Nem, nem és nem

Nem került fel a brit slágerlistára, de a Beatrice régi dala még sosem volt ilyen időszerű: "Nem kell / Hányszor mondjam nem kell / Akkor sem kell semmi / Semmi nem kell, nem kell / Tőled nem kell, nem kell / Mégha nem kell sem kell semmi / Semmi nem kell / Nem nem, nem, nem kell!"

Na, a brit parlament pont így van a Brexitre vonatkozó összes javaslattal. Szerdán nyolcat szavaztak le belőle, így egyetlen dolog biztos, hogy a tervezett időpontban, péntek este (londoni) 11 órakor nem ér véget az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unióban. Hogy aztán egyáltalán véget ér-e, s ha igen, mikor és milyen feltételekkel, az teljes talány. "Rég nem leszünk életben, amikor erről az estéről még mindig beszélni fognak!" - lelkendezett a BBC riportere, és tényleg, az események történelmiek. Az egymást követő szavazások azonban, valljuk be, már kicsit unalmasak. "Maradjunk vagy menjünk, csak döntsék el végre!" - mondta egy járókelő a tudósításban, és innen, Budapestről meg tudjuk érteni: egyetlen nemzetet sem lehet a végtelenségig alázni. Még akkor sem, ha maga teszi önmagával. Mindennek van határa!

És pont ez a probléma. Hogy az EU-tag Írország határos Észak-Írországgal. Ezt a határt az írek nem engedik lezárni, de nem maradhat nyitva sem, csak ha az Egyesült Királyság vámunióban marad a másik 27 EU-taggal. No de akkor nem köthet külön szabadkereskedelmi megállapodásokat harmadik országokkal, ami pedig a Brexit talán egyetlen hozadéka lehetne.

A minden oldalról ostromolt Theresa May meghozta a legnagyobb áldozatot, ami politikustól egyáltalán elvárható: felajánlotta a saját fejét. Lemond a miniszterelnökségről, ha a parlament elfogadja az ő tervét. Arra bazírozott, hogy pártbeli ellenfelei, például a nyíltan a pozíciójára pályázó Boris Johnson élnek a lehetőséggel, hogy megszabaduljanak tőle, és - harmadszori szavazásra - végre világra segítik a kis Brexitet. Vézna és deformált, talán nem is életképes, de hát mégiscsak az ő gyerekük lett volna. Miniszterelnököt úgy még nem aláztak meg, mint Theresa Mayt, amikor a többség ezt is leszavazta. Ha ismerték volna, a honatyák alighanem rá is zendítenek a polgárpukkasztó magyar baboskendősök örökbecsűjére.

Na jó, de akkor mi kell? Idő, de az nincs. Még két hétig, április 12-ig lehet bohóckodni, aztán jön a mindenkinek legrosszabb megoldás, a megállapodás nélküli kizuhanás. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki már sokadszor a józan ész leghatékonyabb képviselője, most ismét segítő kezet nyújt: hosszabb, akár kétéves halasztást ajánl, és az új népszavazást kérő hatmillió (!) brit alattvaló véleményének megfontolását.

A londoni parlament végeláthatatlan, meddő vitája másrészt persze a demokrácia lényegéről is szól. Mint ilyen, egyszerre igazolja Orbán Viktort, aki szerint a sok felesleges alkudozás csak gátolja a hatékony kormányzást, illetve a tévesen Churchillnek tulajdonított tételt, miszerint a demokrácia a legrosszabb kormányzati forma az összes többi kivételével.

Anglia, mi ilyennek szeretünk. Még akkor is, ha nem és nem.