Bangóné a belügyminiszterhez fordul, hogy kiderüljön, hogy tűnhetett el 3500 ember Csepelen

Publikálás dátuma
2019.03.18 13:18

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Vajon választási csalás készülődik vagy ténylegesen annyira rossz Csepelen élni, hogy tömegével menekülnek el a lakosok? – tette fel a kérdést.
A belügyminiszterhez fordul az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, hogy kiderüljön, milyen okból csökkent egy év alatt 3500 fővel Csepel lakossága. A szocialista országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján feltette a kérdést: vajon választási csalás készülődik vagy ténylegesen annyira rossz Csepelen élni, hogy tömegével menekülnek el a lakosok. Mint mondta, az elmúlt 10 év adatai szerint Csepelen a lakosok száma stabilan 75-76 ezer fő körül mozgott, a Központi Statisztikai Hivatal 2018 januári felmérése 76 182 csepeli lakosról szólt, ugyanakkor a helyi választási iroda idén januári hivatalos adata szerint 72 ezer főre csökkent Csepel lakossága. Ez azt jelenti – folytatta –, hogy egy év alatt 3500 csepeli lakos tűnt el, így 14-ről 12-re csökken az egyéni körzetek száma és hat kompenzációs lista helyett csak öt lesz, vagyis három képviselővel kevesebbet választanak idén a csepeli önkormányzatba. Kinek az érdeke, hogy ez megtörténjen? – tette fel a kérdést a képviselő. Emlékeztetett arra, hogy a 2018-as országgyűlési választáson Csepelen egy kivételével minden körzetet az ellenzék nyert. Bangóné Borbély Ildikó közölte: írásbeli kérdéssel fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy kiderüljön, mi történt Csepelen, illetve arra is választ vár, hogy országosan melyek azok az önkormányzati körzetek, ahol szintén drasztikusan csökkent a lakosságszám.
Szerző

Orbán majdnem minden megtakarított forintját a Fideszre költötte

Publikálás dátuma
2019.04.22 20:25

Fotó: Népszava
Legalábbis ez derül ki, ha a kormánypárt pénzügyi kimutatását és a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát egymás mellé teszi valaki.
Orbán Viktor 1 032 421 forintot adományozott tavaly a pártjának, szúrta ki a Fidesz 2018. évi pénzügyi kimutatásában a 24.hu. Ez az összeg közel annyi, mint a miniszterelnök összes megtakarítása, amely a 2019-es adóbevallása szerint 1 millió 395 ezer forint. Így már csak az a kérdés: vajon miből fizeti ki a miniszterelnök az OTP magánrepülőjét - amivel ha utazott, azt mindig kifizette Csányi Sándor szerint -, hogyha majdnem teljes vagyonát pártjára költi.
A kimutatás szerint tavaly forintra pontosan 2 milliárd 426 millió 316 ezer 698 forint bevétele volt a kormánypártnak, és ebből 1,5 milliárd központi költségvetésből származó támogatás, 407 millió adomány, 301 millió egyéb támogatás és 176 millió tagdíj.
2,3 milliárdot még tavaly el is költött a Fidesz. A legtöbbet, 1,6 milliárdot "politikai tevékenység kiadása" címszó alatt költötték a dokumentum szerint. A második legkomolyabb tétel a "működési kiadások", ami 428 milliót emésztett fel.
Frissítve: 2019.04.22 20:52

A tervezettnél 7000 millió forinttal dolgozik drágábban Mészáros Lőrinc cége a Tisza-Túr tározón

Publikálás dátuma
2019.04.22 16:55

Fotó: Népszava
Mielőtt elnyerte a közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt., még csak 19 milliárddal számoltak annak kiírói.
A becsült 19 milliárd forint helyett 25 milliárd 974 millió forintért tervezheti és építheti meg a Tisza-Túr tározót a felcsúti Mészáros és Mészáros Kft. a nyíregyházi Ke-Víz 21 Építőipari Zrt.-vel - számol be egy újabb, a felcsúti milliárdos nevéhez kötődő közbeszerzési drágulásról az uniós közlöny alapján a Napi.hu.
A projekt általános célkitűzése a szükséges árvízvédelmi biztonság megteremtése a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán kialakított árapasztó tározó létesítésével. A közel 26 milliárd forintos beruházás az európai uniós finanszírozású Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával valósul meg.
A munkákba Mészáros Lőrinc érdekeltsége alvállalkozóként bevonja a Duna Aszfalt Kft.-t, a Kötiviép'B Kft.-t, a Hazai Építőgép Társulás Kft.-t, a Békés Drén Kft.-t, a Viziterv Consult Kft.-t és az Aqua Duplex Kft.-t.
Frissítve: 2019.04.22 17:33