Sor(o)sjáték

Az ifjú Samuka páratlan adottságokkal született. Kéthetes korában szobatiszta volt, félévesen saslengést mutatott be a járóka korlátjába kapaszkodva, és édesanyja szerint magzat korában Mahler-dalokat dúdolt az anyaméh félhomályában (bár ez utóbbi csak anekdotikus közlésnek tekinthető).

Beszédfejlődésében sajnos némileg elmaradt. Konkrétan három éves koráig nem szólalt meg. Édesanyja egy állami cég vezetőjeként dolgozott, és korán vissza kellett térnie a munka világába, a család amúgy is Teslára gyűjtött. A pár egy közeli magán-bölcsődébe íratta a gyereket, így csak a dajka és pár pelenkás briganti lett tanúja Samuka első megszólalásának. Pedig a verbális antré egyénire sikerült: a csoport egy nap valami kétes eredetű rákmaradványt kapott ebédre, amit nehezményezve Samuka lesöpörte a tálkát az asztalról, majd szenvedélyesen felkiáltott: „SOROS”!

Az eset persze viharos tetszést aratott.

A gyermek beszédfejlődése e ponton sajnos ismét megakadt. Pedig speciális óvodába íratták, logopédus csiszolta, kranioszakrális foglalkozásokon vett részt, és hetente kétszer kilovagolt a Svábhegyre, de minden igyekezet hiábavalónak bizonyult. Mivel azonban középsőtől ő volt a legerősebb az óvodában, mégsem ruházott meg mindenkit (legalábbis nem minden nap), e tapintat végül is rokonszenvre hangolta környezetét. Ha megszidták, mert nem fogyott tányérján a püré, vagy más okból ráripakodtak, csak annyit kiáltott: "Soros!", és a kérdés gyakorlatilag megoldást nyert.

Általánosban csak tovább javult a helyzet. Édesapja az ügyészségen dolgozott, ami lökést adott népszerűségének, tanárai amúgy is emlékeztek még a Soros-félék sanyargatására. Egy olyan jellegű kérdésre pedig, hogy „mennyi ánégyzet meg bénégyzet”, tulajdonképpen megfelelő válasznak bizonyul, hogy: „Soros!”. E tétel a történelem vagy fizika tanulmányozása kapcsán sem változik lényegesen.

Samu hasonló technikával elvégezte a kiváló budai gimnáziumot, majd - pályaválasztásában az apai mintát követve – abszolválta az európai hírű jogi egyetemet is. Csak az utolsó évben támadt némi feszültség, apja az ügyészi irányt kultiválta volna, Samuka azonban úgy érezte, túlteng benne az igazságérzet, és a bírói életpálya mellett döntött.

Némi feltűnést keltett viszont első tárgyalása. Valami ágrólszakadt migráns került széke elé, a vád tíz éves fegyházbüntetést javasolt. Szerencsétlen afgán kétségkívül, amikor szomjúsága ellen ecetes palackot kapott egy határvadásztól, azt a vigyorgó egyenruháshoz vágta, ami vitathatatlanul hatóság elleni erőszak plusz brutális terrorcselekmény. Ennek ellenére mozgolódás támadt a teremben, amikor Samu másodfokon tizenöt évre emelte a migráns büntetési tételét.

Az ifjú jogszolgáltató fejét eltökélten magasba szegte, és érces hangon csak annyit kiáltott: „SOROS”!