Megszakított tranzakció

Nem értem a fideszes Bánki Erik magyarázatát, miszerint a családvédelem miatt kell a családoknak továbbra is 0,3 százalékot, legfeljebb 6 ezer forintot fizetniük minden 20 ezer forint feletti átutalás után. 
Ez az egész tranzakciósilleték-mizéria amúgy is párját ritkító pénzbehajtási tempó. De úgymond megértettük, a válság kellős közepén, hogy ugyebár elsősorban a cégekre terhelik – mintha a cégeknek éppenséggel ne lenne közük a családokhoz -, de hát mit van mit tenni, húztak egy vonalat, és ebbe valahogy a lakosság is beleesett, bocs. Aztán, amiként az lenni szokott, a válság elmúltával ez csak úgy megmaradt. Igaz, résnyire nyitottak a szelepeken a 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvétellel, meg hát ma már talán néhány pénzváltót is szépen meg lehet kérni, hogy tekintsen el a sarc felszámításától. A kormány, érezvén a nyomást, ez év elejétől legalább a 20 ezer forint alatti átutalásokra eltörölte a terhet. Majd Varga Mihály - amúgy a nemzetközi példához illeszkedően - a 20 ezren felüli lakossági átutalásokra százalékos illeték helyett évi egyszeri 800 forintot javasolt. Némi kommunikációs zavarra utal a hatalom berkeiben, hogy a pénzügyminiszteri indítvány eltörlését is a fideszes Bánki Erik terjesztette be, nyilván szintén teljes körű kormánytámogatással.
Magyarázata nyilván röhejes. Számítások szerint a döntés 5-10 milliárd forint kiesést okozna a költségvetésnek, ami a családvédelmi kiadások számítási hibahatára. Ez inkább az Orbán-kormány zöld-foki-szigeteki pénzmosásgyanús ügyleteinek nagyságrendje.
Nekünk viszont marad a várakozás, a párnaciha, az „utalás” zsebből zsebbe, az ügyeskedés, a trükkös pénzváltás, vagy épp a nagyobb fizetnivalók kiporciózása 20 ezresével. De egy komolyabb tartozás kifizetésénél, vagy épp egy autó- vagy házvásárlásnál alighanem ez se járható út.
Mindezt a szakértők egyetlen, a hangzatos propagandaszlogenek ellenére az Orbán-kormány által továbbra is magasról lesajnált kifejezéssel írnák le: versenyképtelenség.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.03.30. 08:18

Hajózni muszáj?

Ha alkalmam lenne interjút készíteni a miniszterelnökkel (remélem, a közmédiában veszik az adást), biztosan föltenném neki azt a kérdést, miért tartotta jó ötletnek, hogy a cafeteria sajátos formájaként a kormány jachtvezetői jogosítványra fizessen be minisztériumi vezetőket. Azért kérdezném meg tőle, mert úgy rémlik nekem, hogy puritán kormányzást ígért, és az én puritanizmus-képembe már a nemrég durván megemelt államtitkári, helyettes államtitkári stb. fizetések sem férnek bele, nehogy az ilyesfajta túlzó pluszjuttatások. És azért pont tőle kérdezném (mondjuk az illetékes miniszter helyett), mert nemrég a Táncsics- meg a Munkácsy-díjak ügyében világosan kiderült, hogy mindenről a kormányfő dönt, ami az udvarnál szolgálók javadalmazását érinti.
A kérdés lényege pedig az lenne: miféle hivatalnok az, akit éppen egy kisméretű luxushajók vezetésére feljogosító papírral lehet a legjobban megjutalmazni? Szükséges és hasznos-e egy ilyen ajándék olyasvalaki számára, akinek nincs, és az életben soha nem is lesz jachtja? És valóban úgy gondolja-e, hogy Magyarország immár annyira gazdag hely, ahol az állami középvezetőknek – a mi adóforintjainkból eltartott köztisztviselőknek – olyan életszínvonalon kell élniük, amihez dukál a jacht?
Ha kialakulna erről közöttünk valamiféle beszélgetés (és miért ne alakulhatna ki: Orbán Viktor közlése szerint az interjú nem bikaviadal), biztosan elmondanám neki, hogy én magam nem gondolom így, és nem veszem jó néven, ha az adómat ilyesmire költik. Nem tarom indokoltnak, hiszen biztosan lenne jobb helye a pénzemnek a költségvetésben, ráadásul számomra az Orbán-stáb egyetlen tagjának a munkája sem ér annyit, hogy a jachtját, meg a jachtvezetéshez szükséges vizsgáját is én finanszírozzam. El tudom képzelni, hogy majd egyszer, amikor már utolértük Ausztriát – bár nem hiszem, hogy ott ez jár mondjuk a kirúgott államtitkár-helyetteseknek –, de addig, ha kérhetem, hajókázzon mindenki a saját költségén.
A választ akár a ma reggeli rádióinterjúban is szívesen meghallgatom.
Frissítve: 2019.03.29. 08:43

Nem, nem és nem

Nem került fel a brit slágerlistára, de a Beatrice régi dala még sosem volt ilyen időszerű: "Nem kell / Hányszor mondjam nem kell / Akkor sem kell semmi / Semmi nem kell, nem kell / Tőled nem kell, nem kell / Mégha nem kell sem kell semmi / Semmi nem kell / Nem nem, nem, nem kell!"
Na, a brit parlament pont így van a Brexitre vonatkozó összes javaslattal. Szerdán nyolcat szavaztak le belőle, így egyetlen dolog biztos, hogy a tervezett időpontban, péntek este (londoni) 11 órakor nem ér véget az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unióban. Hogy aztán egyáltalán véget ér-e, s ha igen, mikor és milyen feltételekkel, az teljes talány. "Rég nem leszünk életben, amikor erről az estéről még mindig beszélni fognak!" - lelkendezett a BBC riportere, és tényleg, az események történelmiek. Az egymást követő szavazások azonban, valljuk be, már kicsit unalmasak. "Maradjunk vagy menjünk, csak döntsék el végre!" - mondta egy járókelő a tudósításban, és innen, Budapestről meg tudjuk érteni: egyetlen nemzetet sem lehet a végtelenségig alázni. Még akkor sem, ha maga teszi önmagával. Mindennek van határa!
És pont ez a probléma. Hogy az EU-tag Írország határos Észak-Írországgal. Ezt a határt az írek nem engedik lezárni, de nem maradhat nyitva sem, csak ha az Egyesült Királyság vámunióban marad a másik 27 EU-taggal. No de akkor nem köthet külön szabadkereskedelmi megállapodásokat harmadik országokkal, ami pedig a Brexit talán egyetlen hozadéka lehetne.
A minden oldalról ostromolt Theresa May meghozta a legnagyobb áldozatot, ami politikustól egyáltalán elvárható: felajánlotta a saját fejét. Lemond a miniszterelnökségről, ha a parlament elfogadja az ő tervét. Arra bazírozott, hogy pártbeli ellenfelei, például a nyíltan a pozíciójára pályázó Boris Johnson élnek a lehetőséggel, hogy megszabaduljanak tőle, és - harmadszori szavazásra - végre világra segítik a kis Brexitet. Vézna és deformált, talán nem is életképes, de hát mégiscsak az ő gyerekük lett volna. Miniszterelnököt úgy még nem aláztak meg, mint Theresa Mayt, amikor a többség ezt is leszavazta. Ha ismerték volna, a honatyák alighanem rá is zendítenek a polgárpukkasztó magyar baboskendősök örökbecsűjére.
Na jó, de akkor mi kell? Idő, de az nincs. Még két hétig, április 12-ig lehet bohóckodni, aztán jön a mindenkinek legrosszabb megoldás, a megállapodás nélküli kizuhanás. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, aki már sokadszor a józan ész leghatékonyabb képviselője, most ismét segítő kezet nyújt: hosszabb, akár kétéves halasztást ajánl, és az új népszavazást kérő hatmillió (!) brit alattvaló véleményének megfontolását.
A londoni parlament végeláthatatlan, meddő vitája másrészt persze a demokrácia lényegéről is szól. Mint ilyen, egyszerre igazolja Orbán Viktort, aki szerint a sok felesleges alkudozás csak gátolja a hatékony kormányzást, illetve a tévesen Churchillnek tulajdonított tételt, miszerint a demokrácia a legrosszabb kormányzati forma az összes többi kivételével. 
Anglia, mi ilyennek szeretünk. Még akkor is, ha nem és nem.
Frissítve: 2019.03.29. 08:43