Beletörnek a csövek a kormány rezsiharcába

Publikálás dátuma
2019.04.02 06:00

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Összeomlás fenyegeti a vízszolgáltatást: a közműcégek a rezsicsökkentés miatt nem tudják olyan gyorsan cserélni a vezetékeket, mint amilyen tempóban öregszik a hálózat.
A vízszolgáltatás biztonsága érdekében a következő húsz évben évente 2 ezer kilométer ivó- és szennyvízvezetéket kellene felújítani. Csakhogy a vízszolgáltató cégek bevétele 2011 óta arra elegendő, hogy évente 350 kilométer vezetéket cseréljenek újra. Ez abból a felmérésből derül ki, amit a kormányhoz közel álló Századvég Gazdaságkutató Zrt. még 2018-ban készített. A Századvég a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) kérésére mérte fel és összegezte a vízszolgáltatás helyzetét. A felmérés azt is feltárta, hogy a víziközmű cégek alkalmazottainak alacsony a bére, részben ezért 2027-re az ágazat elveszíti dolgozóinak negyedét, több mint ötezer embert. A víziközmű cégeknek azért nem telik vonzó bérre és arra, hogy elvégezzék a hosszú távú, biztonságos működéshez szükséges felújításokat, mert ezek a többnyire önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozások önköltség alatti áron szolgáltatnak. A kormány 2012-ben befagyasztotta, majd egy évvel később – a rezsicsökkentés részeként – 10 százalékkal csökkentette a víz és a szennyvízdíjat. A díjak azóta sem emelkedtek, miközben a cégek kiadásai – az infláció és más terhek miatt – jelentősen emelkedtek. Ezért a 40 hazai vízszolgáltató többsége veszteségeset termel, s az állam például 2017-es működésüket 36,2 milliárd forinttal dotálta.
A Századvég tett arra javaslatot, hogy miképp tehetné a kormány gazdaságosabbá a víziközmű cégeket: egyrészt a szolgáltatás forgalmi adójának kulcsát 27-ről 18 százalékra csökkentené, másrészt eltörölné az úgynevezett közműadót, amit a működtetett vezetékek hossza alapján kell a társaságoknak megfizetniük. E két tétel összesen 23,1 milliárd forintot hozna a cégeknek. Ám ez a pénz csak alamizsna lenne az érintetteknek, hisz ettől még az ágazat egésze továbbra se tudna belefogni az elöregedett vezetékek indokolt mértékű cseréjébe. A hazai ivóvíz- és szennyvízhálózat hossza 92 ezer kilométer, s arra, hogy évente a vezetékek nagyjából 2 százalékát újra cseréljék – 2018-as árakon - 103 milliárd forintot kellene fordítani. Az ágazat műszaki és pénzügyi szakemberei tudják, miképp lehetne egyenesbe hozni a víziközmű cégek gazdálkodását: a vízdíj emelésével. Ám ezt névvel senki sem vállalja kimondani, ami érthető, hisz a cégeket tulajdonló önkormányzatok többségét a rezsicsökkentés mellett vakon elkötelezett kormánypárti vezetők irányítják. A hazai vízszolgáltató cégek éves árbevételének összege 250 milliárd forint, vagyis ahhoz, hogy ezek a vállalkozások képesek legyenek megújítani hálózatukat, 350 milliárd fölé kellene tornászniuk a bevételüket. Ez – állami segítség nélkül - akkor megvalósítható, ha a vízdíjat hozzávetőleg 40 százalékkal megemelik. Megkerestük a vízszolgáltatás dolgában illetékes tárcát, az innovációs minisztériumot, hogy ők miképp látják az ágazat helyzetét. Több hét után elküldött írásos válaszuk ez volt: „A víziközművek fenntartható működtetésére irányuló és sok irányból érkező szakmai javaslatokat ismerjük, de a kormány minden szempontot szem előtt tartó és megalapozott stratégia mentén kíván megoldást találni. Semmilyen konkrét döntés még nem született, vízdíjemelés pedig nincs napirenden. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovatív fejlesztésekkel, támogatási lehetőségek biztosításával is segíti a közszolgáltatási feladatok ellátását.” A rövid válaszból nem lehet kiolvasni, hogy a tárca valójában miképp akarja egyenesbe hozni az ágazatot. A MaVíz főtitkára, Nagy Edit nem titkolja, hogy a Századvég tanulmánya óta a víziközmű cégek helyzete tovább romlott, ugyanis a fentebb említett 103 milliárd már nem elég az évi 2 ezer km csővezeték cseréjére. A tavalyi tanulmány a 2017-es adatokra épít, csakhogy az azóta eltelt közel másfél évben a kivitelezési költségek az inflációt jóval meghaladó mértékben, 10-15 százalékkal nőttek, vagyis a kívánatosnak tartott beruházások már évi 115-120 milliárdra rúgnak. Eközben a víziközmű cégek gazdaságossági mutatói tovább romlottak az elmúlt évben, így 2019-ben már a 350 kilométer vezeték-rekonstrukció is csak álom. Idén az innovációs tárca kiírt a vezetékek fejlesztésére egy pályázatot, ami 1,5 milliárd forint támogatást ad majd a nyerteseknek. A jelentkezés határideje a közelmúltban lejárt, s mint Nagy Edittől megtudtuk többszörös volt a „túljegyzés”. Jelentkeztek volna többen is, ám a pályázat önerős, a beruházás költségének 30 százalékát a cégeknek kell állniuk, és erre a szolgáltatók és a gazdáik, az önkormányzatok sok esetben képtelenek. A pályázat által támogatott beruházások révén hozzávetőleg 30 kilométer vezeték újítható fel, s ez az évente szükséges csőrekonstrukció alig két és fél százaléka, vagyis alig több a semminél. Amúgy a kormány és az innovációs tárca eddig sosem vonta kétségbe a víziközmű cégek panaszának és a Századvég tanulmányának megalapozottságát. Nem is lenne értelme, hisz a felmérésből például megtudhatjuk, hogy a hatvanas, hetvenes években lefektetett eternitcsövek tervezett élettartama 50 év, így ezek a vezetékek már aligha bírhatják sokáig. Az elmúlt tíz év rekonstrukciós üteme viszont arra elég, hogy a csöveket 3-400 év alatt újítsák fel. A vezetékek elöregedését az is bizonyítja, hogy 2012 és 2017 között folyamatosan nőtt, s végül megduplázódott a csőtörések száma az ivóvízhálózaton. 2012-ben kilométerenként 0,61 csőtörés történt, tavalyelőtt már 1,34 volt ez a mutató. A szennyvízhálózat viszonylag fiatalabb, így ott „csak” 41 százalékkal nőtt a törések száma öt év alatt. A szakemberek szerint ennek ellenére még nincs okunk attól félni, hogy a közeljövőben valahol összeomlik a vízellátás, ám többen hozzátették, hogy ha továbbra is ilyen lassú ütemben folyik a vezetékcsere, akkor 8-10 év múlva ez sokhelyütt megtörténhet, s a vezetékes víz több napig tartó, ismétlődő hiánya – mindenütt, de főleg az emeletes házakkal zsúfolt városrészeken - nagyon komoly társadalmi feszültséget okozhat. Az is aggasztó, hogy a kitermelt víz 25-30 százaléka a csövek állapota miatt megszökik a hálózatból. A fejlett világban a hálózati veszteség csak 5-12 százalék. De nemcsak az ágazat pazarló, hanem a fogyasztó is, hisz a viszonylag olcsó vízár nem készteti a lakosságot a takarékosságra. Az ágazat szakemberei az utóbbi miatt is indokoltnak vélik a vízdíjemelést. Ugyanakkor nem bíznak abban, hogy a kormány hajlandó erre a lépésre. Azzal a politikai vezetés elismerné, hogy a rezsicsökkentésnek ebben az ágazatban nem volt meg a gazdasági alapja, s ez a húzás csakis kampánycélokat szolgált. A kormány – vélhetően – azért sem lesz hajlandó a már említett 40 százalékos díjemelésre, mert akkor személyenként havonta 7-800 forinttal kellene többet fizetnünk a vízért, s ez a kiskeresetű emberek egy részét a politikai vezetés ellen hangolná. 

Itt is jön a kivételezés és a lenyúlás?

A víziközmű cégek szakembereinek – a felsőbb köröktől kiszivárgott információk alapján - van arra prognózisa, hogy a kormány miképp tervezi megoldani az ágazat problémáit, vízdíjemelés nélkül. Szerintük költségvetési forrásból létrehoznak egy százmilliárd forint nagyságrendű, évente újratöltött nemzeti víziközmű fejlesztési alapot, s erre pályázhatnak a vízszolgáltató cégek, ha fel akarják újítani hálózatukat és berendezéseiket. Hogy ki kaphat ilyen célú támogatást, arról egy a kormányhoz közel álló, szakmai-önkormányzati grémium dönt majd. A kormányhoz hű települések nyilván gyorsabban kapnak támogatást, mint a pályázatírásban „kevésbé hozzáértő és slendrián” ellenzékiek. Az elmaradó fejlesztések miatt sűrűsödő csőtörések ráadásul alkalmasak lesznek arra, hogy figyelmeztessék az ellenzéki településeket irányítóik alkalmatlanságára. A hálózatfelújítások kivitelezőit közbeszerzéssel választják ki a vízszolgáltatók, s feltételezhetően olyan vállalkozások nyernek, amelyek tulajdonosai közel állnak a kormányhoz. Ez a központosító megoldás a választóknak azt sugallja, hogy az állam átvállalja a hálózat-rekonstrukció terhét az állampolgártól, mondta az egyik vízszolgáltató cég középvezetője, aztán megjegyezte: ám erről szó sincs, hisz az állam az állampolgárokból áll, így annak pénzét is a polgár teszi be a közösbe.

Visszautasíthatatlan ajánlatok

A vízközműcégek dolgozóinak korfája arról vall, hogy a 60 évesnél idősebb alkalmazottak száma 4-5-ször meghaladja a huszonévesekét. Az egyik szolgáltató, a kilépő dolgozókkal mindig riportot készít a távozás okáról. A felmondók többsége az alacsony bérre hivatkozva áll tovább. A távozók gyakran átmennek az energiaszektorba vagy építőiparba, esetleg külföldön keresnek munkát. 2018 elején – a Századvég tanulmánya szerint - víziközmű cégek dolgozóinak átlagos bére 214 ezer forint volt, s akkor a hazai energiacégek (a gáz-, a hő- és az áramszolgáltatók) alkalmazottainak a havi jövedelme ennek nagyjából kétszeresét tette ki. A 200 ezer forintos többletjövedelemmel az energiacégek könnyen el tudják csábítani a vízszolgáltatók dolgozóit, hisz a két ágazatban elvárt fizikai munka sokban hasonlít egymásra. A MaVíz évente versenyt rendez az ágazat fizikai dolgozóinak, s előfordult, hogy a csőtörések elhárításában legjobban szereplő brigádot egy külföldi cég teljes létszámban azonnal leszerződtette.

Frissítve: 2019.04.02 06:00

Odaadták a HÉV-et a MÁV-nak, le is állt az M2 és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése

Publikálás dátuma
2019.04.24 06:22
TÁVLATI TERVEK A kettes metrót és a gödöllői HÉV vonalát összekötnék az Örs vezér téren, az így létrejövő vonal elágazása lenne
Csúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV-vonal összekötésének tervezése, a gondot az okozza, hogy a HÉV-ek kikerültek a főváros fennhatósága alól, most nem tudni, hogy a MÁV-HÉV Zrt. vagy a BKK-BKV lesz a projektgazda - írja a szerdai Világgazdaság. Az M2-es metró és a H8-as HÉV Örs vezér téri összekapcsolása csak első ránézésre szól a hiányzó százméteres vágánykapcsolat megépítéséről, valójában sokkal bonyolultabb projekt, hiszen olyan új járművekre lesz szükség, amelyek mindkét vágányt képesek használni - emlékeztet az újság, hozzátéve, hogy a fejlesztés a 2021 utáni európai uniós költségvetési ciklusban valósulhat meg, a teljes projekt költségvetése 2015-ös árakon számolva 278,6 milliárd forint. A Főmterv Zrt. még tavaly hozzákezdett a tervezési munkához, amelyre 1,9 milliárd forintot kapott. Az előzetes terveket már 2018-ban megküldte véleményezésre a cég, azzal, hogy januárban várja a válaszokat is, ám ezt a BKV és a MÁV-HÉV nem tudta teljesíteni. A fejlesztéssel 300 ezer ember közlekedése javulhat. A fejlesztés során a teljes gödöllői vonalat, állomásait, biztosítóberendezéseit felújítanák. A tervek szerint a két vonalat felüljárón kötnék össze, és az Örs vezér tere magasállomás lenne. Az M2-es metró Rákosfalváig járna, az új HÉV-szerelvények pedig egészen a Déli pályaudvarig használnák a metróalagutat, ezért a beszerzendő járműveknek képesnek kell lenniük mind az alsó-, mind a felsővezetékes üzemmódra. 
Témák
HÉVmetró

Tolmáccsal jár Kisvárdára az ukrajnai „magyar” beteg

Publikálás dátuma
2019.04.24 06:00
Vannak, akik csak számításból lettek kettős állampolgárok
Fotó: Konyhás István
Egyre feszültebb a helyzet Kisvárdán, a határ túloldaláról ugyanis mind többen jönnek át orvosi kezelésre. Köztük sok olyan ukrán-magyar kettős állampolgár, aki tolmáccsal érkezik, mert egy szót sem tud magyarul.
A kisvárdai kórházban nagyjából minden hatodik, hetedik ellátott beteg ukrán-magyar kettős állampolgár lehet, egy részük ráadásul egy szót sem beszél magyarul. Ez nem hivatalos statisztika, hiába kerestük ugyanis ottjártunkkor a kórház igazgatóját, titkársága ígérete ellenére sem akkor, sem azóta nem kaptunk visszahívást. Beszéltünk azonban ott dolgozókkal, tőlük tudjuk az arányszámot. Volt, aki szerint a gyerekosztály előtti parkoló gyakran van teli ukrán rendszámú autóval, ez is alátámasztja a számokat. Egy, a váróban megszólított ajaki beteg arról panaszkodott, hogy egyre tovább tart kivárniuk a sorukat, mert „protekciós” ukránok soron kívül bemennek a helyiek előtt. Szavai szerint a módosabbak jönnek át, nagy terepjárókkal, jól öltözötten, sok pénzzel, magas jattal. Amíg ott voltunk, magunk is láttunk nem egy, a kórházba be- vagy onnan kijövő ukrán rendszámú autót. – Nézzen körbe, a mieink arca fáradt, megtört, mindenki utálja ezt a helyzetet, de tudja, hogy nem változtathat rajta. A kocsmában odacsapunk az asztalra, hogy rajtunk élősködnek a határ túloldalán lévők, de aztán elmegyünk, oszt ugyanúgy Orbán Viktorra húzzuk az ikszet, mert ez úgyse lesz jobb, akárki jönne helyette – dohog egy másik megszólított, egy gyulaházi férfi. – Ha valaki hőbörög, meg utálkozik, megkapja, hogy nem szereti a magyarokat, a véreit, a balsorstól üldözött kárpátaljai magyarokat. Hát, azok már rég Európában vannak, ha volt eszük, csak ugródeszkának használták a magyar útlevelüket. Nálunk meg itt maradtak a csóró ukránok, akik már nem is a magyar területekről jönnek, hanem jóval azon túlról, munkaközvetítőn keresztül, ide a kisvárdai baromfi-feldolgozóba. Aztán, ha majd összeszednek egy kis pénzt, ők is továbbmennek Németországba. S vannak a nyugdíjasok, akik a havi háromszázezer forintos magyarországi nyugdíjukból vígan ellébecolnak otthon, ahol ennek a töredékéből meg lehet élni, ha meg valami betegségük van, átruccannak ide kezeltetni magukat. No meg a gazdagabbak, akik az itteni orvosi kezelést, fürdőt, kozmetikust veszik igénybe, s kifizetik a pluszpénzt, hogy soron kívül kerüljön rájuk a sor – mondja. A magyar jogszabályok szerint a nyugdíjasok – legyenek bár kettős állampolgárok – biztosítottnak számítanak, s így a legtöbb egészségügyi szolgáltatás ingyenesen jár nekik. Aki nem biztosított, az pedig megválthatja jogosultságát az egészségügyi szolgáltatásra: a járulék összege 2019-ben havi 7500 forint, ennyit kell befizetni az államkasszába, hogy azt követően már ingyenesen vehessék igénybe az orvosi ellátást. Három nő ballag a szakrendelőket összekötő folyosón: egy középkorú és két idősebb. Előbbi csinos, lila kiskosztümöt és hozzá illő bőrtáskát visel, a rúzsa is hasonló árnyalatú. A másik kettő – hetven és nyolcvan év közöttinek tűnnek – kényelmes pamutnadrágban, kötött pulóverben és lapos talpú cipőben van. Ukránul beszélgetnek, azt vitatják meg, igyanak-e egy kávét még a büfében, vagy induljanak egyből a kocsihoz. A középkorú nőhöz fordulok, megkérdem, beszél-e magyarul. Bólint, hogy igen, s noha érzékelhető némi akcentus, folyékonyan átvált erre a nyelvre. – Kezelésre jöttek? – Igen, a két asszonytól vért vettek, kell majd egy következő vizsgálathoz. – S ön? – Nem vagyok beteg, csak kísérem őket és tolmácsolok nekik. – Honnan érkeztek? – Ők Ungváron túlról, nekem pedig van lakásom Ungváron meg Nyíregyházán is, hol itt vagyok, hol ott. – Van tb-kártyájuk, vagy fizettek a kezelésért? – Nekik nem kell fizetni, mert nyugdíjasok. Ha nem azok lennének, akkor havi hétezerötszáz forintba kerülne a biztosításuk, tolmácsoltam már olyannak is. – Ezek szerint kettős állampolgárok, s van magyar lakcímük? – Persze, másképp nem is működne. Be vannak jelentkezve rokonokhoz, ismerősökhöz. A határ túloldalról majdnem minden nő idejár szülni, még akár a járulékot se kell fizetniük, mert ez sürgősségi ellátásnak számít. Az itteni orvosok meg szeretik az ukrán nőket, mert sokkal több borravalót adnak, mint a szabolcsi cigány asszonyok. – Nem találja igazságtalannak, hogy olyanok vesznek igénybe ingyenes orvosi ellátást, akik sosem fizettek az államnak társadalombiztosítási vagy egyéb járulékot, viszont élvezik a több sebből vérző, de azért az ukránnál még mindig jóval színvonalasabb magyar egészségügyi rendszer nyújtotta előnyöket? – kérdem a nőtől, s fel vagyok rá készülve, hogy a provokatív felvetésre már nem válaszol, faképnél hagy. A szemembe néz, s teljes nyugalommal válaszol. – Tudja, nekem ez az egész nem tetszik. Az én felmenőim egy része magyar, de én nem kértem magyar állampolgárságot, ukrán maradtam, miközben jó néhány évet itt is dolgoztam, s fizettem a járulékokat. Én nem akarom meglopni azt az országot, ami nekem munkát adott, ahol a gyerekeim születtek. Ha Orbán Viktor ezen változtatni akarna, akkor tudna. Csak időnként meg kéne nézni a kettős állampolgárok útlevelét, hány pecsét van beleütve, milyen gyakran jönnek-mennek a határ két oldalán. Mert tudja, mit csinálnak? Amikor megkapják a nyugdíjat, valamelyik rokon vagy megbízható barát összeszedi a bankkártyákat, meg a kódokat, átjön Záhonyig, és az első automatánál felveszi a pénzt, amit még ott átvált euróra vagy dollárra. Ukrajnában már csak ez ér valamit, nem a helyi valuta. A magyar nyugdíj odaát luxus életmódot biztosít, minek jönnének át ide élni, a drágaságba? Kisvárdára meg az jön, akinek orvosra is szüksége van, vagy vásárolni akar. – S mi van a lakcímkártyákkal? Azok is kamu címre szólnak? – Van ukrán, aki a magyar részen vett egy kis lakást vagy egy rozzant házat, s hozzá jelentkeznek be az ismerősök, akik persze ezért fizetnek is egy kis pénzt. Egy itteni magyar többet kérne. De ezt is lehetne ellenőrizni: én havonta ötvenezer forint rezsit fizetek a másfél szobás lakásomért Nyíregyházán, mert az év nagy részében ott élek, csak néha megyek haza Ungvárra. Ha valaki csak pár ezer forintot fizet egész évben a fűtésért meg a villanyért, akkor lehet tudni, hogy nem él bent a házban. Akkor az a cím kamu.
Frissítve: 2019.04.24 06:00