Balta, ásó, vasvilla: a szívós férj minden gyilkos támadást túlélt

Publikálás dátuma
2019.04.04. 10:47
A bántalmazásnál használt ásó, mint bűnjel
Fotó: police.hu
Az asszony a gyanú heteken át kitartóan próbálkozott, szinte a teljes kerti szerszámkészletet bevetette a bántalmazások során.
Súlyos testi sértés kísérlete és zaklatás miatt is felelnie kell egy 55 éves újkenézi asszonynak, aki a rendőrség szerint több héten keresztül intézett támadásokat 61 éves férje ellen - derül ki a police.hu beszámolójából.   Az első, dokumentált eset tavaly november 18-án történt, amikor gyanúsított veszekedés után egy ásóval ütlegelte a férfit. Aztán vérszemet kaphatott, mert újra és újra próbálkozott: egy alkalommal vasvillával próbálta megszúrni élettársát, amit a sértett sikeresen hárított. December 10-én éjjel, pedig baltával támadt férjére hálószobájukban, miközben káromkodva a halálba kívánta.
A férfi, szerencséjére ekkor is sikeresen védekezett. A rendőrök úgy találták, hogy a nő tényleg súlyos sérüléseket akart okozni, és azzal, hogy naponta gyilkossággal fenyegetőzött, valóban félelemben tartotta partnerét. Az ügyben folytatott nyomozás a napokban lezárult, a Kisvárdai Rendőrkapitányság pedig átadta az ügyben készített dokumentációt az illetékes ügyészségnek.
Szerző

Átment a falon a rendőrök elől menekülő rudabányai sofőr

Publikálás dátuma
2019.04.04. 09:35
A fal állította meg a rendőrökkel fogócskázó sofőrt
Fotó: police.hu
Ittasan, más autóját vezette rendőrség szerint a gyanúsított, aki észvesztő hajrában próbálta lerázni az őt üldöző rendőröket. Az üldözésnek egy téglafal vetett véget.
Filmekbe illő autós üldözés ki alakult ki április 3-án Debrecenben, mikor a rendőrök észrevettek egy, az egyirányú utcában megforduló Opelt. A hajsza a Petőfi téren kezdődött, a rendőrök előbb szirénázással próbálták megállítani a szabálytalankodó sofőrt, aki a figyelmeztetésre fittyet hányva gázt adott, és menekülni próbált.
A férfi ezek után Mad Max-üzemmódban, szabályok sorát megszegve próbálta lerázni a szirénázó rendőrautót, amihez hajsza közben több járőr is csatlakozott. A gyanúsított útközben defektet kapott, de így sem állt meg, végül a Vörösmarty utcában belecsapódott egy épületfalába, sőt, át is törte azt. A rendőrök ekkor elfogták a balesetet átvészelő sofőrt, akiről később kiderült, hogy ittasan vezetett, ráadásul nem is a saját kocsijában ült, egy munkatársa autóját vitte el, annak tudta nélkül. A rudabányai férfi ellen jármű önkényes elvétele, valamint járművezetés ittas állapotban vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanújával indult eljárás, írja a police.hu.
Szerző

Eltűnt egy 67 éves óbudai férfi

Publikálás dátuma
2019.04.03. 21:57

Fotó: police.hu
A rendőrök a lakosság segítségét kérik Jenei György megtalálása érdekében.
police.hu oldalon közzétett tájékoztatás szerint a férfi kedden óbudai lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések pedig nem vezettek eredményre. Jenei György 175-180 centiméter magas, zömök testalkatú, rövidre nyírt, ősz hajú férfi, eltűnésekor sötétbarna nadrágot, fehér trikót, sötétbarna cipőt és sötétkék kabátot viselt. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Jenei Györgyöt felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést.
Szerző