bíróság;ítélet;Szentendrei úti gázolás;

2019-04-04 14:31:48

Hat évre ítélték a szentendrei úti gázolót

A vádlott büntetlen előéletével és őszinte megbánásával indokolták az elsőfokú büntetés enyhítését.

Hat év börtönre ítélte a két évvel ezelőtti óbudai, két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozóját a Fővárosi Törvényszék csütörtökön jogerősen – írja az MTI.

Az elsőfokú bíróság tavaly hét és fél évet szabott ki a sofőrre.

Az eljárás adatai szerint a vádlott 2017 márciusában egy éjjel jelentős mennyiségű alkoholt ivott. Ezután a megengedett hetven helyett mintegy százhatvan kilométer/órás sebességgel haladt autójával, és a jól belátható útszakaszon hátulról belerohant egy piros lámpánál várakozó járműbe. A kocsiban ülő két fiatal a helyszínen meghalt, egyikük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

A másodfokú ítélet szóbeli indoklásában a bíró elmondta: a vádlott véralkoholszintje a bűncselekmény megállapításához szükségesnél jóval magasabb volt. A meghallgatott tanúk szerint nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után ült a volánhoz. A főváros belterületén „extrém” sebességgel haladt, nem tudta felmérni a közlekedési helyzetet, ha józan lett volna, feltehetően egy kormánymozdulattal még ilyen sebességnél is elkerülhető lett volna a tragédia. A balesetet egyértelműen a vádlott súlyosan alkoholos befolyásoltsága okozta. Az áldozatok semmivel nem járult hozzá az ütközéshez és a sérülésekhez, szabályosan közlekedtek – a piros lámpánál álltak és használtak biztonsági övet –, az eseményeket a vádlotton kívül érdemben nem befolyásolta más.

A halált okozó ittas vezetés a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A törvényszék az első fokon kiszabott 7,5 év börtön 6 évre enyhítését a vádlott büntetlen előéletével és őszinte megbánásával indokolta. Fenntartotta ugyanakkor a végleges eltiltást a járművezetéstől.

A múlt csütörtöki tárgyaláson a vádlott élt az utolsó szó jogával. Egyebek mellett azt mondta, a szabadságvesztés könnyebb lesz annál, mint ami utána vár rá majd a kinti életben, és bocsánatot kért a két fiatal családjától. Erről itt írtunk bővebben.