kézilabda;

2019-03-31 20:43:28

Férfi kézi BL: nem borult a papírforma

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Telekom Veszprém és a MOL Pick Szeged is kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Az első felvonást 30-28-ra nyerte a története első BL-nyolcaddöntőjét vívó portugál Sporting CP vendégeként a veszprémi együttes, így esélyesként várta a hazai visszavágót. David Davis, a veszprémiek trénere a kezdés előtt figyelmeztetett, a kedvelő kiindulási pozíció ellenére az első perctől komolyan kell venni a találkozót. 

A szakember nem véletlenül óvatoskodott, hiszen az ellenfélnek nem volt veszíteni valója, és ennek megfelelően nagyon bátran kezdett a Sporting, amelynek az első percekben minden sikerült, így a hatodik percben általános meglepetésre 3-1-re vezetett a vendégegyüttes, és ledolgozta hátrányát. A sokkoló kezdés felrázta a vendéglátót, amely a következő négy percben nem kapott gólt és 4-3-ra fordított. 

A folytatásban a továbbjutás nem forgott veszélyben, 13-8-ról a vendégek még visszajöttek 17-17-re, de ezzel el is lőtték a puskaporukat. A záró huszonöt percben örömjátékot mutattak be a veszprémiek, a vége teljesen megérdemelt 35-29-es győzelem lett. A magyar együttes 65-57-es összesítéssel jutott tovább. 

"Nehéz mérkőzést vívtunk, ahogy Lisszabonban is, de mindenki egész héten erre koncentrált - mondta Davis a veszprémiek honlapjának. - Igyekeztünk mind támadásban, mind védekezésben kijavítani a múlt héten elkövetett hibáinkat, ami nagyjából sikerült. Mivel mindegyik játékosom rendkívül elszánt volt, könnyű helyzetben voltam, csak cserélnem kellett, senkit sem kellett külön motiválni. Aki pályára lépett, hozzá tudott tenni a győzelemhez. Játékosaim lenyűgöztek, ahogy a szurkolók is, akiknek nagyon hálásak vagyunk a biztatásért." 

"Nagyon erős csapat a Veszprém, amit meg is mutatott - értékelt Hugo Monteiro, a rivális szakvezetője. - Nem ezt az eredményt akartuk elérni, nem is érzem igazságosnak a különbséget, mert rengeteget dolgoztunk, hogy jobban helytálljunk. A Veszprém szinte halálos csapást mért ránk azzal, hogy az eladott labdáinkból rengeteg leindításos gólt lőtt. 

A veszprémiek ellenfele a negyeddöntőben minden bizonnyal a Flensburg lesz. A német együttes az első meccset 30-28-ra nyerte a fehérorosz Breszt otthonában, a visszavágó lapzártánk után ért véget. 

A veszprémi szurkolóknál is kevesebbet kellett izgulniuk a szegedi drukkereknek. A bajnoki címvédő az első meccsen 22-20-ra nyert a lengyel Wisla Plock vendégeként egy olyan mérkőzésen, melyen az ellenfél többször is három-négy góllal vezetett, ám a hajrát a szegediek bírták jobban. 

A szegedi második felvonás első gólját a Plock szerezte, de ez volt az egyetlen pillanata a találkozónak, amikor az ellenfél vezetett. Bár a mérkőzés előtt nagyon fogadkozott a Plock vezetőedzője, Xaviér Sabaté - aki korábban Veszprémben is dolgozott és volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya is -, a találkozón hamar kijött a két együttes között tudásbeli különbség. A magyarok az első félidő záró tíz percében hagyták állva ellenfelüket 7-6-ról 13-8-ra alakítva az állást. 

A második harminc perc ünnepi hangulatban telt, köszönhetően többek között annak, hogy Mirko Alilovic ugyanolyan magas színvonalon védett, mint az első félidőben. Juan Carlos Pastor, a szegediek edzője folyamatosan küldte pályára azokat, akik máskor kevesebb lehetőséget kapnak, de a különbség így sem csökkent, sőt, tíz perccel a befejezés előtt 21-13-ra vezettek a szegediek. A vége 23-16-os megérdemelt hazai győzelem lett, a Szeged 45-36-os összesítéssel jutott tovább.

"Az első félidőben dőlt el a mérkőzés, hosszan támadtak a lengyelek, de mi türelmesen és jól védekeztünk, ehhez járult Mirko kiváló teljesítménye a kapuban - mondta a Sport1-nek Pastor. - A stabil védekezésünknek köszönhetően nyugodtan támadhattunk és fokozatosan növeltük az előnyünket. Támadásban még fejlődnünk kell. Rajtunk volt a nagyobb nyomás, mert ezen a meccsen csak nekünk akadt veszíteni valónk." 

"Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, nem volt nehéz dolgom, a társak kiválóan védekeztek, köszönöm a szurkolók fantasztikus biztatását, ilyen körülmények között nem lehet rosszul játszani" - hangsúlyozta Alilovic.

A magyar bajnok ellenfele a negyeddöntőben a macedón Vardar Szkopje lesz.