Délután fél négykor Maercz Quintiánusz a dorombját dongatja a pécsi Csoda Bölcsödében. A szőnyegen ülő, borostás arcú férfi köré négy kissrác kuporodik, hallgatják a monoton-nyugis muzsikát, hol egyik, hol másik felugrik, elfut a szoba másik végébe, felkap valami játékot, aztán visszafut, és lehuppan a Quintinek becézett nevelő mellé. Később az egyik fiú főzni megy a játékkonyhába, a másik egy kisautót tolva berreg át a szobán. Quinti szeme rajtuk, miközben tovább „dorombol”.
Öt-tíz percenként szülők érkeznek, s a kicsik rohannak az ajtóhoz, Quinti pár szót vált a cseppekről anyjukkal, apjukkal. Fél óra elteltével elfogy a csoport, és beszélgethetünk.
Megtudom Quintitől, hogy 22 éves, apja üzletkötő, anyja adminisztrátor, a családban előtte nem volt pedagógus. Latin keresztnevéből sokan rejtélyes küldetést hallanak ki, de ő azt mondja: jó kedélyű apjának egyszerűen csak megtetszett a zenélő hangzású név, aminek jelentése ötödik szülött. Amúgy Quinti egyke. Gyerekként gondolt arra, hogy katona lesz esetleg paleontológus, de igazán nem mozdult rá egyik pályára se, inkább – mivel érezte, szívesen foglalkozik apróságokkal - beiratkozott egy kétéves kisgyermeknevelő tanfolyamára. Ott tanított a bölcsőde vezetője is, és ő hozta el őt ide dolgozni.
Amikor Quinti elkezdte a nevelő kurzust, még nem volt abban biztos, hogy ezt akarja csinálni. Úgy gondolta, amit tanul, az majd segíti őt apaként. Ám megfogta őt a szakma. Erről így beszél:
- Sok szeretetet kapok a gyermekektől. Még alig tudnak beszélni, és már kimondják, hogy szeretlek. Odabújnak hozzám, igénylik, hogy megöleljem, megsimogassam őket. Megérzik, ha nem jó a hangulatom, olyankor még inkább kedvesek. Szerintem a gyermekeknek kifejezetten jó, hogy van a bölcsődében egy férfi, s hogy látják a férfi magatartási modellt is. Ez nemcsak az apa nélkül nevelkedő kicsiknek jó, hanem azoknak is, akiknél teljes a család. Megtanulják, hogy egy férfi is etethet babát vagy plüssmacit, ez is felkészíti őket az apaszerepre.
Utóbbit erősítik a szülők is. Eleinte valamennyien meglepődve fogadták a hírt, hogy a gyerekük olyan csoportba kerül, ahol férfi a bölcsőde-pedagógus (érthető, az egész országban talán két sorstársa van Quintinek), ám hamar megkedvelték ezt a helyzetet, s ma már mind azt mondják, több férfi kellene a bölcsikbe. Ez a véleménye Quinti-kollegináknak is. Egyikük bevallotta, hogy ha neki lenne kisgyermeke, abba a csoportba kérné, amelyikben Quinti az egyik nevelő.
Quintiánusz eddig nem találkozott negatív fogadtatással, amikor a hivatásáról mesélt. - Inkább az a jellemző – mondja a férfi -, hogy ha megtudja valaki, mivel foglalkozom, kíváncsi lesz és szimpatizál velem. Főleg a hölgyek. Ennek ellenére megértem, hogy sokaknak nehéz szabadulni a sztereotípiáktól, még se szokásos, hogy egy férfi ezzel foglalkozik.
Az előbbiekből és abból, hogy Quintiánusz idén lediplomázik a pécsi tudományegyetemen kisgyereknevelésből, akár arra is következtethetünk, hogy a férfi még évtizedekig a pályán marad. A felvetésre ő így felel:
- Azt nem hiszem, hogy 60 évesen is a bölcsőde szőnyegén ülve játszok a gyerekekkel, de ha váltok is, valami hasonlót akarok csinálni. Szeretném magam folyamatosan továbbképezni. Főként a fejlesztő tornák érdekelnek.
Megemlítem, hogy még a pedagógus szakmában is akadnak sokan, akik a bölcsődét szükséges rossznak ítélik, szerintük egy gyereknek hároméves koráig az anyja mellett van a helye. Nem vitázik ezzel a véleménnyel, azt mondja, aki így gondolja, hadd gondolja így. Ám szerényen megjegyzi, hogy az ő tapasztalata szerint a bölcsi igenis jót tesz a gyerekeknek. Sokkal gyorsabban tanulnak meg testileg és lelkileg alkalmazkodni a közösséghez, a másikhoz.
A bölcsődébe belépő kicsik igyekeznek követni a többiek mintáját evésben, ivásban, alvásban, játékban, beszédben, udvariasságban, rendcsinálásban, szobatisztaságban. Quinti megjegyzi: Van szülő, aki el nem ismerné, hogy a gyermeke tanult valamit nálunk, de van, aki gyakorta azt mondogatja, hogy mindent nálunk tanult meg. A valóság az, hogy minden eredmény a szülők, a gyermek és a bölcsőde közös sikere. De az is biztos, hogy nekünk több időnk van a gyermeket nevelni, mint a szülőnek, hiszen itt 7-8 órán át foglalkozunk velük, otthon legfeljebb egy-két óra jut rájuk. Nagyon jó látni azt, hogy egy gyermek valamit megtanul, és nagyon jó hallani, amikor a szülő ezt észreveszi, megköszöni. Ez a megbecsülés erősíti az embert. Ha egyszer váltok, a bölcsődében eltöltött évekre jó lesz visszaemlékezni, mert itt minden nap egy hatalmas kaland.
