800 millióból fejlesztenek egy törökszentmiklósi iparterületet

Publikálás dátuma
2019.03.20. 08:44
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
2020-ra lesz közvilágítás, térkő, új csarnok, parkoló, és még az olajjal szennyezett földet is elhordják.
Nyolcszáz millió forintból, barnamezős beruházás keretében megkezdődött a törökszentmiklósi déli iparterület fejlesztése - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere. Markót Imre (Jobbik) elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program gazdaságélénkítő, foglalkoztatást ösztönző pályázatán 680 millió forintot nyertek, ehhez az önkormányzat 120 millió forint önerőt vállalt, a beruházás a tervek szerint 2020 májusára készül el.
A fejlesztés eredményeként korszerűbbé válik a telephely, így versenyképesebbek lehetnek az iparterületen működő vállalkozások és nőhet a munkahelyek száma.
Ismertetése szerint felújítanak három épületet, valamint a belső vízközműveket, a térburkolatot és a térvilágítást, továbbá térfigyelő és beléptető rendszert építenek ki, a telephely elé új parkoló készül. A csaknem 11 hektáros területen felépül egy új, csaknem 1600 négyzetméteres acélvázas csarnoképület is, amelyet majd szeretnének bérbe adni.
A telephely közvetlen közútkapcsolattal rendelkezik, illetve a megyében a szolnoki ipari parkon kívül csak ez az iparterület rendelkezik használható iparvágánnyal. A beruházás keretében nettó 53 millió forintot fordítanak a kőolajszármazékok miatt jelentősen szennyeződött terület kármentesítésére is.

312,97 forinton az euró

Publikálás dátuma
2019.03.20. 08:23
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A főbb devizákkal szemben vegyesen alakult a forintárfolyam, az euróval szemben 313 forintos jegyzés alatt idei csúcsát érte el szerdán a forint a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az eurót a kedd esti 313,08 forint után szerda reggel fél nyolckor 312,97 forinton jegyezték. Az euró jegyzése az idén az első alkalommal csökkent 313 forint alá.
A dollárt a kedd esti 275,74 forint után szerda reggel kissé magasabban, 275,88 forinton jegyezték, a svájci frank jegyzése pedig 275,97-ről 275,93 forintra csökkent.
A forint az év eleje óta az euróval szemben két és fél százalékkal, a dollárral szemben 1,2 százalékkal, a svájci frankkal szemben három százalékkal erősödött. Az euró 321,09 forintos, a dollár 279,36 forintos, a svájci frank 284,57 forintos jegyzéssel kezdte az évet.
Szerző

A Takarékbank is szemet vetett a Budapest Bankra

Publikálás dátuma
2019.03.20. 07:54

Fotó: Vajda József / Népszava
Ha kifizetik érte a várt 200 milliárdos összeget, a privatizált intézet beolvadhat az új, Mészáros-közeli bankmamutba.
Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója lehetségesnek tartja, hogy a Takarékbank kérőként megméreti magát a Budapest Bank (BB) privatizációjakor, ha erre lehetőség lesz, álláspontja szerint minden lehetőséget meg kell vizsgálni.
A bankvezér erről kedden, az Inforádió Aréna című műsorában beszélt – írja az MTI. Vida József emlékeztetett: 2018-ban döntés született arról, hogy 2019 végére a takarékok fúziójával egy megújult, univerzális nagybank jön létre, amelynek mintegy 750 bankfiókból álló hálózata a legnagyobb lesz az országban, másfélszerese a sorban utána következő kereskedelmi bankénak.  Céljuk, hogy 15 kilométeres körzetben mindenki elérje fiókjaikat - szögezte le.
Vida bejelentése megerősítheti lapunk értesülését is, hogy a BB privatizálása során a Mészáros Lőrinc-féle érdekkör felé lejt a pálya: a kormány mindenféleképpen hazai tulajdonosnak adná a bankot, és a jelek szerint nem nyílt pályázaton, hanem meghívásos tenderen, tárgyalás útján értékesítené a pénzintézetet. A Mészáros-birodalom szíve, az Opus Global Zrt. tavaly júniusban vette fel igazgatói tagságába Vida Józsefet. A BB-re jelentkező vevőnek egy kormányhatározat alapján legalább a 2015-ös árat – 700 millió dollárt, ami mai árfolyamon 200 milliárd forintot – kell fizetnie. Ennyiért vette meg annak idején az intézetet a GE-től az Orbán kabinet is.
Szerző