óraátállítás;

2019-03-29 16:54:06

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás - így változik a buszok és vonatok menetrendje

Az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani.

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. Az átállás érinti a közösségi közlekedést és a légitársaságok menetrendjét is.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az eredetileg 2 és 3 óra közöttre tervezett indulások elmaradnak, egyes járatok esetében pedig rendkívüli menetrend lesz érvényben. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az utazástervező csak korlátozottan fog működni, ezért a BKK arra kéri az utasokat, hogy a cég honlapján található frissített menetrendi információkat is vegyék figyelembe.

A Mávinform közleménye szerint az eredetileg 2 és 3 óra között induló belföldi személyszállító vonatokat 3 órakor indítják el. Azok a belföldi vonatok, amelyek 2 óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően, legfeljebb 60 perccel később érkeznek a következő állomásra. Az óraállítás Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint. A Bécs-Bukarest között közlekedő Dacia nemzetközi vonatot Lőkösháza állomáson éri az óraigazítás. A vonat Lőkösházáról már a nyári időszámítás szerint indul 3.39-kor. A Bukarest-Bécs viszonylatú Dacia nemzetközi vonatot Lőkösháza és Békéscsaba között éri az óraigazítás. A vonat Békéscsabáról már a nyári időszámítás szerint 3 órakor indul tovább a Keleti pályaudvarra, illetve Bécsbe.

Bár a légitársaságok magyarországi járatait nem érinti az óraátállítás, a szokásoknak megfelelően a légicégek az óraátállításkor térnek át a nyári menetrendi időszakra.