Roppant finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, nem nevezhető túlzottan átgondoltnak a brit politikai élet szereplőinek Brexit-stratégiája. Láthatóan már Theresa May kormányfő sem ura a helyzetnek, aki újabb halasztást kért, ezúttal június végéig. Hogy eddig az időpontig miért alakulna minden másként, erre nincs válasz. Megint időt kíván nyerni, miközben nemhogy fényt nem lehet látni az alagút végén, mintha végeláthatatlan, sötét labirintusba kerültek volna a britek. Megmosolyogtató Maynak az az érve, hogy reményei szerint június végéig tető alá hozza a megállapodást a parlamentben, miközben a Brexit feltételeit illetően a 2016. júniusi referendum óta semmiféle előrelépés sem történt. Ráadásul az Európai Unióval kötött megállapodását már háromszor dobta vissza a brit parlament. May most épp az ellenzéki Munkáspárttól vár segítséget, de Jeremy Corbyn pártját is olyan megosztottság jellemzi a Brexitet illetően, hogy minden jel szerint a kormányfő üres kézzel érkezik az Európai Tanács szerdai, rendkívüli, a britek kilépésének szentelt csúcstalálkozójára.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint a kilépés határidejének egy évvel való meghosszabbítása jelentené a megoldást -, szerinte addig csak sikerül dűlőre jutni a brit parlamentben, s ha megszavazzák a rendezett kilépést, a britek rögvest távozhatnának is. A megállapodás nélküli kilépést mindenki el akarja kerülni, Berlinnek például ez esetben mintegy félmilliárd eurót kellene pótlólagosan befizetnie az EU kasszájába.
Tusk javaslata logikusnak tűnik ugyan, de felvet egy nagy kérdést: ha csak jövő év közepén lépne életbe a Brexit, akkor a briteknek is részt kellene venniük az európai parlamenti választáson. Ha ez így lenne, akkor a populistáké lehetne a legnagyobb frakció, feltéve, hogy képesek egy pártcsaládot létrehozni a jelenlegi három helyett. Több mandátumra számíthatnának a szociáldemokraták, de sokat nem tudnának kezdeni a Munkáspárt jótékony hatásával. Ráadásul szakértők szerint a brit EP-képviselők átláthatatlan jogi helyzete miatt akár meg is lehetne támadni a májusi EP-választás eredményét. Így lenne teljes a káosz.
A franciáknak nem tetszik Tusk felvetése, Emmanuel Macron francia elnök szerint a britek nem szolgáltak rá arra, hogy az EU megszavazza a halasztást. Persze Párizs sem akarhat „no deal Brexitet”, de az tény, hogy a britek képtelenek átvágni a gordiuszi csomót, s már maga May sem szívesen emlékezik vissza arra a kijelentésére, amely szerint a „Brexit Brexitet jelent”. Hozzátesszük, azért a franciák számára is jóleső érzés, ha adhatnak egy fricskát a régi rivális briteknek.
A brit belpolitika szégyenteljes hónapjait éli. Az Egyesült Királyságot egykor nagy formátumú politikusaiért is becsülte a világ, most azonban szinte minden oldalon olyan politikai szereplőket találhatunk, akik képtelenek politikai vízióban gondolkodni, s csak önös érdekeiket helyezik előtérbe.
Egy biztos, David Cameron egykori brit kormányfő pályázhatna az EU legkártékonyabb politikusának címére azzal, hogy egykor a Brexit-népszavazás kiírása mellett döntött.