A nyugdíjakkal vagy a nyugdíjasokkal foglalkozó írásokban az utóbbi időben dominánssá váltak az egyoldalú, pénzügyi szempontú megközelítések. Akár a hazai szakértői írásokról, akár a nemzetközi intézetek dokumentumairól van szó, uralkodóvá lettek - a nyugdíjrendszerrel kapcsolatosan - a „költség”, a „kiadás”, a „kifizetés”, a „teher”, az „eltartottak” és az „inaktívak” fogalmak, továbbá a „jelentős kockázat”, a „finanszírozási gond” a „nehezen fenntartható” és a „várható csapás” kifejezések.
Amennyiben túllépünk egyes szakértői megnyilvánulásokon, és ránézünk az ország egyik legfontosabb törvényére, az évente ismétlődően elfogadásra kerülő éves költségvetési törvényre, akkor ugyanezzel a megközelítéssel találkozunk. Az ország gazdálkodása szempontjából a nyugdíjasok csoportja alapvetően „csak” költségként jelenik meg a törvényben. A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvény LXXI. fejezete tartalmazza a közel kétmillió korbetöltött öregségi nyugdíjas ellátásához szükséges 2,773 ezer milliárd forint kiadási előirányzatot.
Az vitathatatlan, hogy az idősek nyugellátásához szükséges forrásokat az ország rendelkezésére álló pénzügyi keretéből előbb meg kell tervezni, majd az év során a közös vagyonból azt biztonsággal folyósítani szükséges, és ehhez szerepeltetni kell a törvényben. Ugyanakkor ahhoz, hogy a társadalom tagjai reális képet kaphassanak a nyugdíjasok tényleges szerepvállalásáról, nem elég csak a pénzügyi szempontot kiemelni, és csak a közös erőforrásainkból az idősekre fordítandó kifizetéseket bemutatni. Az ilyen egyoldalú kép nem felel meg a valóságnak, és csak tovább erősíti az időseket méltatlan jelzőkkel illetők megnyilvánulásait. Szükség lenne arra is, hogy nagy hangsúlyt kapjon: az idősek szerepvállalásának következtében miként növekednek nemzeti közösségünk felosztható javai.
Nézzük meg az érem másik oldalát is.
Vegyük először is a központi költségvetés bevételi oldalának közel felét kitevő, legjelentősebb tételt, a fogyasztáshoz kötődő adók forrását. (5,8 ezer milliárd forint) A példátlanul magas fogyasztási adókulcs mindazokat terheli – így a nyugdíjasokat is –, akik belföldön költik el jövedelmüket, és ezen keresztül jelentős mértékű adót fizetnek. Megalapozottan kijelenthetjük, hogy a nyugdíjasok sajátos élethelyzetükből adódóan számottevően hozzájárulnak a bevétel ezen ágának kedvező alakulásához. Az idősek jellegzetes célcsoportjára már a marketingesek is felfigyeltek, és az „ezüstróka generáció” fogyasztásának fokozására újabb és újabb erőfeszítéseket tesznek. A reklámpiacon dominánssá váltak a jellemzően az idősek által fogyasztott árukat és szolgáltatásokat népszerűsítő kisfilmek. A reklámok témája jellemzően a gyógyszereket, a gyógyászati termékeket, táplálék-kiegészítőket és a biztonság fokozását kínáló ajánlatok.
Ha tovább vizsgáljuk a költségvetés bevételi oldalának részleteit, akkor azt láthatjuk, hogy a fogyasztáshoz kötődő adókon túl, mind a lakossági befizetések, mind a gazdálkodó szervezetek befizetései terén realizált bevételekhez a nyugdíjasok is hozzájárulnak. Gondoljunk csak a nyugdíj mellett munkát vállalók egyre nagyobb csoportjának személyi jövedelemadójára, továbbá az időseket is terhelő illeték vagy a gépjárműadó fizetési kötelezettségekre. Mindezeken túl az idősek számottevő része - nyugdíjas státuszának megtartása mellett - részt vesz a gazdasági szervezetek működtetésében is, és ezzel további adónemek befizetéséhez is hozzájárul.
Amennyiben az időseknek az ország gazdasági helyzetében játszott pozitív szerepvállalása tételeit tovább boncolgatjuk, akkor meg kell említeni, hogy a jelenlegi nyugdíjmegállapítás alapja az egyén korábbi keresetének nem a bruttó, hanem a nettó értéke. Ez abból a közigazgatási egyszerűsítési megfontolásból született, hogy ne kelljen a bruttó nyugdíjat előbb központilag folyósítani, majd az aktuális adókat és a járulékokat utólag visszagyűjteni. A jelenlegi gyakorlat azt jelenti, hogy a mai nyugdíjas minden hónapban úgy tesz eleget előírt közteherfizetési kötelezettségének, hogy tőle azt már központilag levonták a számára havonta esedékes nettó nyugdíjfolyósítás előtt.
Ezzel a gyakorlattal pénzügyileg ugyan ésszerű lépés történik, ugyanakkor így az a hamis látszat keletkezhet, hogy az idősek nem fizetik meg az egészségügyi ellátásukhoz a szükséges közterhet. A valóság ezzel szemben az, hogy a nyugellátásban részesülők adókötelességüket már teljesítették, hiszen az állam tőlük azt központilag hónapról-hónapra levonja.
Az idősek egyik legjelentősebb hozzájárulása a közösségünk erőforrásaihoz a nem fizetett önkéntes és a háztartási munka eredményeként létrehozott érték. A KSH egészen pontosan tudja mérni, hogy az idősek mennyi időt fordítanak a társadalom összetartó szövetének fenntartására, a ma aktív korosztályok munkájának tehermentesítésére. (Ez a háztartási szatellit számla.) A kimutatások szerint a 65 éven felüli nők naponta 283 percet, a férfiak 166 percet fordítanak a közvetlenül pénzben nem kifejezett, de a társadalom számára nélkülözhetetlen tevékenységekre. Közvetve a „helyettesítési nettó órabérek” segítségével a szakértők azt állapítják meg, hogy az idősek ezen az ágon legalább 5 ezer milliárd forint értékű tevékenységet végeznek. Gondoljunk csak arra, hogy az idősek segítenek az unokák ellátásában, a rászorultak gondozásában, a háztartási munkák elvégzésében, vagy gondoljunk a közéleti fórumokon való aktivitásukra, a társadalmi rendezvényeken végzett önkéntes munkájukra.
Napjainkban széleskörű eszmecsere folyik a nemzetközi és a hazai szakértők között arról, hogy mennyiben járul hozzá a jelenlegi aktív korosztály eredményességéhez az őket megelőző generációk által örökül hagyott nemzeti vagyon nagysága. A ma aktív korosztály erre az alapra építheti a meglévő értékek megőrzését és tehetségük, lehetőségeik alapján ennek a bővítését. Guy Standing brit professzor szavait idézve: „Az a jövedelem, amely ma megtermelődik a társadalomban, sokkal inkább az elődjeink tevékenységének eredménye, semmint amit mi teszünk hozzá.”
Nem újkeletű megközelítés a korosztályok egymásutánisága révén előállított és örökül hagyott gazdasági eredmények és a létrehozott szellemi értékek hasznosításának morális felvetése. Vannak, akik „társadalmi örökségként” nevezik meg ezt a múltból származó közösségi vagyont. Úgy vélik, hogy ehhez az örökséghez minden, a nemzethez tartozó polgárnak, akár „nemzeti osztalékként” vagy más néven „generációs hagyatékként”, közvetlenül is köze van. Az idős nemzedék joggal tekinthet úgy az örökül hagyott nemzeti vagyonra, mint a méltó és biztonságos nyugdíjak folyósításának részbeni forrására és a szociális biztonság zálogára.
Amennyiben összegezzük az idősek szerepvállalását a közösség erőforrásainak folyamatos növelésében, akkor megállapíthatjuk, hogy a nyugdíjasok aktív tényezői a folyamatnak. Figyelembe véve folyamatos adófizetési kötelezettségük teljesítését, a nettó értéken számított nyugdíjukat, a hátországban végzett nélkülözhetetlen munkájukat és az örökül hagyott nemzeti vagyonon keresztül megjelenő aktív magatartásukat. Összefoglalva kijelenthetjük: a ma megtermelt 100 forint értékű jövedelemből 60 forint az előző korosztályok munkája eredményének köszönhető.
Mindez indokolja, hogy egyértelműen el kell vetni a nyugdíjak csupán kiadási tételként való kezelését. Célszerű lenne a jövőben a nyugdíjakról másként gondolkodni.