A Trump-kártya

Szép ajándékot kapott purim alkalmából - ez a perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésének ünnepe - Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, vagy ahogy mifelénk mondanánk, idén korán jött neki a Mikulás. Donald Trump amerikai elnök előbb a nemzetközi jogra fittyet hányva bejelentette, hogy elismerné Izrael jogát az 1967-ben Szíriától elfoglalt Golán-fennsíkra, tegnap pedig személyesen is fogadta a Fehér Házban a miniszterelnököt.

Bő két héttel az izraeli előrehozott választások elé időzítve egyik sem túl elegáns és diplomatikus lépés. Jóhiszeműen fogalmazva alig burkolt jelzés arra, hogy az Egyesült Államok elnöke kit látna szívesen Izrael élén, karcosabb értelmezésben nyílt beavatkozás a kampányba. Azon persze aligha lehet meglepődni, hogy Netanjahu kijátszotta ezt az adut, és Trumppal tromfolna ellenfelein. Az új washingtoni vezetéssel kialakított baráti viszony és az amerikai nagykövetség átköltöztetése Jeruzsálembe a kormányfő legnagyobb külpolitikai skalpja. Bolond lett volna nem felmutatni győzelmeit.

Az érdekes inkább az, hogy az amerikai elnök újfent arcát adta ehhez, és kampányeszközzé silányult. Egyrészt magyarázhatja ezt, hogy mintha őt is megfertőzte volna a Jeruzsálem-szindróma, Izrael önjelölt megváltójának szerepében tetszeleg. Nemrégiben például magabiztosan azt nyilatkozta, ő 98 százalékkal megnyerné az izraeli választásokat, a minap Mike Pompeo külügyminiszter pedig meggyőződéssel vallotta: elképzelhető, hogy Trumpot maga a Jóisten küldte Izrael megvédésére.

Másrészt, túl a barátságon azért Trump is csak saját érdekei szerint cselekszik. A hagyományosan a demokratákhoz húzó zsidóság szavazataira pályázik, fontos partnert keres Irán-ellenes szövetségéhez, valamint talán arról álmodik, hogy a beígért „évszázad alkujával”, az izraeli-palesztin békével beírhatja magát a történelemkönyvekbe.