Gázálarc

A közpénzeket Orbán Viktor zsebébe csatornázó, az ország ma már minden pórusát átszövő parazita-hálózatot kétségkívül rendkívül fejlett sáncrendszer védi. A legkiműveltebb emberfők dolgoznak a legmagasabb – tőlünk lenyúlt – összegekért annak érdekében, hogy ez ne annak látsszék, ami. Hogy Orbán Viktor továbbra is szemrebbenés nélkül állíthassa: üzleti ügyekhez semmi köze. Hogy rokonai, barátai ma már az ország leggazdagabbjai? De még azok barátnőinek, iskolatársainak, tiszttartóinak stb. is leesik pár közmilliárd? 
Mindez pusztán a vak véletlen műve. Pontosabban csak azt támasztja alá, hogy eleve tehetséges személyiségekkel veszi körül magát. Illetve közelsége még a semmirekellőt is a társadalom nagylelkű támogatására érdemesíti. Miért, hol a bizonyíték, hogy ők mind Orbán Viktor strómanjai? Szerződés? Aláírás? Valami? Akkor lehet szépen továbbhaladni.
Akad azért néhány őrült, aki - ellenszélben, szűkös erőforrásai határáig - kitartóan kutat a konkrét bizonyítékok után. Nem is mindig eredménytelenül. Hisz rendre akad rés a pajzson, egy véletlenül érvényben maradt szabály, egy internetes bejegyzés.
Erre példa Tóth Bertalan és a MET ügye. Utóbbi látszólag egy svájci energiakereskedő, csúcsán az egykori Mol-igazgatóval, Lakatos Benjaminnal. Szerényen adnának-vennének az alpesi fenyvesek árnyékában, erre jön ez az MSZP-s, és Orbán Viktor közpénzlenyúló bagázsaként prédikálja ki őket. Botrány! De hol a bizonyíték? Tóth Bertalan - lehetőségei határáig - erre is kísérletet tett. Az MVM-től több év alatt kiperelt, nagyjából kivehető számlák végignyálazása után arra jutott, hogy az állami csoport akár százmilliárdos haszonról is lemondhatott a MET javára. Igaz: ennek pontosításához már érdemes behatóan tanulmányozni a gáz tágulási együtthatóját, a holland tőzsde opciós rendszerét és a Kajmán-szigeteki alapok tulajdonosi nyilvántartásainak hiányosságait. De még az ebből levont következtetések is vitathatók. Amúgy meg: pontosan mely szabály sérült? Mi tiltja a rossz üzleti döntéseket?
Az alapvetően az államot ért bírálatot a MET magára húzva, teljes erővel visszatámadott. Mivel a pártelnök kijelentései miatt úgymond sérelem, sőt kár érte őket, több tízmilliót akartak bevasalni a politikuson. Miért, hol a papír, hogy Orbán Viktor a MET tulajdonosa? Ki írta alá, hogy ő egy stróman? Mi bizonyítja a nyereségadatot? No, akkor ide a lét!
A bíróságok viszont egyöntetűen úgy látták: Tóth Bertalan a szakmája szerint, közügyekben megnyilvánulva a szólásszabadság határain belül maradt. Bár a MET foggal-körömmel, a kiépített sáncrendszer teljes eszköztárával harcolt, immár végleg vesztettek. Baka András tanácsvezető szerint aki egy számára kellemetlen politikai közlésen ilyen mértékű anyagi követeléssel kíván elégtételt venni, az már a szabad vélemény-nyilvánítást fenyegeti.
Habár a vereség kétségkívül kellemetlenül érinti a NER nyomeltüntetőit, kitartó közdelmükért a MET-esek bizonyára elnyerik a kurzustól méltó jutalmukat. Mint ahogy remélhetőleg utána is.
Szerző
Marnitz István

Vigyázó szemetek...

…Pozsonyra vessétek! Szlovákia ugyanis mára, minden túlzás nélkül a kelet-közép-európai „tavasz” zászlóvivője lett, az az ország, amely reményt adhat és példát mutathat az elbizonytalanodó, demokráciából, jogállamiságból igen rosszul szereplő volt vasfüggöny mögötti nemzeteknek. Már önmagában az, hogy egy elnökválasztáson a két legesélyesebb jelölt egy civil polgárjogi aktivista - ráadásul nő -, illetve egy brüsszeli bürokrata; hogy a nemrég még gombamód szaporodó zagyva ideológiájú populista pártocskák és a szárnyaló neonáci vezér ma már labdába sem rúgnak, az maga a kelet-közép-európai csoda. Egyben bizonyíték a szlovák demokrácia nagykorúsodására, de arra is, hogy igen, lehet. Miközben térségünkben vagy az autokratikus vezérekben, vagy a fűt-fát ígérő populistákban, a kirekesztésre, gyűlöletkeltésre, Európai Unió ellenességre építő vezetőkben vélik megtalálni a Messiást, addig a szlovákok ráébredtek arra, hogy nyugati életszínvonalat csak a nyugati demokráciák értékei mentén lehet felépíteni. Néhány év elég volt nekik ahhoz, hogy ne hamis prófétákban higgyenek, hanem abban, hogy a parlamentáris demokrácia keretein belül kell és lehet is változtatni. Szlovákiában az új ellenzék nem szégyelli liberalizmusát, nem érdekli sem a sorosozás, sem a migránsozás, és mégis el tudta fogadtatni magát a nemrég még az unortodoxiával, illiberalizmussal is kacérkodó Fico uralta országgal, amelyre egyre vészesebben vetült rá a neonáci Kotleba árnyéka. Ez az új ellenzék kiment az utcára, amikor értékeit veszélyeztetve érezte, de sosem volt erőszakos, nem obszcén, gagyi jelszavakat tűzött zászlajára, nem zárta ki megmozdulásairól a régi, de demokratikus pártokat és politikusokat, nem hirdetett politikamentes politikát, hanem egyértelművé tette, minden demokratára szükség van a változáshoz. És az eredmények nem maradtak el: tavaly térdre kényszerítették a kormányt, most pedig olyan államfőt választanak maguknak, aki nem harcot ígér Európával, hanem valódi, európai jövőt.    
Szerző
Gál Mária

A magyar szabadság hete

Azt állította Orbán Viktor (március 15-i ünnepi beszédében, a Nemzeti Múzeumnál), hogy „mi voltunk, akik az Európába indult migránsinváziót megállítottuk.”
Ezzel szemben a tény az, hogy bár 2015. szeptember 15-én a kormány lezárta a magyar-szerb határt, az augusztusi 131 ezerhez képest szeptemberben 164 ezer, októberben pedig 222 ezer menekült érkezett Európába, és még novemberben is többen jöttek, mint augusztusban. Az inváziót a 2016 márciusában Törökországgal aláírt uniós megállapodás állította meg: februárban még 61 ezren keltek át a tengeren, márciusban már csak 37 ezren. Hunyadi Jánost Angela Merkelnek hívják.
Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (Vasváron, a 48-as forradalomra emlékezve), hogy a magyarság számára a szabadság ezer esztendeje ugyanazt jelenti: nem mások, hanem saját értékeink és érdekeink szerint megszervezni az életünket a szülőföldünkön.
Ezzel szemben a tény az, hogy a szabadságnak nem volt ezer esztendeje Magyarországon. 1541-től 150 évig – mint talán Kövér László is tudja –, török uralom volt az ország nagy részén, utána meg a Habsburgoké következett, és a szabadság csak 1918-ban jött el, súlyos áron. Hogy aztán következzék a német megszállás, valamint a szovjet csapatok „ideiglenes” nálunk állomásozása több mint negyven évig. Az ünnepeken illik nagyokat mondani. De ekkorát?
Azt állította továbbá Kövér (ugyanott), hogy „amikor bárki nemzeti államunk feladására, nemzeti összetartozásunk megtagadására, keresztény hitünk elvetésére, családi kötelékeink elvágására biztat, az tulajdonképpen idegen zsarnokság elfogadására, az önmagunkkal való hűtlenségre akar rábírni bennünket.”
Ezzel szemben a tény az, hogy senki nem biztat, és senki nem akar rábírni minket semmi ilyesmire. Viták, konfliktusok vannak, de még az Európai Egyesült Államok hívei sem akarják felszámolni az uniós tagállamokat, a vallástalanok sem sürgetik a keresztény hit elvetését, az azonos neműek jogainak teljes elismerését követelők sem biztatnak másokat a családi kötelékek elvágására, és az idegen zsarnokság elfogadását sem tűzi senki a zászlajára vagy a kalapjára. Van itt nekünk hazai zsarnokságunk is, minek ide idegen?
Azt állította Trócsányi László igazságügyi miniszter (egy budapesti ünnepségen), hogy az 1848-as forradalom 12 pontja ma is érvényes.
Ezzel szemben a tény az, hogy egy részük biztosan nem érvényes, mert már megvalósult, mint a Nemzeti Bank, a nemzeti őrsereg, vagy a törvény előtti egyenlőség. Egy másik részük azért nem érvényes, mert ha az lenne, akkor komoly bajok származnának abból, hogy Uniót követelünk Erdéllyel, vagy a magyar katonákat nem engednék külföldre (a nemzetközi békefenntartó erőkbe). Igaz, a 12 pontban van olyan követelés, amely tényleg érvényes lehetne – ilyen a sajtó szabadsága és a cenzúra eltörlése (lásd: az MTI nem volt hajlandó közölni a Magyar Újságírók Szövetségének március 15-i állásfoglalását) –, ám ha Trócsányi ezt valóban ma is érvényes követelésnek tartja, azonnal be is nyújthatná a lemondását. Illetve benyújtanák helyette.
Szerző
Bolgár György