Haláleset miatt kényszerült leszállni a repülő Budapesten

Publikálás dátuma
2019.03.23 19:10
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az idős török utast már nem sikerült újraéleszteni.
Egy idős török utas halála miatt megszakította útját egy Frankfurtból Isztambulba tartó török utasszállító gép szombat délután Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője. Dávid Ferenc, az AMS (Airport Medical Service) repülőtéri egészségügyi szolgálat vezetője elmondta, a Turkish Airlines gépének személyzete Magyarország légterébe érve jelezte, hogy egészségügyi vészhelyzet áll fenn a fedélzeten. A gép személyzete már a leszállás előtt megkezdte a 85 éves török utas újraélesztését, amelyhez landolás után a repülőtéri egészségügyi szolgálat munkatársai is csatlakoztak. Az újraélesztés sikertelen volt.
Szerző

Kútba esett embert mentettek Megyaszón

Publikálás dátuma
2019.04.18 14:27
Tűzoltó a kútban egy korábbi mentésnél
Fotó: sárbogárdi hivatásos tűzoltó-parancsnokság
A sérült a családi ház udvarán lévő kútba zuhant bele.
Kútba esett egy ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón csütörtökön, sikerült megmenteni az életét - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A tájékoztatás szerint egy családi ház udvarán lévő kútba esett bele az ember. A szerencsi hivatásos tűzoltóknak sikerült mentőkötelek segítségével kiemelni őt a körülbelül tizenöt méteres mélységből. Átadták őt a mentőknek.

Baleset miatt lezárták a Budaörsi út egy szakaszát

Publikálás dátuma
2019.04.18 13:04

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A karambolban ketten megsérültek
 Teljes szélességében lezárták a XI. kerületi Budaörsi út egy szakaszát csütörtök kora délután, mert két autó karambolozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján. A közleményben azt írták, hogy a balesetben ketten megsérültek. A forgalmat az Egér útra és a Kőérberki útra tereli.
Szerző
Témák
baleset