Hússal, pénzzel és kazánszereléssel korrumpáltak két debreceni kormánytisztviselőt

Publikálás dátuma
2019.03.20 14:15
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Soron kívül intéztek ügyet, tanácsokat adtak és belső információkat szivárogtattak a vállalkozóknak - még a TEK is részt vett egyikük elfogásában.
Két kormánytisztviselőt és négy vállalkozót hallgatott ki a debreceni ügyészség előnyért, hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.
Az előkészítő eljárást követő nyomozásban az ügyészség, a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) együttműködésével végrehajtott akcióban több helyszínen hat embert hallgattak ki gyanúsítottként. A két gyanúsított kormánytisztviselő a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar megyei adó- és vámigazgatóságának beosztottja.
A meglapozott gyanú szerint az egyik kormánytisztviselő - társa segítségével - a vállalkozóknak jogtalan előnyért, pénzért, húsáruért, ingyen kazánszerelésért rendszeresen belső információkat adott ki adóhatósági ügyekkel kapcsolatban. Tanácsokat is adott az adóeljárás kijátszására, valamint a hatóságon belüli jó kapcsolatait kihasználva, jogszerűtlenül soron kívüli ügyintézést biztosított. Az egyik tisztviselőt az ügyészek őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A többi gyanúsított szabadlábon védekezik.

Kiégett egy cukrászda Leányfalun

Publikálás dátuma
2019.04.22 15:57

Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
Ketten voltak az épületben, amikor az kigyulladt, de időben ki tudtak menekülni - úgy tudni, senki sem sérült meg.
Kigyulladt egy vendéglátóhely Leányfalun, a Móricz Zsigmond úton, a Petőfi sétány közelében, tájékoztatott a katasztrófavédelem hétfő kora délután. A tűz az üzemi részt és az eladóteret is érintette:
teljes terjedelmében égett a két, szorosan egymás mellé épített részből álló, L-alakú épület mintegy négyszázötven négyzetméteres teteje, és a lángok az alsó szinten is érintettek körülbelül ötven négyzetmétert.
Az épületben ketten tartózkodtak, ők kijöttek a tűz keletkezésekor. Az első hírek szerint senki sem sérült meg.
A lángokat, a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, a szentendrei és a fővárosi hivatásos, valamint a leányfalui és a visegrádi önkéntes tűzoltók fékezték meg. Az egységek kihoztak két gázpalackot is, amelyeket nem ért hőhatás.

Autó lángolt a VIII. kerületben

Publikálás dátuma
2019.04.22 14:49
Illusztráció
Fotó: Népszava
Az utas- és a motortér égett.
Kigyulladt egy személygépkocsi Budapest VIII. kerületében, a Szigony utcában - írja a Katasztrófavédelem a honlapján. Az utas- és a motortér égett. A fővárosi hivatásos tűzoltók elfojtották a lángokat és megkezdték az utómunkálatokat.