Fidesz;felfüggesztés;Néppárt;alapszabály;

2019-03-23 06:00:00

Pártdöntés is kell a Fidesznek az önfelfüggesztéshez

A jelek szerint a Fideszben semmilyen formális döntés nem született arról, hogy a párt "önkéntesen" felfüggeszti tagságát az Európai Néppártban, ez ugyanakkor ellentétes lehet a párt alapszabályával.

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség alapszabálya szerint a pártban nagyobb horderejű döntéseket az Országos Választmány, az Országos Elnökség, a pártelnök és a Kongresszus hozhat. Ezek közül az Országos Választmány az Alapszabály 52. paragrafusa szerint „két kongresszus között állást foglal a Szövetség politikáját érintő kérdésekben”; az Országos Elnökség (amely a „Szövetség irányító, döntéshozó szerve”) a 60. paragrafus szerint „irányítja a Szövetség külkapcsolatait”; a Kongresszus a 65. paragrafus alapján „a Szövetség legfelsőbb tanácskozó és döntéshozó szerve”, amely „elfogadja és módosítja a Szövetség Alapszabályát”, „elfogadja és módosítja a Szövetség Elvi Nyilatkozatát és Programját” valamint „politikai állásfoglalásokat fogad el”. Az Elnöknek az alapszabály semmilyen önálló döntési jogosultságot nem ad olyan ügyekben, mint a párttagság egyoldalú felfüggesztése. Márpedig a 4. paragrafus kimondja, hogy „a Szövetség tagja az Európai Néppártnak és társszervezeteinek”, a 107. pedig arról rendelkezik, hogy „a Szövetség választási listáján az Európai Parlamentbe választott képviselők, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának részét alkotják”.

Ezek alapján vagy a Választmánynak, vagy az Elnökségnek, vagy a Kongresszusnak kellett volna határoznia a tagság felfüggesztéséről – de semmiképpen sem egyedül a pártelnöknek, vagyis Orbán Viktornak. Mint látható, még akár az Alapszabály módosításának kérdése is felmerülhet, ez pedig már egyértelműen a Kongresszus hatásköre.

- Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem önként függesztette fel a tagságát az Európai Néppártban, hanem azt felfüggesztették, de ha Orbán Viktor saját közlésének logikájából indulunk ki, és elfogadjuk, hogy a párt maga döntött erről, akkor viszont ezt a döntést a Fidesz saját alapszabálya szerint sem hozhatta volna meg egy személyben Orbán Viktor, mint pártelnök, hanem a párt valamely döntéshozó testületének erről határozatot kellett volna formálisan is elfogadnia – mondta a Népszavának Lövétei István. Az alkotmányjogász professzor szerint ugyanakkor „nyilvánvaló, hogy a Fideszben az történik, amit Orbán Viktor akar és utólag sem kéri rajta számon semmilyen döntésének a következményét semmilyen belső döntéshozó testület, mert ezek régóta teljesen kiüresedve, csak formálisan működnek már”.

Pedro López de Pablo néppárti szóvivő ráadásul arra a kérdésre, hogy be kell-e fogadniuk a fideszeseket a megalakuló politikai csoportba, azt mondta: "simán nemet mondhatunk". Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Fideszt is, ahol türelmet kértek kérdéseink megválaszolására.

A felfüggesztéssel kapcsolatban egyébként Navracsics Tibor uniós biztos azt mondta a Civil Rádióban, hogy már nem először próbál meg közvetíteni a Fidesz és a Néppárt vitájában, de hiába keresték meg ez ügyben többször is az EPP-ből, a másik fél, vagyis a Fidesz nem igényli a közvetítést. A politikus azt is megjegyezte, hogy "nehezen éli meg a felfüggesztést”, mert ő a Fidesz „Európai Néppárthoz közel álló árnyalatának” tartja magát. Keményebben fogalmazott ugyanakkor Emmanuel Macron francia elnök, aki elmondta, hogy ugyan nem tagja az EPP-nek, de nem világos számára, mi történt. - Orbán Viktor pártjának EP-képviselői maradnak a frakcióban. Tehát azt hiszem, hogy semmi nem változott - fogalmazott. Szerinte ez a döntés azt jelenti, hogy "a törzsi logika győzedelmeskedett az elvek felett”.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjúban azt mondta: Orbán Viktor sok éven keresztül „mindig nyitott volt arra, hogy közeledjék az EU-hoz”, és „a fordulópont 2018 szeptemberében volt, amikor azt mondta, hogy már nem hajlandó erre”.