizmusát, nem érdekli sem a sorosozás, sem a migránsozás, és mégis el tudta fogadtatni magát a nemrég még az unortodoxiával, illiberalizmussal is kacérkodó Fico uralta országgal, amelyre egyre vészesebben vetült rá a neonáci Kotleba árnyéka. Ez az új ellenzék kiment az utcára, amikor értékeit veszélyeztetve érezte, de sosem volt erőszakos, nem obszcén, gagyi jelszavakat tűzött zászlajára, nem zárta ki megmozdulásairól a régi, de demokratikus pártokat és politikusokat, nem hirdetett politikamentes politikát, hanem egyértelművé tette, minden demokratára szükség van a változáshoz. És az eredmények nem maradtak el: tavaly térdre kényszerítették a kormányt, most pedig olyan államfőt választanak maguknak, aki nem harcot ígér Európával, hanem valódi, európai jövőt.