tavasz;napéjegyenlőség;

2019-03-20 16:16:00

Éjjel hivatalosan is elkezdődik a tavasz

Márciusi napéjegyenlőség idején a Föld mindkét féltekéjén ugyanolyan hosszú a nappal és az éjszaka.

Idén március 20-án, közép-európai idő szerint 22 óra 58 perckor kezdődik a csillagászati tavasz. 

Napéjegyenlőség idején, évente kétszer: márciusban és szeptemberben a világon mindenhol ugyanannyi ideig tart a nappal és az éjszaka, mert a Nap 90 fokos magasságban delel az Egyenlítő felett – írta a Sokszínű Vidék. Csillagászati szempontból tehát pontosan tudható, mikor kezdődik a tavasz, de ez nem feltétlenül esik egybe a hőmérséklet emelkedésével, ezért azt csak remélhetjük, csütörtöktől, a tavasz első napjától Benedek meghozza a zsákjában a meleget.

A tavaszi napéjegyenlőséget régen a rituális tisztálkodás, a böjt, a megfiatalodás és a megújulása hagyománya kísérte. Ajánlatos volt a múlt „ügyeit” lezárni, és lelkesen, bizalommal tekinteni a nyíló virágok és a szerelem évszakára.

A napéjegyenlőség legközelebb csak 2102-ben esik ismét március 21-re. A négyévenként bekövetkező szökőévek miatt pedig 2048-ban pedig március 19-én lesz - írta az MTI. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján arról is tájékoztat, hogy március 31-én vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára, egy órával előre kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. A kutatók és a szakemberek megosztottak abban a kérdésben, hogy van-e értelme az óraátállításnak, de az emberek közérzete általában jobb lesz tőle, már csak azért is, mert innentől kezdve tudatosul az emberekben, hogy közeleg a nyár.