35 év után megoldódott a partra vetődő Garfield-telefonok rejtélye

Publikálás dátuma
2019.03.29. 12:16

Fotó: FRED TANNEAU / AFP
Megfejtették, honnan sodródnak évtizedek óta időnként a franciaországi Bretagne egyik tengerpartjára a Garfield-telefonok.
Több mint harminc éve vetődnek időnként a Bretagne Iroise tengerparti részére a legendás képregényfiguráról mintázott készülékek. A nyolcvanas években nagy népszerűségnek örvendő telefonok ma már főleg a gyűjtők számára értékesek. Eddig nem tudták, honnan és miért sodródnak a partra a Garfield-telefonok, viszont most, a BBC beszámolója szerint, kiderült, a környezetvédők jól sejtették: egy elveszett konténerből „úsznak” ki. 
Az Ar Vilantsou nevű, helyi szemétszedő csoport tavaly kampányt indított a tengerpartot elöntő szemét ellen, amelynek jelképéül a Garfield-telefonokat választották. Ekkor jelentkezett egy helyi gazda, aki emlékezett, hogy a nyolcvanas évek végén egy nagy vihar után mosta partra a tenger az első telefont. A férfi azt is tudta, hogy az elveszett rakomány egy félreeső barlangnál lehet, amelyet azonban csak apály idején lehet megközelíteni. 
A környezetvédők a sziklákon lemászva rengeteg telefont találtak, a konténerhez azonban nem fértek hozzá, mert az évek alatt beágyazódott a hasadékba, így nem lehet tudni, hogy még hány narancssárga készülék lehet benne. Könnyen lehet, hogy ezeket a vízállás változásával partra sodorja majd a tenger.
Az Ar Viltansou aktivistái továbbra is vállalják, hogy összegyűjtik a csak nagyon hosszú idő alatt lebomló műanyagból készült Garfieldokat a tengerpartról. 
Szerző

Egy órára elsötétülnek a városok szombaton

Publikálás dátuma
2019.03.29. 09:55

Fotó: Hao qunying / Imaginechina / AFP
Idén is több nagy és kisebb város is csatlakozik világszerte a Föld Órája elnevezésű akcióhoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld egészségére és a klímaváltozásra. Idén Budapest fényeinek lekapcsolása élőben követhető lesz a Facebookon.
Minden évben, március utolsó hétvégéjén kialszanak a fények; a világ számos pontján lekapcsolják a díszkivilágításokat a főbb nevezetességeken és számos háztartásban is egy órára szünetel az elektromos világítás. A 2007-ben Ausztráliában a WWF és helyi önkéntesek által életre hívott Föld Órája mára a világ egyik legnagyobb eseményévé vált és sokakat ösztönöz arra, hogy cselekedjenek felelősen a bolygónk jövőjéért. A hivatalos lekapcsolást szombat este fél kilenckor a WWF Magyarország egy dunai hajóról élőben közvetíti a Facebook-oldalán
A héten ér véget a szervezet négyhetes kihívássorozata, ami kivitelezhető fenntarthatósági tippeket ad a táplálkozás, a hulladékcsökkentés, a háztartás és az energiatakarékosság terén. 
„A kihívás már negyedik hete terjed a közösségi média felületein #földórája2019 hashtaggel, és a posztok egyértelművé tették: a fenntartható életmód hazánkban is egyre menőbb. Bolygónk megóvása és a fenntarthatóság követendő példa lett, mindenki a maga módján tesz a környezetéért“

- mondta Antal Alexa a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Sokan húsmentes ételek fotóit osztják meg – hiszen a hús ipari előállítása több szempontból is rendkívül környezetterhelő -, de több poszt született arról is, ahogy nejlonzacskó helyett vászonszatyrot, fonott kosarat vagy többször használatos zöldség- és gyümölcstartó zsákot használnak a magyarok. Mások megmutatták, hogy a műanyag fogkefét bambuszra cserélték, de olyan is akadt, aki még a hidegben is bringára pattant autózás helyett, továbbá van, aki kissé formátlan, ám kifogástalan minőségű gyümölccsel üzeni: ha nem csak a tökéletes, szimmetrikus darabokat választjuk, azzal csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást. De a környezetbarát tisztítószerek, eldobható műanyagpalack helyett a csapvízzel töltött kulacs, a mosható pelenka, a pálmaolajmentes termékek és a szelektív hulladékgyűjtés is előtérbe került. 
Az e heti, utolsó kihívás témája az energiatakarékosság, amelyhez még lehet csatlakozni. A Föld Órája honlapon található tanácsok között szerepel például, hogy húzzuk ki a töltőt a konnektorból, ha nem használjuk, mindig teljesen megtöltve indítsuk el a mosógépet és használjunk LED-izzókat, amelyek harmadannyi a szén-dioxid-kibocsátásuk, ráadásul hosszabb az élettartamuk. 
Néhány éve a Felelős Gasztrohős Alapítvány Fenntartható Vendéglátóhelyei is csatlakoztak a megmozduláshoz és a Föld Óráján elkezdtek gyertyafényes vacsorákat tartani.
“Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a nagymértékű elektromosáram-felhasználást ezzel az egy órával nem lehet kompenzálni, de a szemléletformálásra jó alkalom lehet egy ilyen gyertyafényes vacsora, ahol szezonális, pálmaolajmentes fogásokat kóstolhatnak a vendégek”

- mondta Vighné Boóc Judit, Fenntartható Vendéglátóhely szakértő.

Szerző

Megjelent az első tojás a gemenci gólyafészekben

Publikálás dátuma
2019.03.28. 15:30

Fotó: Gemenc Zrt.
Megjelent az első tojás csütörtökön a gemenci feketególya-pár bekamerázott fészkében.
A gemenci bekamerázott fészekbe március elején új gólyapár költözött. A korábbi párt, Tóbiást és Sárát váltó madarak reggelre lerakták első tojásukat - olvasható a Gemenc Zrt. honlapján. Az új pár szokásait a kutatók összehasonlítják Tóbiás és Sára életvitelével. A hasonlóságok és a különbözőségek feltárása olyan kutatási eredményeket szolgáltathat, amelyek lehetőséget adnak a fokozottan védett madarak rejtett életmódjának jobb megismerésére, így segítve a faj fennmaradását, az állomány gyarapodását - írta az MTI a cég közleménye alapján.
Sára és Tóbiás általában 4 tojást rakott, de csak a kamerák beüzemelése előtti évben, 2012-ben repült ki 4 fióka a fészekből. A 2012 és 2018 közötti 7 évben összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején.
A gólyapár élete itt követhető élőben.
Szerző
Témák
fekete gólya