Kaposvár;hajléktalanok;emberölési kísérlet;

2019-03-28 10:07:03

Mindenkiből elege volt, alvó társaira gyújtotta a viskót

A hajléktalan férfit most különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítják.

Lezárta a nyomozást a rendőrség a kaposvári gyújtogatás ügyében: az ügy gyanúsítottja, egy fedél nélküli férfi január 3-án, három, társai által összetákolt kunyhót gyújtott fel a város külterületén, miközben az egyik kalyibában egy férfi és egy nő is aludt.

Az így halálra ítélt párnak csak az volt szerencséje, hogy a közelben üldögélő sorstársak észrevették és eloltották  a lángokat. A rendőrök gyorsan azonosították a gyújtogatás lehetséges elkövetőjét, akit négy órán belül elfogtak a helyszín közelében, és a kaposvári kapitányságra vitték – derül ki a police.hu cikkéből.

Mivel kunyhóban alvók bele is halhattak volna a gyújtogatásba, a nyomozók több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanújával hallgatták ki a férfit. Az őrizetbe vett gyanúsított vallomásában tettét részben ittasságával, részben azzal magyarázta, hogy mindenkiből elege volt.

Az ügyben folytatott nyomozás a napokban lezárult, a rendőrség elküldte a vizsgálat anyagát az illetékes ügyészségnek.