Hangyabolyként zúdult fel a felvidéki magyarság a hírre, hogy büntetendővé válik Szlovákiában olyan külföldi ország himnuszának eléneklése nyilvános helyen, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége. A lex DAC-ként emlegetett törvényt egyértelműen a dunaszerdahelyi focistadionban menetrend szerint felhangzó magyar himnusz szülte.
Szívem szerint én minden stadionban megtiltanám a himnuszénekelést nem válogatott meccseken - külföldi kluboknál ez nem is szokás. Kétlem, hogy minden más náció nemzeti érzelem deficitben szenvedne, mint ahogy azt is, hogy a jellemzően illuminált állapotban érkező futballszurkolói kemény mag himnuszéneklése segítené a sportteljesítményt.
Ám kisebbségi léthelyzetben kissé más ez.
Ebben a dacban sajnos benne van a szlovák, a román többség szándékos hergelése is, nem véletlen, hogy a himnusz éneklése ki is veri mindkét országban a biztosítékot.
De csak Szlovákia hozott erre törvényt. Immár harmadikat, amely a magyar közösséget célozza. A nyelvtörvényt a gyakorlatban nem alkalmazzák, nem büntetik a magyar nyelv használatát. A himnuszéneklést vélhetően fogják, a magyar szurkolók pedig csakazértis éneklik majd. A törvényt kezdeményező SNS párt rég nem látott egységbe kovácsolta a megosztott felvidéki magyarságot, és egycsapásra lenullázta koalíciós partnere, a törvényt véletlenül megszavazó, Bugár Béla vezette Híd-Most választási esélyeit. Jó szolgálatot tett a parlamenten kívüli MKP-nak, amely a sérelmi politizálás farvizén megerősödhet. De a budapesti magyar kormány sem panaszkodhat, a közelgő EP-választási kampányban a külhoni magyarság védelmezőjeként tud fellépni.
És senki sem fogja firtatni, mitől diszkriminatívabb a lex-DAC, mint a nyelv- és az állampolgársági törvény, amelyek nem gátolták meg Orbán Viktor és Robert Fico békés pálinkázgatását.