Nem lesz Andy Vajna helyett új filmügyi kormánybiztos

Publikálás dátuma
2019.03.20. 17:22

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A döntésről Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója számolt be.
Nem lesz új filmügyi kormánybiztos – közölte Havas Ágnes az InfoRádió Aréna című műsorában. Kiemelte: a kormány feladata arról dönteni, hogy Andy Vajna halála után kinevez-e új filmügyi biztost. „Mivel a kormánybiztos a Miniszterelnökséghez tartozott, ezért velük volt erről egyeztetés, kikérték a véleményemet, de akkor is elmondtam, hogy ez nem az én döntésem lesz. Ha olyan szakembert találnak, aki napi 12-14 órát dolgozik, felkészült szakmailag, és segíteni tudja azt a munkát, amit az egész filmszakma végez Magyarországon, akkor azzal együtt fogok tudni működni. A döntés mégis az lett, hogy nem lesz kormánybiztos” – fogalmazott. 
Szerző
Frissítve: 2019.03.21. 09:44

Nem vagyunk Putyin trójai falova - reagált az aggályokra a volt KGST-bank

Publikálás dátuma
2019.03.20. 16:26
Január végén Orbán Viktor is egyeztetett Nyikolaj Koszovval arról, hogy a bank Magyarországra költözik
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
A Nemzetközi Beruházási Bank azok után adott ki közleményt, hogy egyre több helyen nézik rossz szemmel az intézmény székhelyének Moszkvából Budapestre költöztetését.
Az utóbbi időben mi is többször foglalkoztunk a KGST egykori bankjával, a Nemzetközi Beruházás Bankkal (IIB), amelyről nemrég kiderült, székhelyét Moszkvából Budapestre helyezi. A kormány magyarázata szerint ezzel új finanszírozási lehetőségekhez jutnak a gazdaság szereplő, de mások inkább aggódó pillantásokat vetnek az ügyre, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő például a minap egészen addig ment, "lopakodó hazaárulás" ajtót nyitni "Putyin bankjának".

A tervek kapcsán éppen ma írtuk meg, hogy Amerikában is nyugtalanságot ébresztettek,
a The New York Times egy biztonsági szakértőt idézve már úgy fogalmazott: „a megállapodás lehetőséget nyújt Vlagyimir Putyin számára, hogy feltöltse kémhadtestét Európában".

Az IIB most agol nyelvű közleményt adott ki, mint írják, pont a közelmúltban megjelent sajtócikkekre reagálandó -vette észre a hvg.hu. Ebben leszögezik, a Nemzetközi Befektetési Bank nem orosz, hanem egy nemzetközi fejlesztési pénzügyi szervezet, amelyet szuverén államok hoztak létre, az ENSZ 1970 /11417-es számú nemzetközi megállapodása alapján. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő: öt EU-tagállamnak – Bulgária, Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország – együttes többségi részesedése 50,16 százalék, az orosz tulajdonrész 40,03 százalék. Ugyanakkor a nemzetközi hitelminősítők szupranacionális szervezetnek titulálják a bankot.

A dokumentum kitér arra is, hogy azok a sokak által vitatott kedvezmények, amelyek megilletik majd az intézményt és a munkatársait, hasonlóak a más országokban működő más nemzetközi szervezetek számára biztosított feltételekhez.
A bank magyarországi székhelyének jogai teljes mértékben megegyeznek a korábbi moszkvai helyzetével, ezeket a körülményeket ugyanis az IIB létrehozásáról szóló megállapodás szabályozza

- állítják.

"A IIB létezésének majdnem 50 évében semmilyen ügyet nem regisztráltak, ahol a bank alkalmazottai valamely nemzetközi egyezményekkel összeegyeztethetetlen tevékenységben vettek volna részt" - üzente a bank azoknak, akik "Putyin trójai falovának" vagy nemes egyszerűséggel "kémbanknak" titulálják.
Szerző

Országos a hiány a műtőssegédekből, de sürgősségi műtét nem maradt el a Fiumei úti traumatológián

Publikálás dátuma
2019.03.20. 16:24

Fotó: Népszava
Sürgősségi műtét nem maradt el a Péterfy Kórház Fiumei úti traumatológiáján – tudta meg a Népszava.
Szerdán reggel a 168ora.hu számolt be arról, hogy műtőssegéd hiány miatt érsebészeti műtétek maradtak el az országos baleseti intézetben. Lapunk információi szerint szerdára a szükségesnél két műtőssegéddel kevesebb állt munkába reggel az intézményben. Ez már elegendő volt ahhoz, hogy ne tudják beüzemelni az összes műtőt, ráadásul délutántól az egyik érsebész is „kiesett” az operáló teamből, mert neki öt órától az ambuláns szakrendelésen is dolgoznia kellett. Ez a helyzet, bármikor, az ország bármely egészségügyi intézményében előfordulhat – nyilatkozták a Népszavának intézményvezetők, akik azt is megjegyezték: országos „hiánycikk” a műtősséged, ha valaki elmegy, vagy bármi ok miatt kieseik néhány napra a munkából nehézségeket okoz az ellátásban. A műtőssegéd tolja be, szükség esetén emeli a műtőasztalra beteget, borotválja le a műtéti területet. Ezen a poszton óriási a fluktuáció valamennyi kórházban. Jelenleg is több tucat ilyen állást kínálnak országszerte az intézmények. A munkára jelentkezők nagy része szakképzetlen, azt utcáról jön, és gyakran nem is felelnek meg az elvárásoknak, vagy ők maguk adják fel. A munkaidő több műszakos, hétvégi, ünnepnapok alatti ügyeletekkel. A pótlékokkal és egyéb kiegészítő díjakkal is a havi nettó keresetük alig éri el a 200 ezer forintot.
Szerző
Frissítve: 2019.03.20. 16:27