Dörgedelmes beszédet mondott a Nemzeti Űrtanács keddi ülésén Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke Rakétavárosban – így emlegetik az alabamai Huntsville-t. „Az első nő és a következő férfi a Holdon amerikai asztronauták lesznek, akik amerikai rakétákkal, amerikai földről szálltak fel”, jelentette ki.
A NASA csak 2028 utánra tervezett ilyesmit, de az alelnök szerint gyorsítaniuk kell, amihez „minden szükséges eszközt” meg is ígért. Közölte, magáncégektől szereznek be hordozórakétát vagy leszállóegységet, ha másként nem megy. Fürgébb, rugalmasabb munkára szólította fel az űrkutatási hivatalt, egyben figyelmeztetett, ha nem boldogulnak öt éven belül, 2024-ig, akkor „a szervezetet kell megváltoztatnunk, nem a feladatot”.
Űrutazás maszekban
Jim Bridenstine, a NASA igazgatója úgy fogalmazott, „elfogadják a kihívást”, megtesznek minden tőlük telhetőt a program felpörgetéséért. Szakértők véleménye megoszlik arról, hogy tartható-e a céldátum. Jonathan McDowell, a Harvard asztrofizika-professzora azt mondja, megdöbbentené, ha sikerülne. A Hold felszínére leszálló egységet még meg kell tervezni, építeni és tesztelni, ami még akkor is nehéz lesz öt év alatt, ha „nincsenek politikai belviszályok a költségvetés körül”. Scott Hubbard, a NASA volt munkatársa szerint „borzasztóan rövid” az idő. Emlékeztet, annak idején mindkét Bush elnök mert nagyot álmodni, de hangzatos űrábrándjaik „összeomlottak a saját pénzügyi súlyuk alatt”.
Más kutatók lehetőséget látnak a türelmetlenségben, hátha így megnyílnak a pénzcsapok. Alan Stern a Southwest Kutatóintézettől úgy látja, tartható a szoros határidő, ha az állam hatékonyan együttműködik a privát űrvállalkozásokkal. A szándék megvan. Tavaly kilenc óriáscéggel, köztük a Lockheed Martinnal kötött partnerségi megállapodást a NASA. Ezek vehetnek részt a Hold körül keringő kis űrállomás, a Lunar Gateway tervezésében és kivitelezésében, a szükséges technológiák fejlesztésében. A Boeingnél már készül az SLS rendszer (Space Launch System), amelynek jövőre Hold körüli, legénység nélküli misszióra kellene vinnie az Orion kapszulát. Két hete, szenátusi meghallgatásán a NASA főnöke azt sem zárta ki, hogy e célra a SpaceX kisebb járművét vennék igénybe.
Hová a sietség?
Most más a helyzet, mint a múlt században, amikor a hidegháború volt az űrkutatás motorja. A frissen megválasztott Kennedy elnök híres beszédben hirdette meg, hogy az Egyesült Államok még az 1960-as évtized vége előtt embert küld a Holdra. Ez nem pusztán presztízskérdés volt. Két ellenséges nagyhatalom rakétatechnológiája vetélkedett, erőfitogtatásként. És az amerikaiak sokáig le voltak maradva. A Szovjetunió érte el először rakétával a Holdat (1959), majd juttatta az első embert a világűrbe Jurij Gagarin személyében (1961). Washingtonban nemzetbiztonsági érdeknek minősült a fejlesztés, jutott rá pénz, paripa, fegyver. El is érték a kitűzött célt időre. Más oka volt, hogy Kennedy már nem hallhatta Neil Armstrong örökbecsű szavait: „Kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek”.
Júliusban lesz éppen ötven éve a történelmi pillanatnak, hogy az ember a Holdra lépett. Dorgáló beszédében az alelnök hivatkozott rá, hogy ha azt a régi programot végig lehetett vinni nyolc esztendő alatt, most is elfogadhatatlan a későbbi céldátum. Beszélt arról is, hogy űrállomást hoznának létre a Hold felszínén, amely Mars-missziók bázisaként szolgál. Ez már a második lépés, a NASA előbb az említett Gateway űrállomást szánja „feltételes megállónak” a világűr távolabbi pontjaira tartó jövőbeli asztronautáknak. Állandó legénység nem is lenne rajta, ellentétben az ezredforduló óta működő, a Föld körül keringő nemzetközi űrállomással (ISS).
Éppen az ISS példája mutatja, nemzetközi együttműködés jellemzi az űrkutatást évtizedek óta. Ám egy új, ambiciózus szereplő beszállása megint versenyt indíthat el: Kína 2019 első napjaiban szondát juttatott el a Hold túlsó, a Földről nem látható oldalára, amire addig nem volt példa. Az Európai Űrügynökség (ESA) pedig arra készül, hogy felszíni bányászatot kezd a Holdon már a következő évtizedben, hogy oxigént és vizet nyerjen a törmelékből, amivel forradalmasíthatná a későbbi holdutazók lehetőségeit. A NASA is számol az ottani erőforrásokkal, ezért a Hold déli sarkvidékén akar leszállni, ahol van hasznosítható jég.
Trump szkafandere
Közismert, hogy Donald Trump az űrutazás lelkes híve. Hivatalba lépése után rendeletet hozott arról, hogy embert kell küldeni a Marsra a 2030-as években. Ám azóta egyre inkább a Hold került érdeklődésének középpontjába. Trump, ellentétben elődjével, a messzebbre tekintő Barack Obamával, a gyors sikert favorizálja. Szakírók szerint ez sem újdonság: az egymást követő elnökök többször is változtattak a fontossági sorrenden ízlésük szerint, Clinton például imádott volna földönkívüli élőlényeket találni. A hirtelen irányváltások nem segítettek a tudósoknak.
Végül egy pillanatra még tűnődjünk el, vajon miért pont öt évet szabhattak határidőnek a Holdra szállásra Washingtonban. Ha jövőre újraválasztják, akkor várhatóan 2024 Trump búcsúéve a Fehér Házban. Az internet népe szokás szerint azonnal felfigyelt erre, hamar megjelentek mémek a Holdon ugráló, szkafanderes Trumppal. Alighanem a főnöke árnyékában észrevehetetlen Pence alelnöknek is eszébe jutott, hogy egy űrsiker jól mutatna a választási kampányában, amit véletlenül ugyanabban az esztendőben tartanak. De tegyük hozzá: mindegy is. Ha a nagy nekibuzdulás előreviszi a tudományt, nem számít, miféle személyes szempontok álltak a háttérben.
