Unatkozó hétéveseknek mondott beszédet a "független" magyar sajtóról a fideszes Nyitrai Zsolt

Publikálás dátuma
2019.03.19. 12:14
Nyitrai Zsolt unatkozó kisiskolásoknak élteti a kormányt.
Fotó: Youtube / Füzesabonyi Városi Televízió
A cipőjüket néző kisiskolásoknak azt is elmondta, hogy erősödik a hadsereg, mert harcolni kell a magyar függetlenségért.
"Tisztelt hallgatóság" - szólította meg az egybegyűlteket március 14-én Felsőtárkány országgyűlési képviselője és kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a fideszes Nyitrai Zsolt. Ám, mint a Füzesabonyi Városi TV erről szóló anyagában a 444.hu észrevette:
a hallgatóságában jóformán csak odavezényelt 7-10 éves általános iskolások voltak.

Nyitrai erre vagy nem készült fel, vagy nem akart tudomást venni róla, minden esetre a gyerekeknek olyasmikről beszélt, hogy "hazánkban nagyon sokáig a média külföldi kézben volt. Külföldi erő döntötte el, hogy mi a hír minálunk". De mára ez megváltozott, a sajtó szabad, az eddig "tudatosan leépített" hadsereget is fejleszti a kormány, a nemzetet meg kell védeni, hangsúlyozta a földet néző kisiskolásoknak és a fák árnyában meghúzódó kisszámú nyugdíjasnak a fideszes képviselő.
Azt is mondta nekik Nyitrai - nyilvánvalóan a fizetések értéke, vagy más versenyképességi mutató alapján, mert azok gyökeresen mást mutatnak -, hogy "2010 óta sereghajtóból éllovassá lettünk a régióban". Aztán leszögezte, a nagyvállalatoknak közpénzből százmilliárdos támogatásokat adó, kedvükért a szakszervezeteket gyengítő és a rabszolgatörvényt meghozó Fidesz-KDNP "a multicégek helyett az emberek pártjára álló képviselet". Tovább szörnyülködi az alábbi videó megtekintése közben lehet:
Szerző
Frissítve: 2019.03.19. 12:17

Orbánnal tárgyaltak a Budapesten járó amerikai szenátorok

Publikálás dátuma
2019.03.19. 11:45

Fotó: Szecsõdi Balázs / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
A delegáció tagjai kedden találkoznak Varga Mihály pénzügyminiszterrel, Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettessel és Szabó István honvédelmi államtitkárral is.
Az amerikai törvényhozókkal tárgyalt Orbán Viktor: a kétoldalú biztonságpolitikai és gazdasági együttműködés aktuális kérdéseiről, illetve Magyarország és a közép-európai térség energiaellátásáról is tárgyalt kedden a kormányfő az Egyesült Államok kongresszusának Budapestre látogató, négy szenátorból és két kongresszusi képviselőből álló kétpárti delegációjával.
A delegáció tagjai - többek között John Barrasso, Mike Crapo, John Kennedy szenátorok, Russell Fulcher, Debbie Wasserman Schultz kongresszusi képviselők - érdeklődtek térségünk új kihívásai, az ukrán válság magyar értékelése, valamint az USA magyarországi befektetései felől. A tárgyaláson Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerint azt állapították meg, hogy
az utóbbi időben jelentősen javultak Magyarország és az Egyesült Államok politikai kapcsolatai.

A delegáció tagjai kedden találkoznak Varga Mihály pénzügyminiszterrel, Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettessel és Szabó István honvédelmi államtitkárral is.

Európai Néppártból "Orbán Népe Párt" - ezt üzenik az EPP-nek Brüsszelben

Publikálás dátuma
2019.03.19. 11:12

Fotó: Radikális Európai Demokraták mozgalma
A Néppárt európai parlamenti irodáihoz tett ki új táblákat a Radikális Európai Demokraták mozgalma.
"OPP: Orbán's People's Party", vagyis Európai Néppárt helyett Orbán Népe Párt - ez olvasható azokon a plakátokon, amelyeket a Radikális Európai Demokraták mozgalma (RED) kedden a Néppárt irodáihoz tűzött az Európai Parlamentben. A feliratot a mozgalom alapítója, Mester Barnabás MSZP-s EP-képviselő tette ki a néppárti irodák bejáratához.
Az Európai Néppárt szerdán dönt arról, hogy kizárják-e soraik közül Orbán Viktort és a Fideszt. "Szerdán kiderül, hogy az európai jobboldal végleg megszabadul-e Putyin trójai falovától, a Fidesztől. A magát befolyásosnak gondoló pártcsalád egyelőre úgy tűnik, hogy érdemben nem tud mit kezdeni egy antidemokratikus kormánypárttal a sorai között" - fogalmazott ezzel kapcsolatban Mester. Szerinte egy ilyen párt legfeljebb arra jó Manfred Weber néppárti csúcsjelölt és frakcióvezető számára, hogy az EB-elnöki székhez segítse őt szavazataival. Cserébe rengeteg, magát még demokratikusnak valló, tagpárt távozhat miatta a pártcsaládból.
Szerző