Aggályosnak tartja a múlt decemberben elfogadott, a szakszervezetek által csak rabszolgatörvényként emlegetett túlóratörvényt az Európai Unió foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa – közölte lapunkkal Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, aki múlt héten találkozott Brüsszelben Marianne Thyssennel. Mint mondta: a uniós biztos különösen problémásnak látja, hogy a jogszabályt egyéni képviselői indítvány útján, a társadalmi párbeszédet megkerülve fogadták el.
A Munka törvénykönyvének - évi 400 órányi túlórát és három éves munkaidőkeretet lehetővé tévő - módosítását Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf fideszes képviselők javaslatára, tavaly december elején szavazta meg a parlament kormánypárti többsége. A jogszabály benyújtása előtt nem egyeztettek sem a munkavállalói, sem a munkaadói oldallal, az érdekvédők kifogásait nem vették figyelembe. A MASZSZ ezért az Európai Bizottsághoz fordult, amely jelenleg vizsgálja a törvényt. Az uniós testület a jogszabállyal kapcsolatban kérdéseket küldött a magyar kormánynak, és vizsgálja azt is, a módosítások megfelelnek-e az uniós jognak. Marianne Thyssen jelezte: külön figyelmet fordítanak a szociális párbeszéd megkerülésének kérdésére is.
A kormány az amúgy is meglehetősen munkáltatóbarát szabályok betartatása helyett a jogsértő helyzeteket igyekezett legalizálni a rabszolgatörvénnyel – fogalmazott Kordás László a Szociális Demokráciáért Intézet szombati konferenciáján. Emlékeztetett: a túlóratörvény azután született meg, hogy 2010-ben a szakszervezeteket gyakorlatilag lefegyverezték a munkabeszüntetést ellehetetlenítő sztrájktörvénnyel, majd 2012-ben megalkották a munkáltatók érdekeit szolgáló új Munkatörvénykönyvét.
Ezzel párhuzamosan leépítették a munkaügyi ellenőrzést: a korábbi 800 ellenőr helyett ma már alig 200 vizsgálja a hatályos jogszabályok betartását a munkahelyeken. Ha egy vállalkozást ma megvizsgálnak, 84 év múlva kell ismét ellenőrzésre számítania – érzékeltette a helyzetet a szakszervezeti vezető. A szűkülő ellenőrzésekből is látszik azonban, hogy a munkaidőnyilvántartással, a dolgozók pihenőidejének biztosításával egyre több a probléma. Ebben a helyzetben fogadták el - a szakszervezetekkel történő egyeztetés nélkül - azt a túlóratörvényt, amely lehetővé teszi a három éves munkaidőkeretet. Kordás László szerint, ahol ezt bevezetik, ott soha nem fogják kifizetni a túlórákat, hiszen három év átlagában kell megfelelni a heti 40 órás munkahétnek. Eddig, ha például egy gyártósor cseréje miatt állt a termelés, a dolgozóknak állásidőt kellett fizetni. A kiesett idő pótlását pedig túlóraként fizették ki. A hároméves munkaidőkeretben viszont hiába dolgozik egyik héten napi 12 órában a munkavállaló, ha a leállások idejét hozzászámolva három éves távlatban kijön a napi 8 óra munka, akkor nem kell majd se állásidőt, se túlóradíjat fizetni.
A túlóratörvény adta lehetőségekkel a cégek eddig ugyan nem nagyon éltek, ám a szakszervezeti vezető szerint ennek az az oka, hogy a vállalatok – a kérdést övező kiemelt figyelem és a számos tiltakozó akció miatt - most még tartanak attól, hogy negatív színben tűnnének fel. A lehetőség azonban nyitva áll, és ezt egy kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben a cégek gond nélkül ki fogják használni – véli Kordás László.
A munkavállalók ugyanakkor már a törvény elfogadása előtt is súlyos problémaként érzékelték, hogy a túl sok munka miatt nem jut elég idejük a családra. A Policy Agenda tavaly októberi kutatása során ez a negyedik legerősebb munkavállalói félelemként jelent meg. Mivel azonban a munkaerő létszáma egyre fogy, a kormány a dolgozók munkaidejét igyekszik növelni, ezért lebontja az akadályokat a túlóráztatás elől. Ezt a célt szolgálja a túlóratörvény, de a munkaügyi ellenőrzés leépítése is – erről már Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője beszélt a konferencián. Rámutatott: a munkaügyi ellenőrzések 2008-ban ezer dolgozóból 86-ot érintettek, ma már csak 16-ot. Vagyis egyre kevésbé kell tartaniuk a cégeknek attól, hogy számon kérik rajtuk a Munka törvénykönyvének betartását. Mindez Kiss Ambrus szerint azt jelenti, hogy a kormány nem irányítja a gazdaságot, hanem csupán kiszolgálja annak igényeit. Ez azonban romboló hatással van a társadalomra, mert az olcsó munkaerőre építő politika hatalmas béregyenlőtlenséget hozott. A dolgozói társadalom legjobban kereső 10 százaléka annyit keres, mint a legrosszabbul kereső 65 százalék együttvéve. Azaz sokan keresnek keveset, miközben a munkavállalók kiszolgáltatottak, mert egyre többet dolgoznak egyre nagyobb nyomás alatt.
