Öl, butít, koccint

A magyar ember, az iszik. Nem szív vagy szúr, mint az a sok liberális Nyugaton, hanem iszik. Persze néha szív és szúr is, de az annyira nem magyar, hogy már káros.

Láttak már magyar politikust füves cigivel vagy egy csík kokainnal baráti körben fényképezkedni? Már hogy is láthatták volna, amikor egy füves cigi elszívásáért akár két év börtön jár. A politikusok pálinkával vagy borral fényképezkednek, amit a jól végzett munka örömére, vagy csak úgy, lazításképpen fogyasztanak, a választók legnagyobb megelégedésére.

Hogy a választók elégedettek, azt onnan lehet tudni, hogy az elmúlt tíz évben nem különösebben érdekelte őket, van-e a kormánynak alkohol stratégiája. És a kormány sem törte magát túlzottan, hogy legyen neki. Öt éve volt ugyan egy nekibuzdulás, de valószínűleg többet hozott a konyhára a pálinka szabadságharc. Egyébként teljesen igazunk van. Csak nem fogunk stratégiát gyártani olyasmire, amiért harcoltunk? És győztünk! Igaz, csak időlegesen, de megállítottuk Brüsszelt.

„A vidéki magyar emberek, akik dolgoznak, gyümölcsfákat ültetnek, azokat gondozzák, nevelik, a termést összegyűjtik, 90 év óta hadakoznak a mindenkori magyar állammal, hogy a szabadságukat (...) a maguk számára megszerezhessék. Lehet nevetni ezen, de inkább azt mondanám, hogy ez a szabadságharc 90 év után a felkelők teljes győzelmével zárul” – mondta a miniszterelnök a parlamentben, még 2010-ben. Aztán öt évig volt minden: tejjel-mézzel folyó otthoni pálinkafőzés, évente 15 millió liter lefőzött szesz, harc Brüsszellel, a szokásos bukta, aztán a Büntető Törvénykönyv szigorítása – a drogokra.

Magyarországon ma egymillió alkoholproblémával küzdő ember van, többségükkel a kutya sem törődik. A politika az alkoholfüggőkkel éppúgy nem foglalkozik, mint a drogfüggőkel, de az utóbbit legalább bünteti. Egs!