Czeglédy Csaba;Pesti Srácok;

2019-03-27 11:38:35

Szemétdomb

 Vég nélkül cincálja a meghurcolt Czeglédy Csaba „ügyét” a hatalom, de hiába az erőlködés, a milliárdos költségvetési csalást csak nem sikerül az MSZP- és DK-kötődésű jogász-politikus nyakába varrni. Pedig akadnak sokan, akik szívesen látnák bizonyítva a baloldalt gyilkosan lejárató bűncselekményt. A kormánykézben lévő sajtó is mindent megtesz, hogy az ügyészséget a maga „oknyomozó” munkatársaival segítse. Ácsingózva a hatalom simogató kezéért, nem csak cikkekkel, hiszen ebben az országban az ügyészség újságcikkek – szóbeszédek – alapján nem kezdeményez nyomozást.

De most történt, hogy a kormánypárti Pesti Srácok munkatársa, aki kezdetektől elmerült a Czeglédy-ügy tálalásában, talán mert megunta az újságírást vagy inkább, mert semmit sem ért a média hivatásából, – határozott kérése ellenére – kiadta az ügyészségnek a neki cikkeihez háttérből súgó – azóta a pártból távozott – szocialista informátorát, hátha így eredményesebb lesz a nyomozás Czeglédy ellen. A kiadott név csak megerősítette azt a levelet, amit az újságíró Polt Péter legfőbb ügyésznek írt, s amelyben méltatlankodva kevesellte a „politikai szálat” a büntetőügyben. Mindez a hvg.hu birtokába került nyomozati anyagokból derül ki. „A kormánylap újságírója nemcsak az alapvető sajtóetikát rúgta fel, a Polt Péternek címzett dokumentumban leírja saját „jelentős szerepét” is az eljárásban. Az informátorral folytatott levelezéseit is megszereztük és lehozzuk, mert plasztikusan mutatják, hogyan gyárt cikket a NER-média” – írja a hvg.hu.

Lehetne most háborogni azon, mit tesz Czeglédyvel – az ellenzékkel – a hatalom, lehetne háborogni a szocialisták politikai erkölcseiről, arról, hogy kiről beszélik, hová van bekötve, vagy szeretne bekötve lenni. Lehetne ordítani a sajtóetikáért, ha volna még errefelé szabad nyilvánosság. Ám, gyanítjuk az egész ügy csak arra jó, hogy lássuk, a NER mekkora szemétdombján ülünk. Köröttünk pedig annyira sok már az apró kukorékoló kiskakas, hogy időnként magunkat is annak látjuk.