Éjszaka újabb leírhatatlanul feszült voksolás zajlott a londoni parlament alsóházában. A szokásokkal dacolva a napirendet aznap kisajátító képviselők már nem pusztán “indikatív” szavazásokat tartottak, hanem jogerővel rendelkező törvényjavaslatot vitattak meg. Yvette Cooper munkáspárti és Sir Oliver Letwin konzervatív ex-miniszter együtt terjesztette be a dokumentumot, amelynek célja annak megakadályozása, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül “potyogjon ki” az Európai Unióból egy hét múlva. Egyúttal kötelezik Theresa Mayt az uniós tagság meghosszabbítására, az 50. cikkely kiterjesztésére. Az egy nap leforgása alatt harmadik olvasatához érkezett törvényjavaslatot a Munkáspárt, a teljes ellenzék és néhány tory rebellis összefogásával fogadták el: egyfős többséggel, 313 igen és 312 nem szavazattal. Míg Yvette Cooper a jogi formulát “egyszerűnek, praktikusnak és átláthatónak” nevezte, a kormány ellenzi, mert beavatkozik egy nemzetközi tárgyalás-sorozatba, melynek végeredményéhez az Európai Uniónak is hozzá kell járulnia.
A furcsaság az, hogy Theresa May maga, sőt a képviselők többsége - egy korábbi szavazásnál - is leszögezte, hogy el kell kerülni a “véletlenszerű” és megállapodás nélküli kilépést. Most azonban minderre jogi garancia lenne. A miniszterek azért is ódzkodnak a törvénytől, mert az a parlamenti precedenssel ellentétben nem a kormány, hanem a képviselők saját kezdeményezésére válhatna valóra.
Csütörtökön folytatódtak a Konzervatív Párt és a Munkáspárt közötti tárgyalások, melyeknek szerdai első óráit a kormányszóvivő “konstruktívnak”, Jeremy Corbyn, az ellenzék vezére viszont “inkonklúzívnak” nevezte. A keddi hétórás kabinetülés után bejelentett összpárti konzultációnak mindkét oldalon szenvedélyes bírálói akadtak. Bár Theresa May ettől nagyon tartott, a kabinetnek mindeddig egyetlen újabb tagja sem mondott le pozíciójáról, igaz, hogy hírek szerint még a korábban távozott alacsonyabb rangú kormánytagokat sem sikerült pótolni. Kevesen várnak átütő sikert az érthetetlen módon csak a huszonnegyedik órában összejött összpárti dialógustól, hiszen a két fél Brexit-alapelvei között hatalmas szakadék tátong. Theresa May kormányának és frakciójának keményvonalas tagjai hallani sem akarnak egyfajta vámunióról, egységes piacról, a munkaerő szabad áramlásáról, nem is beszélve egy esetleges második referendumról a kilépés ügyében. A Munkáspárt programja viszont, legalábbis elemeiben mindezeket tartalmazza, bár referendum helyett “konfirmatív” voksban gondolkodik, amely a maradás lehetőségét is tartalmazza.
A politikai megfigyelőket az elmúlt napokban erőteljesen foglalkoztatta, vajon miért változtatta meg stratégiáját az általában makacsságáról ismert kormányfő, miért adta fel kedvenc szlogenjét, miszerint “inkább ne legyen alku, mint hogy rossz alkut kössenek”. Mások mellett Philip Hammond pénzügyminiszter az ITV befolyásos politikai főszerkesztője, Robert Peston késő esti műsorában utalt arra, hogy Theresa May számára az egyik legfontosabb szempont az unió fennmaradása.
Világosan látszik, és erre a Skót Nacionalista Párt westminsteri frakcióvezetője, Ian Blackford naponta emlékeztet: megállapodás híján Skócia hamarosan újabb népszavazást írna ki, abban a reményben, hogy ezúttal kivívja függetlenségét és jelentkezik az Európai Unióba. Óriási nyomás nehezedne Észak-Írországra is, ahová visszatérhetne a közvetlen westminsteri irányítás és vissza kellene állítani az Ír Köztársaság felé a határt. Ahogy erre friss nyilatkozataiban a volt - munkáspárti - kormányfő, Tony Blair is emlékeztetett, a “no-deal” valószínűsítene egy népszavazást Írország újjáegyesítéséről, amire az általa tető alá hozott 1998-as nagypénteki egyezmény lehetőséget ad.
