interjú;Romsics Ignác;Tanácsköztársaság;

Várták a világforradalmat - interjú Romsics Ignác történésszel

Törvényszerű volt a Tanácsköztársaság bukása – állapította meg Romsics Ignác történész, akit az idők során felhalmozódott tévhitekről és hazugságokról is kérdeztünk.

1919. március 21-én, ma száz évvel ezelőtt kiáltották ki a Tanácsköztársaságot. A Horthy-korszakban „patkányforradalomnak”, a szocializmus idején „dicsőséges 133 napnak” nevezték. Ön minek minősíti?

Mindkét minősítés jellegzetes emlékezetpolitikai címke, amely a saját politikai tábor érzelmi beállítódását kívánta kielégíteni, illetve kialakítani. Én általában Tanácsköztársaságnak vagy Magyarországi Tanácsköztársaságnak nevezem, de elfogadhatónak tartom a kommün vagy akár a (proletár)diktatúra kifejezéseket is. Bárhogy is nevezzük azonban, a lényeg ugyanaz. A magántulajdon lehető legteljesebb felszámolására törekedett, ideológiáját internacionalizmus és antiklerikalizmus hatotta át, külpolitikai szempontból pedig bízott a világforradalomban. Létrejöttében döntő szerepet játszott a párizsi békekonferencia határozata a román-magyar demarkációs vonal további eltolásáról nyugatra, egészen a Debrecen-Szeged vonalig, amelyet Károlyi, illetve a Berinkey-kormány már nem akart elfogadni.

Voltak-e olyan jellegzetesen magyar vonásai annak a néhány hónapig tartó időszaknak, amelyek a történelmi előképnek tekinthető 1871-es párizsi kommüntől és a szovjet modelltől egyaránt megkülönböztették?

A párizsi kommüntől eltérően a Tanácsköztársaság nemcsak a fővárosra, hanem az egész országra kiterjedt, és a tulajdonviszonyok átalakítása terén jóval radikálisabb volt. A párizsi forradalmárok között nemcsak Marx, hanem Blanqui, Proudhon és más szocialisták hívei is jelen voltak, a magyarokat viszont szinte kizárólag Marx és Lenin nézetei befolyásolták. Az oroszországiakkal összevetve a fő különbséget abban látom, hogy ott – hacsak ideiglenesen is – a parasztok kezébe adták a földet. Magyarországon viszont nem. Ezt Kun Béla és társai egyaránt megengedhetetlennek tartották.

A terror mennyiben volt meghatározó eleme a rendszernek?

Végigkísérte a 133 napot. A Kormányzótanács március 24-én megjelent I. számú rendelete kimondta, hogy nemcsak azok büntetendők halállal, akik rabolnak és fosztogatnak, hanem „Mindenki, aki a Tanácsköztársaság parancsainak fegyveresen ellenszegül, vagy a Tanácsköztársaság ellen fölkelést szít”. A román csapatok április 16-ai tiszántúli támadásának hatására felerősödő ellenforradalmi mozgalmak megelőzése céljából született meg a döntés, miszerint a vagyonos rétegek közül túszokat fognak szedni. Az úgynevezett Lenin-fiúk és a vidéki vörös őrségek összesen 1445 embert tartóztattak le. Ellenforradalmak ennek ellenére az ország számos helyén kirobbantak. Ezeket a Lenin-fiúk és a Szamuely Tibor által vezetett különítmény tagjai könyörtelenül leverték. A vörös terror áldozatainak számát Váry Albert koronaügyész közvetlenül az események után megjelent könyvében 590-ben adta meg. Ezek közül azonban – mint Bödők Gergely ezt legújabban kimutatta – 34-et köztörvényes bűncselekmények miatt, 19-et pedig egyéb, de ugyancsak nem politikai ügyek miatt végeztek ki. 108-an tűzharcban estek el, s az ellenforradalmi cselekmények miatt felakasztottak vagy agyonlőttek száma 367 fő volt.

Mi igaz abból a vádból, hogy a Tanácsköztársaság ágyazott meg Trianonnak?

Nagyon kevés. A békekonferencia szakbizottságaiban az új magyar határokat alapvetően már 1919 márciusára elfogadták, s a testület legfelsőbb szerve, az úgynevezett Tízek Tanácsa május 12-én ezekre csak a pecsétet ütötte rá. A Tanácsköztársaság alatt ezek a határok három ponton módosultak: Ausztria megkapta Burgenlandot, Csehszlovákia Ipolyságot, Pozsonyligetfalut és környékét, a délszláv állam pedig a Muramelléket és Drávaközt. Elképzelhető, hogy ez utóbbi esetekben az antibolsevizmus is befolyásolta a döntéshozókat. Arra utaló dokumentumok azonban, hogy ezekre a módosításokra kifejezetten a kommün miatt, mintegy büntetésként került volna sor, eddig sem a hazai, sem a külföldi levéltárakból nem kerültek elő.

Ha már itt tartunk: melyek a legnagyobb tévhitek vagy hazugságok, amelyek az idők során – akár a jobb-, akár a baloldal részéről – rárakódtak erre a korszakra?

A jobboldal részéről az, hogy a Tanácsköztársaság semmiféle társadalmi bázissal nem rendelkezett, a baloldal részéről pedig az, hogy mindvégig tömegeket tudhatott maga mögött. A helyzet ennél összetettebb volt. A régi elit képviselői mellett természetesen a magántulajdonuktól megfosztott középrétegek is a rendszer ellenzői közé tartoztak, noha aktív ellenforradalmi szervezkedésbe csak ritkán kapcsolódtak be. A kisiparosok és kiskereskedők megosztottak voltak: egy részük tartózkodó vagy ellenséges magatartást tanúsított, mások viszont támogatták a forradalmat. Ugyanez a megosztottság jellemezte az értelmiséget is. A parasztok közül azok, akiknek elvették vagy el akarták venni a földjét, azonnal a Tanácsköztársaság ádáz ellenségeivé váltak, és eltérően a városi középrétegektől, ennek tanúbizonyságát is adták. A szegényparasztok többsége kezdetben támogatta a kommünt. A földosztás elmaradása azonban körükben is elégedetlenséget szült. A forradalom társadalmi bázisának alapját az ipari munkások, a bányászok és a hozzájuk igazodó más városi munkáscsoportok alkották. Ebből következett, hogy a forradalom erősségei mindvégig Budapest, a nagyvárosok és a megmaradt bányavidékek voltak, miközben a vidék, elsősorban a Dunántúl és a Duna–Tisza köze a szerveződő ellenforradalom hátországának szerepét töltötték be.

Az akkori meghatározó személyiségek közül kik azok, akiket okkal ítél el az utókor, és vannak-e olyanok, akiket méltatlanul hurcol meg?

A Kormányzótanács népbiztosai kollektív döntéseket hoztak, ezért felelősségük is egyetemleges. Néhány kérdésben azonban jól elkülönült a véleményük. Szamuelyvel és másokkal szemben Kunfi Zsigmond és Böhm Vilmos például kezdettől fogva bírálta a vörös terrort. Uitz Bélával szemben, aki csak a „forradalmi szociális világnézetű művészet” létjogosultságát ismerte el, Lukács György hangoztatta, hogy „a kommunista kultúrprogram csak jó és rossz irodalmat különböztet meg, és nem hajlandó sem Shakespeare-t, sem Goethét félredobni azon a címen, hogy nem voltak szocialista írók”. Nyilván Bartók és Kodály életművét sem tesszük zárójelbe azért, mert a Zenei Direktórium tagjai voltak.

Törvényszerű volt-e a bukás?

Igen. Az 1917-18-as finnországi és az 1919-es bajorországi kísérlet hasonlóképpen végződött. Magyarországgal együtt mindkét ország polgárosultabb volt annál, semhogy egy ilyen magántulajdon-ellenes és az addigi jogrendet felrúgó politika sikeres lehessen. Az itteni kommunistáknak ráadásul akkora visszavonulási területük sem volt, mint az oroszországiaknak.

Mi az, ami a Tanácsköztársaságból utólag is vállalható, amire a baloldal – vagy akár az egész ország – ma is büszke lehetne?

Elsősorban néhány szociál- és művelődéspolitikai elképzelésük tekinthető előremutatónak. Például a munkaidő csökkentése napi 9 órára, néhány napos fizetett szabadság biztosítása a mezőgazdaságban dolgozóknak, a társadalombiztosítás kiterjesztése, az általános öregségi nyugdíj bevezetése és az ingyenes gyógykezelés elrendelése. Az oktatásügyi reform alapja a 8 osztályos alapiskola bevezetése lett volna, amihez különböző esti és hétvégi tanfolyamok társultak. Legfontosabbnak az akkor még 30 százalékos analfabetizmus felszámolását tartották. Ezek azonban természetesen csak tervek voltak, megvalósításukra a 133 nap alatt – és hol a románokkal, hol a csehekkel harcolva – nem kerülhetett sor.

NévjegyRomsics Ignác (1951) az egri Eszterházy Károly Egyetem történészprofesszora. Pályáját levéltárosként kezdte Kecskeméten 1974-ben, majd az MTA Történettudományi Intézetében folytatta kutatóként. 1991 és 2008 között az ELTE tanára, valamint 1999 és 2007 között a Magyar Történelmi Társulat főtitkára volt. Közben több szemeszterben tanított az Egyesült Államokban; valamint 2006-ban és 2015-ben Finnországban, majd 2009-ben Párizsban. 2010 óta a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem állandó meghívott előadója. 2001-ben az MTA tagjává választották, és 2005-ben Széchenyi díjjal, majd 2014-ben Príma Díjjal jutalmazták. Utolsó könyve A Nagy Háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak címmel jelent meg 2018-ban.
Így épült fel a tanácsrendszerAz állami élet központja a Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése volt – ismerteti a Tanácsköztársaság szervezeti felépítését a a tortenelem.eoldal.hu. Az operatív irányítást az ülésszakok szünetében a gyűlés által megválasztott Szövetségi Központi Intézőbizottság végezte, amely törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmat is gyakorolt. A Forradalmi Kormányzótanács volt a forradalom központi szerve. Élén az elnök – a szociáldemokrata Garbai Sándor – állt, az egyes ágazatokat népbiztosok felügyelték. Kilenc népbiztosság alakult. A Tanácsköztársaság valódi vezetőjének tartott kommunista Kun Béla külügyi és hadügyi népbiztos volt.
A tanácsok a hagyományos önkormányzatok helyett vették át az államigazgatási feladatokat. Először a falusi és városi tanácsokat választották meg közvetlenül, majd a megyei tanácsok és a már említett Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlésének tagjait. A központi hatalom és a helyi tanácsok közt kialakult ellentéteket a politikai biztosok próbálták elsimítani.