Karácsony Gergely;

Karácsony a gyámügyi előadóról és Budapest visszafoglalásáról

Mit mutatnak a fővárosi költségvetés rejtett sorai? Mikor állnak hadrendbe a helyi Dávidok? Meddig lehet várni az LMP-re? Interjú az ellenzéki főpolgármester-jelölttel.

A főpolgármester deklarálta, hogy nem ül le önnel vitatkozni, ám folyamatosan önről beszél. Dekódolja a jelenséget?

Ha az egyetemi órámon lennénk, azt mondanám: klasszikus kognitív disszonancia. Tarlós István szorong, tán némi szégyenérzet is gyötri. Hozzászokott, hogy bármit mond, az úgy megy át a lakájmédián, mint kés a vajon. Most valódi választáson kellene bizonyítania, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. Egy vitában azonnal kiderülne, hogyan szakította ketté ezt várost: minden érdemi beruházás a NER-kegyeltek gazdagodását szolgálta, miközben fájóan kevés jutott a budapestiek életminőségének javítására. Stadionok, paloták épülnek, fideszes oligarchák beruházásai pusztítják a fákat és a közösségi tereket, a 3-as metró felújítása az orosz érdekek kiszolgálása miatt kontármunka lett, ezrek idő előtti halálért felelős a légszennyezés, miközben aránytalanul drága a tömegközlekedés. Ez egy rosszul vezetett város. Erről kellene vitázni.

A főpolgármester szerint arról kellene beszélni, hogy a 2018-as fővárosi közgyűléseknek csak töredékén vett részt ön, és csak 18 másodpercet szólt hozzá, azaz nem érdekli Budapest. Tényleg nem érdekli?

A közgyűlések többségén ott voltam, tudom tehát, hogy azok nem a fővárosról szólnak: a fideszes képviselők a nyakukat behúzva megszavaznak mindent, amit eléjük tesz Tarlós István. Emlékszem, amikor a budapesti tömegközlekedésről vitatkoztunk, megkérdeztem, ki jött busszal, metróval, vagy villamossal. Ha jól emlékszem, ketten emeltük fel a kezünket. Szóval, Tarlósnak – aki egyszer azzal büszkélkedett nekem, hogy gyerekkori ismerőse volt Esterházy Péter – az író szavaival tudok felelni: „egy bizonyos színt fölött nem süllyednék bizonyos szint alá”. Az, hogy a főpolgármester fontosnak érzi kigyűjtetni, ellenzéki riválisa hányszor szólt hozzá, és ezt az adatot remegő hangon ismerteti is a közgyűlésben, egyértelműen jelzi: jó úton járunk.

Azért a főpolgármester szakmai érvvel is próbálkozik, mondván: az ön bűne, hogy nem vétózott meg egy rossz parkolási rendszert, ami 2019-ben is 301 millió forint veszteséget okoz Zuglónak.

Kezdjük a számmal: a 301 millió forint a parkolózónák bővítésének költsége. Tarlós tehát összevissza beszél – miközben ő az egyetlen ember ebben a városban akinek az összes kerület összes adata a birtokában van, mégsem hozza nyilvánosságra. Így védi a fideszes mutyikat. Mert legyen világos: a parkolási helyzet a Fidesz-ügye Budapesten. Zuglóban, Ferencvárosban, Óbudán mindenhol fideszes többséggel hoztak döntéseket. Annak pedig van egy sajátos bája: a Fidesz polgármester-jelöltje szerint az a hiba, hogy nem vétóztam meg a zuglói Fidesz-frakció akaratából született döntést.

A kormánypárt képviselőcsoportja a kerületben kilenc fős, a képviselő-testület pedig 21 tagú, azaz a „többségi akarat” nem értelmezhető.

Vagyis a legnagyobb frakció a Fideszé, ezen októberben lehet változtatni. A Fidesz szerepéről annyit: a parkolási rendszerrel kapcsolatos minden döntést a kerület előző, fideszes vezetése készített elő. Ami pedig a vétót illeti, polgármesterként számos döntést meggátoltam így, de a parkolási ügy egy közbeszerzési döntés: megakadályozása egyrészt közbeszerzési bírságot vont volna maga után, másrészt azt eredményezte volna, hogy a zuglóiak nem tudnak parkolni a saját házuk előtt. Hadd tegyem hozzá: ha egy önkormányzat kiír egy pályázatot, amire egyetlen társaság jelentkezik, akkor mit tehet az önkormányzat.

Például új pályázatot ír ki.

Amire ugyanazok a Fidesz-közeli cégek jelentkeznek. Egy dolgot tehetek: a most lejáró szerződést nem hosszabbítom meg, hanem az önkormányzat veszi át az üzemeltetést. Hamarosan eljön az igazság pillanata Zuglóban is, illetve a Fidesz és Tarlós számára is...

De a zuglói parkolási rendszerért a kerület vezetőjeként ön felel.

Az én felelősségem az, hogy tudom-e működtetni a rendszert. Tarlós Istváné meg az, hogy Zuglóban egyáltalán nem lenne szükség fizetős parkolásra, ha a főváros a tizedét megépítette volna azoknak a P+R parkolóknak, amelyek minden egyes fejlesztési tervben szerepelnek. Most viszont a kerületet az agglomerációból érkezők egy óriási P+R parkolóként használják, és Zugló lakosai nem tudnak megállni a házuk előtt – ezért kellett fizetős zónákat kialakítani. És a felesleges költségek egy része is Tarlós István rovására írható, hiszen fővárosi rendelet követeli meg, hogy száz méterenként parkoló-automatákat kell kihelyezni, miközben az emberek 80 százaléka mobiltelefonnal fizet a parkolásért. A fővárosnak kellene a parkolás és a közlekedésszabályozás egész rendszerét kézbe vennie. És akkor azoknak a kerületeknek, ahol az óránkénti parkolási díj 150 forint, nem kellene magyarázkodniuk, hogy miért ilyen kevés a parkolási bevételük – szemben a belvárosi kerületekkel, ahol több mint 400 forint a tarifa.

Ezek szerint egyetért Tarlós Istvánnal, aki azt szorgalmazza, hogy a főváros központosíthassa a parkolást?

Szorgalmazza? Röhej. Kilenc éve volt rá. A megoldás valóban az egységes fővárosi parkolási rend. Ki tehetne ezért? Tarlós. Miért nem teszi? Mert Orbán nem adott rá engedélyt neki – Tarlós maga vallotta be egy interjúban. És Orbán miért ragaszkodik a mostani parkolási rendetlenséghez? Mert ehhez fűződik a Fidesznek gazdasági érdeke. Én be fogom vezetni az egységes parkolási rendet és az ellenzéki kerületi polgármester-jelöltek mindegyike támogat ebben.

Budapesten most hirdette meg négy párt, hogy közösen repül rá az önkormányzati választásokra. Ez egyben az ön főpolgármester-jelölti kampányának a kezdete is?

Mindig arról beszéltem, hogy egy csapat kapitánya szeretnék lenni, hiszen Budapestet egészében kell megnyerni, így tudunk igazi változást elérni. Ebben az értelemben ez egy kampánystart. Viszont ez még csak részben én csapatom, hiszen tiszteletben tartom a Momentum akaratát, miszerint a párt a második előválasztási fordulóban győztes főpolgármester-jelölt mögé áll be.

Kétli, hogy ön lesz az?

Győzelemre készülök. De az önkormányzati képviselőjelöltek ugyanolyan fontosak, mint én. Most megvannak a helyi Dávidjaink, akik megvívnak a helyi Góliátokkal. Utóbbiak óriási helyzeti előnnyel indulnak – tudnak krumplit osztani önkormányzati támogatásnak álcázva, őket tolja a helyi sajtó. De a változást akarók többségben voltak Budapesten már tavaly tavasszal is, és én hiszem, hogy még nagyobb többségben lesznek ősszel. Együtt kiszabadítjuk Budapestet a NER fogságából és visszaadjuk a budapestieknek.

Miért nem tartották magukat az ellenzéki pártok az eredeti tervhez, miszerint március 15-én hirdetnek csapatot?

A terv az volt, hogy megállapodunk, ehhez bonyolult tárgyalások kellettek. Sokáig vártunk az LMP-re, de nem várhatunk örökké. Az EP-választáson a pártok – az MSZP és a Párbeszéd kivételével – külön listán indulnak, mindegyikük saját magának kampányol, így még az EP-hajrá előtt tudatosítani kellett, hogy az önkormányzati versenyzők közös jelöltek.

Az LMP szerint ezt elegendő megtenni az EP-választás után.

Aki a nyári szünetben akar nekiállni egyezkedni, az nem a győzelemre játszik, hanem arra, hogy az EP-voksolás után esetleg újranyisson megállapodásokat – önérdekből. Sokat vártunk az LMP-re. Megvártuk, amíg a kongresszusa felhatalmazza a pártvezetést, hogy a Fideszen és a Mi Hazánk Mozgalmon kívül mindenkivel tárgyaljon. Megvártuk, amíg a párt budapesti szervezete úgy döntött: a Jobbikkal való együttműködés nem feltétele az ellenzéki összekapaszkodásnak. De ha még ez se elég, nem várhatjuk meg, amíg az LMP a maga bonyolult döntéshozatali mechanizmusával végre érdemben cselekszik.

Az LMP vezetőségének informális állításai szerint a budapesti ellenzék formációi nem kezelték súlyán a pártot.

Olyan ajánlatot tettünk az LMP-nek, amely a 2018-as választás listás eredményéhez igazodik, noha az összes mérés azt mutatja: támogatottságuk ma ennél szerényebb.

Egy háttérbeszélgetésen azt hangsúlyozta: az őszi választás azért fontos, mert a Fidesz, hosszú távon meg akarja szüntetni Budapest önkormányzatiságát. Nem tart attól, hogyha igaza van, akkor a kormánypárt már most lép, és nem vár őszig?

Bármit kinézek a Fideszből. De abban biztos vagyok, hogy a választás tétje az önkormányzatiság túlélése. És Budapesten ez különösen igaz. A főváros már most is rövid pórázon van – pénzügyi értelemben igazán. Ugyan a fővárosi költségvetésben megpróbálták eltitkolni a valós helyzetet, de ha valaki ért az Excelhez, és ismeri például a „rejtett sorok” funkciót, akkor világosan kiolvashatja, hogy 2020-ra a fővárosnak 171 milliárd adóssága lesz – azaz Budapest beleáll a földbe. Egyértelmű, hogy a főváros ma gyámság alatt van, és a gyámügyi előadót Tarlós Istvánnak hívják. Azaz semmi igazságtartalma nincs annak a zsarolásnak, hogyha a kormánypártnak kedves ember vezeti a fővárost, akkor a kabinet majd szereti Budapestet. Pont fordítva igaz: ha a Fidesz embere győz, akkor folytatódik Budapest kizsákmányolása. Ezt erősíti, hogy Tarlós István épp átadni készül a nagy fővárosi közbeszerzéseket a kormánynak. Ha megteszi, akkor kiírja Budapest homlokára, hogy lopni Orbán Viktornak szabad. De neki bármennyit. Tarlós István tehát helytartó lett, ő Orbán kegyelméből indul a választáson. Én a budapestiek képviseletéért fogok. Hogy visszavegyük ezt a várost a NER-kegyencektől és visszaadhassuk a budapestieknek, szabad várost a szabad polgárainak.